17. fejezet

Nóri szemszöge*

- Persze, menjetek. - legyintettem az ajtóban állva a két alaknak miközben beszálltak a Ferrariba. Justin beült a kormány mögé és intett. Matthew beszállt a megszokott helyére, az anyósülésre és azonnal beszélni kezdett. Az autó elhagyta az utcát, én pedig visszatértem a nappaliba. Csak ültem és gondolkodtam. Le kell szerveznem egy temetést, ami előreláthatólag nem lesz egyszerű. De nem vagyok egyedül. Ott van nekem Brii. Azzal felálltam és véget szakítottam a rövid, de lényegre törő gondolatmenetemnek. Amy az ebéddel foglalatoskodott. A csodás illatok felhőjén átverekedtem magam és a konyha túlsó oldalán lévő pulthoz siettem. Felkaptam a telefont majd tárcsáztam Brigit. De sajnos nem vette fel. Úgy gondoltam, biztos valami dolga van, vagy ép nincs telefonközelbe. Leültem az asztalhoz és vártam egy kicsit, majd újra tárcsáztam. De semmi. Újra feltámasztva foglaltam helyet a hófehér asztal mellett. Amy egy váratlan pillanatban felén fordult és unott arcomat fürkészte szüntelen.
- Valami van az arcomon? - kérdeztem amikor már kezdtem kényelmetlenül érezni magam. 

- Nem, nincs. Csak azon gondolkoztam, hogy most hogyan lesz tovább, mármint....most mit fogsz csinálni?
- Hát...először is megpróbálom utolérni Brigit, aztán...megkérem, hogy segítsen leszervezni egy temetést... Kinyitom. - hagytam félbe a mondandómat amikor a csengő sikoltozni kezdett. Újra elcsoszogtam az ajtóhoz majd kitártam Brii előtt. Kissé meglepett a hirtelen jött látogatása, de egyáltalán nem bántam.Sőt! Nagyon is nagy szükségem volt rá. És amint megláttam, rájöttem, hogy nem csak temetés miatt.... Szükségem van rá. Ő az egyetlen aki akkor is meghallgat ha csak a hülyeséget mondom, vagy csak az igazamat bizonygatom. Hiányzott... Pedig tegnap láttam... Azonnal átöleltem és sírni kezdtünk. Csak álltunk az ajtóban és sírtunk...mert itt hagyott minket...
- Jól van. - húzódott el Brii és letörölte az arcát. - Szedjük össze magunkat és menjünk be. - azzal helyet foglaltunk a nappaliba. Olyan dolgokról beszélgettünk - a temetés kapcsán - amiről azt reméltem soha nem kell majd egy szót sem ejtenem. Hogy soha nem kell ezt tennem. Amikor anyu... meghalt, a nagyi mindent elitezett. De a legrosszabbat még ő sem tudta elhessegetni. Soha nem fogom elfelejteni, amikor az autó az út egyik sávjából cikázva száguld a másikba. Ketten ültünk az autóban. Anyu minden erejével azon volt, hogy a kocsit az úton tudja tartani, én pedig azon igyekeztem, hogy mimnél halkabban sikoltsak. De persze nem mentem semmire. Aztán egy nagy puffanás és mindenek vége. Fogalmam sincs, hogy én hogy éltem túl, de most azt kívánom bárcsak én is odafent lehetnék. De most nincs itt a nagyi és nem segíthet nekem. Egyébként is azt mondaná, hogy felnőtt nő vagyok, meg kell tudnom oldani...
- Elfáradtam. - jelentettem ki a beszélgetés végén.
- Tudom, hogy nehezedre esik gondolkodni, főleg ilyen körülmények között, de légy szíves erőltesd meg magad.
- Persze, persze...

