51.fejezet

Brigi szemszöge*

Órákig agyaltunk, hogy hogyan történhetett. Egyszerűen nem tudtuk felfogni, hogy a meleg víz, hogyan égetheti sebesre az ember bőrét. De a gondolatmenetünket megszakította valami. Nóri Zayn ölében ült, már nem sírt, de úgy tűnt a grimasz már soha nem tűnik el az arcáról. Hirtelen Zayn nyögésére lettünk figyelmesek. A szeme ide-oda cikázott a keze, és Nóri között. Majd feljebb emelte és a látóterembe került férfias tenyere... Vérvörösre váltott.

- Te vérzel. - szólalt meg végül a rémült tekintetű, borostás srác.

Egy fél pillanat elteltével már mindenki ott állt. Zavaros elméjű barátnőm nem értett semmit az egészből. Felállítottam, és megfordítottam, hogy nekem háttal álljon.

- A pólód teljesen átázott. - mondtam.

- Mitől? Mi van? - kérdezte.

- Vérzenek a sebeid. - mondta Louis.

- Gyere. - azzal az emelet felé irányítgattam. - Skyler gyere fel te is.

- Én is segíteni akarok. - mondta Matty.

- Matthew... Figyelj...- megálltam és visszafordultam, de nem mentem oda. - Nem hiszem, hogy előtted kellene levetkőztetnem az anyádat.

- Oh.. Hát...akkor.. Azt hiszem én, itt maradok. - mondta kissé szégyenlősködve.

- Liam. - szaladt le Skyler, aki időközben felment Nórival.

- Igen? - emelte rá csillogó, mégis bús szemeit Liam.

- A fertőtlenítőt és a kötszert hol találom? - kérdezte sietősen Sky.

- A gyógyszeres szekrényben. - hangzott a válasz, majd Sky-jal együtt felmentem az emeletre.

- Hozom a kötszert. - mondta Skyler, és elvált tőlem a folyosón.

- Oké.

Benyitottam Harry szobájába, majd tovább mentem a fürdőig. Nóri ott állt a tükör előtt, egy melltartóban, és a vért törölte le a karjáról, amit valószínűleg vetkőzés közben kent össze.

- Jól vagy? - kérdeztem az ajtóban állva.

- Nem igazán. - mondta hidegen, fájdalmasan, és megvizezte a törölközőt.

- Mi ez az egész...? - suttogtam inkább csak magamnak. Elkezdte letakarítani a vért a többi testrészéről is, de inkább csak szétkente.

- Megjöttem. - jelent meg Skyler.

Én is beléptem az ajtón, majd nekiálltam megtisztítani a sebeket a vértől a hátán. - Kicsit csípni fog. - mondta Skyler, és bekente azokat a sebeket amik a hasa fölött voltak. A szer neve megjegyezhetetlen, de felismerem ha meglátom. Valami fura kenőm szerű oldat, ami megállítja a vérzést, vagy legalábbis csillapítja.

- Sky! - üvöltött fel Nóri és térdre rogyott. Skyler-rel egyszerre kaptunk utána, de mindkettőnk keze tele volt. 

- Kereszt anyu! Ne haragudj. - térdelt le Sky. Én is leguggoltam. - Én nem akartam... Ne..

- Semmi baj...- nyögte Nóri.

- Be kell mennünk a kórházba. - jelentettem be.

- Nem! - ordította Nóri rémülten és sietősen feltápászkodott. - Inkább meghalok itt, minthogy be kelljen mennem! - elnézett mellettem. Követtem a tekintetét, de nem láttam semmi különöset, így újra őt figyeltem. Mintha hallgatna valakit... Aztán leesett. Harry újra "itt van". Nem is zavartam, és amikor Sky ki akarta zökkenteni a keresztanyját a képzelődésből, rázni kezdtem a fejem.

- Menj. Mindjárt megyünk mi is. - súgtam oda neki, és egy engedelmes bólintással távozott is.

- Jól van. Te nyertél. Nem bírom tovább. - hunyta le Nóri a szemeit. A könnyei még így is utat törtek maguknak, majd mélyet lélegezve felém fordult, és felnyitotta a szemeit. - Zack volt.

- Micsoda?

- Zack tette ezt velem.

- Micsoda?!

Annyira biztos voltam benne, hogy Nóri odabent jó kezekben van. Hát ezért ellenkezett, ha a kórházról volt szó... Nem viszem oda többet. És igen, most már én is úgy gondolom, hogy inkább halljon meg itt, ebben a fürdőszobában mint ott...

- Zack és az áramos kis szerkentyűi. Azt mondta olyan leszek, mint amilyennek ti szeretnétek engem. Jó leszek..

- De mi nem akarjuk, hogy jó legyél. - mondtam könnyes szemekkel.

Így álltunk egy percig, majd ismét elkezdtem kitisztítani a sebeket. Fájdalmas úton, de sikerült bekennem azzal a valamivel a sebeit. Befektettem az ágyba és lementem, hogy hozzak fel neki zabpelyhet. Nem evett semmit napok óta.

Amikor leértem mindenki a beszámolómra várt. De nem tudtam semmi mondani. A müzli készítése közben elkapott a sírás, ami hamar átcsapott zokogásba. Leültem a székre, és pillanatokon belül gyengéd kezek simogattak.

- Anya..? - suttogta Sky.

- Semmi baj...- emeltem fel a fejem szipogva. - De még ma este, mielőtt elalszik... Búcsúzzatok el tőle...

50.fejezet

Brigi szemszöge*
Talán mégis létezik a boldogság?
Hát.. Minden esetre, nem kaptam belölle túl sokat az elmúlt időszakban. De vannak pillanatok, amiért igenis érdemes élnem, harcolnom, mégha csak a enyhe esélyt látok is arra, hogy valami jó történjen velem. De ez a kis enyhe bájcsevej Niall-el segített meglátnom azokat a dolgokat, amik egykor sosem kerülték el a figyelmemet, most pedig észre sem veszem őket.
Mint például: a rengeteg kérdés, ami a gondoskodásra utal. Hogy Niall igenes törödik velünk, annak ellenére, hogy teljesen megváltozott. A rengeteg kérdés, aminek alanya többinyire Skyler, Matty, Zayn, Louis, Liam és Én. A rengeteg kérdés, aminek a válasza minding a lelki állapotomat tükrözi. És mindig úgy válogatja a szavakat, hogy a válaszból még csak ki se maradhasson a véleményem.
Szeret minket. Segítenem kell neki. Az utóbbi teljesen egyértelmű volt, ahogy az előbbi is. Csak éppen... Mostanában nem vállalta ilyen nyíltan. De nem is baj.
Nem az a lényeg, hogy ezerszer elmondja mennyire szeret. Hanem az, hogy ezerszer kimutassa szavak nélkül.
Lejárt az időm, az őr az ajtóban várt. De valahogy nem mozdultak a lábaim. Nem akartam elhagyni Őt. Mert most Ő volt. Nem kábította el sem az alkohol, sem a drogok. Csak beszélt, kérdezett, és válaszolt.
De fel kellett állnom. Niall hamarabb kapcsolt, mint én. Ott állt mellettem. Kifordúltam a széken, és csak bámúltam felfelé. Bámúltam az arcát, a tekintetét, ami ugyanúgy nézett le rám, mint egykor, régen. Megdöbbentem és lehajtottam a fejem.
-Nem soká hazamegyek.-megfogta a kezemet, hátrébb lépett és felálltam.
-Úgylegyen.-mondtam ki leegyszerűsítve az érzéseimet. Szorosan a nyakam köré fonta a karjait, és kis fáziskéséssel, de én is hozzábújtam.
-A te dolgod az, hogy odafigyelj a családra. Tartsd össze őket.-kissé eltólt magától, hogy a szemembe nézhessen. Bólintottam egyet, és folytatta.-Egyszerre csak egy dologra kell figyelned...-mély lélegzetet vett. Nagyot nyelt és lehunyta a szemét. Egy darabig rákcsálta az ajkait, majd egy hatalmas sóhaj kiséretében kinyitotta a szemét.-Nehezemre esik ezt mondanom. Sőt. Megőrít. De ez az egy dolog...most Nóri. Össze kell kaparnod. És ami legrosszabb. Nem lehetek most veled.
A szemem könnybelábadt. Egy szót sem tudtam szólni. Bólintottam, hogy megértettem, majd ismét hozzábújtam. Most nem ölelt olyan szorosan. Így én is hamarabb elengedtem. Egy utolsó, jelentőségteljes pillantást vetettünk egymástra, majd lehajtott fejjel kivonultam.
Késő délutáni órákban a rádió mindig gagyi, ezeréves popszámokat nyom, éppen ezért, amint beültm az ülésre, becsatoltam magam, ki is kapcsoltam, hogy ne szóljon feleslegesen.