- Megjöttünk! - kiáltottak egyszerre a fiúk.
- Helló, Brii! - üdvözölte először Matty.
- Hali-hó! - majd Justin is részesítette a szívélyes fogadtatásban.
- Sziasztok! - hallatszott a válasz. Lusta módon, elfelejtve hogy a kanapét meg is lehet kerülni, átmásztak a háttámlán. Justin bedúródott közénk, Matty pedig Brigi mellé ült.
- Mit nézzünk? - nyúlt Justin a távirányítóért. Matty válaszát várta.
- Az emeleten pasiskodjatok. - utasítottam őket.
- Ne már! - ellenkezett Matthew.
- Matthew!
- Anya!
- Justin! - nyavalygott Brii is. Biebs agyonnyomta csórót.
- Brigi! Na most, hogy így bemutatkoztunk add vissza a távirányított. - tolta Brigi orra alá Justin a kezét.
- Nem! Hallottad. Pasiskodjatok az emeleten. - már majdnem vitába szálltak amikor Matty kikapta Brii kezéből a műanyag tárgyat és a hatalmas lapos tévére irányítva nyomkodni kezdte.
- Ez pont jó lesz. - jelentette ki Matt és Brii vállára támaszkodva bámulni kezdte a képernyőt.
- Hát...asszem idelent pasiskodunk. - mondta Justin.
- Attól, hogy családtagnak számítasz és ideköltöztél, elég pofátlan vagy. - boxoltam Justin vállába, mintha pajkos kedvemben lennék.
- Az izmom teszi. - vigyorgott és megvillantotta izmos hasát.
- Illjél! Mi? Mi van? Ideköltözött? - kérdezte Brigi előredőlve. Én is előrébb hajoltam, hogy válasz adás közben lássam az arcát.
- Tyúkanyó rikácsol. - mondtam.
- Ja. - majd ismét kényelmesen elnyúlt.

- Mi? - kérdezték a srácok ismét egyszerre.
- Bóri logika. - Brigi és én is nagyon egy hullámhosszon voltunk. Egyszerre adtunk választ.
- Ne is gondolkodj rajta. - legyintett Matty és a tv-t kezdte el bámulni.
- Nekem nyolc. Pankrációt néztek, amit, hogy őszinte legyek nem esett nehezemre nézni. Nincs vele semmi bajom. Régen is megnéztem és ez most sincs másképp. Nemsokkal később Sky is megérkezett, majd Zayn. Skyler és Matty szokásukhoz híven ismét bevették az emeleti szobát így Justin játszótárs nélkül maradva, egyedül, csendbe nézte késő estig a tv-t. Zayn ramatyul nézett ki és ....sírt. Mire én is rákezdtem. Hogy lehet valami ennyire nehéz? Hogy hagyhat valaki ekkora űrt maga után? A szerep amit betöltött, mind a banda, mind az én életemben, hatalmas terjedelmű és fontos, szinte már főszerep volt. Mintha...ő lett volna a főszereplő egy történetben... Egy hatalmas kalandban ami rossz véget ért. Nem írtak "happy end"-et a befejezésbe. Nem lehet mindig minden szép és jó. És úgy érzem már nem is lesz... Mintha...az életem jobbik fele nem lenne velem, de érezném a jelenlétét... Zayn-nel kisírtuk magunkat a konyhában, majd kikísértem.
- Majd beszélünk. - intettem az ajtóban.
- Rendben. - azzal elindult az utca felé.
- Húgi! - fordult vissza.
- Igen? - kaptam fel a fej azonnal a határozott mégis gyenge hangra.
- Ugye...minden rendben lesz?
- Mi baj lehetne?
- Veled? Bármi. Csak...ígérd meg, hogy nem teszel semmi meggondolatlan dolgot.
- Megígérem. - azzal beült az autóba és elhajtott.
- Van valami, amit szeretnék elmondani. - jelentette ki Brigi amit becsuktam az ajtót.
- Oké. Menjünk be a konyhába. Amy már elment. - befordultunk a hófehér konyhába, leültünk egymással szembe és vártam, hogy belekezdjen.
- Szóval...én...öööm...
- Nem eszlek meg.
- Tudom, tudom csak azt nem, hogy hogy fogalmazzam meg.
- Terhes vagy. - jelent meg Skyler. Felkapott egy almát és azonnal el is tűnt.
- Kösz. - mondta Brigi. Elrekedett szemmel néztem kifejezéstelen arcát. Nem tudtam mire vélni. Tudja, hogy mit jelent ez, de nem tett az ellen, hogy a gyerek megfoganjon... De miért? Ennek az ég egy adta világon semmi értelme. Elvégre...ő sosem cseszne ki Niall-el...

Ui.: Sziasztok! :) Írjatok komit és iratkozzatok fel! Meg még azt szeretném/szeretnénk mondani, hogy mostanában LEHET csúszni fognak a részek. És ez csak kizárólag azért van mert nyolcadikosok leszünk és tényleg nagyon sokat kell tanulnunk. Meg próbáljuk így hozni a részeket ahogy tudjuk de nem biztos, hogy mindig sikerülni fog. Azért látogassátok a blogot mindennap, hogy le ne maradjatok az új részről! :)xx (Brii voltam)