Csak most jöttem rá. Niall tekintetéből, abból, hogy milyen fájdalmas ez neki.. Nóri már nem húzza sokáig. Niall kevesebbet tud a dologról. Az aprócska részletek, a felesleges infók nem ködösítik el az agyát. Hamarabb rájött, mint én pedig csak egy éjszaka állt a rendelkezésére. Olyan érzés mintha közeledne az apokalipszis. Elveszítettem egy barátomat, akit a bátyjámnak is nevezhetnék. Elveszítem a szerelmemet. Ès most elveszítem azt, akit szintén testvéremnek nevezhetnék. Mi ez?! Mi jön még?! Ki lesz a következő?! Skyler, vagy talán Matty?! Lou, Liam vagy esetleg Zayn?!
Nyugi, ne agyalj ezen. Nyugi.-próbáltam visszanyerni a lelki békémet parkolás közben. Úgy döntöttem, ha már úgyis erre járok, bevásárolok.
Hogy is gondoltam, hogy ez majd olyan simán megy...? A pénztárnál egy dagi, szakállas paparazzi megállított. És feltette azokat az irritáló kérdéseket.
-Hogy bírta elviselni, hogy Harry meghalt?-kérdezte. Épp a szatyorba pakoltam, a pénztáros nő meg szinte lefagyott.
-Hagyja figyelmen kívül.-legyintettem, és a keze újra járni kezdett.
-Lelkileg összeomlott, vagy Nóri segítette önt?-kérdezősködött a szőrös, dagi, kamerás törpe.
-Csak kopjon le.-utasítottam, de a vaku egyre csak villogott.
-169.21£.-mondta a pénztáros.
-Paracsoljon.-megkaptam a visszajárót, majd el is viharzottam.
-És ha már itt járunk, igaz hogy Nóri rákos?-megtorpantam és hitettlenkedve néztem a törpét.
-Mi?
-Rákos. Vagy nem?
-Nem.-ráztam a fejem és újra megindúltam.
-De valami betegsége van. Talán összeomlott Harry halála miatt?-egészen a kocsimig követett. De nem törődtem vele. Beraktam a hátsó ülésre a két zacskó frissen vásárolt kaját, majd beülni készültem.
-Nézze. Erről sem én, és senki más nem fog nyilatkozni.-azzal magamra csuktam az ajtót és elhajtottam.
De legalább egyedül volt. Na nem mintha ez sokat segített volna a helyzeten. A kérdései így is szíven szúrtak.
Förtelmes bűz csapta meg az orromat, ahogy beléptm az ajtón. Alkohol. Berontottam a konyhába, és csak azt láttam, ahogy a fiúk, névszerint Matthew, Liam, Louis és Zayn, elterülnek a részegségtől.
-Ez mi?-kérdeztem és lepakoltam a konyhapúltra. Kissé kezdet besötétedni így felkapcsoltam a villanyt. Megcsilant az asztallapra borított ital, amit elkezdtem feltörölni.
-Hát..mi csak..beszélgettünk.-mondta Zayn.-Nyugi.
-Jó, jó, persze.-forgattam a szemem. Matty felé fordultam.-Matthew, hol van... Teszed le!-épp meg akartam tudakolni, hogy hol van Nóri és Sky, amikor az elsőt szippantotta a...füves cigiből.
-Most mi van?-kérdezte. Kikaptam a kezéből, ledobtam a földre és széttiportam.
-Az van, hogy ha már a fiúk be vannak b*szva, akkor te figyelsz anyádra meg Skyler-re!
-Most miért üvöltesz?-kérdezte.
-Mert azt hittem, hogy benned megbízhatok annyira, hogy vigyázol rájuk!-elgondolkoztam egy perce.-Ugye, Nórinak nem adtatok semmit? Ugye nem?
-Nem...
-Persze, hogy nem.-vágott közbe Zayn.-Hogy gondoltad? Tudhatnád, hogy akár milyen segg részeg is vagyok, ne hozom közelebb a halálához.-ők is rájöttek.
Igaza volt Zayn-nek. Tudhattam volna, hogy ha senki más nem, akkor ő oda fog figyelni rá.
-Bocs, Zayn...-újra Matty-re koncentráltam.-Ha még egyszer meglátom, a seggedbe dugom. Honnan szetted?!
-Kaptam.-mondta flegmán, de nem lepett meg. Tudtam, hogy így fog válaszolni.
-Kitől?
-Egy haveromtól.
-Justin adta, mi?-nem válaszolt, így igennek tekintettem.-Hát akkor jegyezd meg szépen,-közelebb hajóltam hozzá.- ide többet Bieber be nem teszi a lábát.
-Anyuék fent vannak.-hangzott a válasz. Szép kis terelés..de bevált.
Szótlanul felballagtam az emeltre. Bementem Harry szobájába, de teljesen üres volt. Átmentem a Niall-ébe, és ott üldögélt Sky, a laptopjával.
-Szia, kicsim.-ültem le mellé.
-Szia, anyu.-mosolygott rám, majd megölelt.
-Mit csinálsz?-kérdeztem kibontakozva az ölelésből, a monitort fürkészve.
-Logannel chatelek.-vigyorgott.
-Ahan.. Szóval akkor ne olvassam el?-kérdeztem huncutkodva, miután beleolvastam.
-Anya.-bökött oldalba kuncogva.
-Jól van. Akkor mond meg, hogy hol van keresztanyu.
-Sok volt neki amit a fiúk művelnek. Nem bírta volna. Kísértésbe esett, így vesz egy forró zuhanyt.
-Akkor inkább békén hagyom.-csendben ültünk egy percig, csak Sky gépelése hallatszott.-Melyik fürdőben van?
-A keresztapujéba. Miért?
-Azt nem használta senki egy ideje. Viszek be törölközőt.-azzal feltápászkodtam az ágyról.
-Ez elég béna kifogás. Azt is mondhattad volna, hogy "lekopok, nem zavarok, mert tudom, hogy kínosan érzed magad."-mondta Skyler.
-Mindegy.-vontam vállat.-De egy törölközőt tényleg vinnem kell.
Esküszöm, hogy nem szándékos volt. De láttam. Annak ellenére, hogy azt kivánom, bár elkerűlte volna a figyelmemet.
Nóri a zuhany alatt állt, a fülke ajtaja pedig nem volt teljesen elhúzva. A gőzfelhőn keresztűl is tökéletesen kivehető volt. Háttal állt nekem, a háta pedig tele sebekkel, hegekkel és égesnyomokkal. Borzalmasan nézett ki. Még a látványa is fájdalmas volt. Hát akkor neki milyen lehetett... Mintha egy bőrréteget cibáltak volna le róla cafatokban... Elzárta a vizet, és szembe fordult velem. A bordái messziről kivehetők voltak... Ès sebesek. Az alsó lengőbordái körül ugyanolyan sebek voltak mint a hátán.
A légzése gyorsúlni kezdett.
-Nóri...-mondtam halkan, alig érthetően. Az arca eltorzult.
-Nagyon fáj...-nyögte könnyezve. Odarohantam hozzá és a vállára terítettem a törölközőt. Csak állt, a karjait lógatta maga mellett, az arca sápadt volt, könnyes és még mindig fájdalmas grimaszba torzúlt.
-Úr Isten...-suttogtam.-Nem lesz semmi baj. Gyere.-mondtam ezúttal rendes hangon.
-Nagyon fáj...-mondta újra.
-Csss...-kilépet a zuhany alól, majd csurom vizesen becsoszogott Hazza szobájába.
Segítettem neki felöltözni, óvatosan megtörölgettem hátát és felvette Harry egyik pólóját.
-Menjünk le.-mondtam. Elindult mellettem, a folyosón hallottam a csupasz lépteket magam mellett. Nem csattogtak. Mint egy balerina, olyan finoman közlekedett mellettem.
A konyhában, nagy meglepetésemre és örömömre rend volt. És ezt persze Skylernek köszönhettem. Mert, habár a fiúk takarítottak és Zayn csinált vacsorát, Skyler is ott volt. 100% hogy ő vette rá őket. De sajnos ott volt Nóri, és a probléma, a látvány, ami nem hagyot nyugodni.
-Srácok.-mondtam és mind rámfigyeltek.-Mutatni akarunk valamit.
-Nem. Nem szabad. Brii... Ezt nem lehet.-könyörgött mellettem lesoványodott barátnőm.
-De segíteni fognak. Legalábbis remélem.
-Nem! Kérlek. Ne csináld.-sírt.
-De fájdalmaid vannak, Nóri!-mondtam határozott hangon. Bár megengedhettem volna magamnak, hogy fejet hajtok az akaratának, de nem olyan időket élünk.-Fordulj meg.-mondtam halkan. Feljebb húztam a pólóját.
-Szent sz*r...-suttogta Skyler és odaszaladt hozzánk.
-Anya...-mondta Matty.
-Ez mi?-kérdezte Louis. Nóri megfordult, a poló széle kicsúszott a kezemből és újra elfedte a testét. Felszisszent ahogy az anyag érintkezett a bőrével.
-Lou, segíts.-sírt és közelebb lépett. Louis a közre fogta Nórit, hogy magához húzzhassa és megölelhesse, de a törpe lány ismét felszisszent. Lou felhúzta a pólót rajta, mellalá, és elképedve bámúlta. Zavartan pislogott, majd a lehető leggyorsabban, de legóvatosabban leengedte a felsőt.
-Nem tudok.-mondta.
-Zayn?-sírt Nóri. De Zayn nem válaszolt.-Nagyon fáj...-közelebb lépkedett a bátyjához, de az csak megrázta a fejét.
-Ha tudnám mi ez, segítenék. De én sem tudok.-mondta Zayn és Nórit a mellkasára húzzta...
-Nagyon fáj...-zokogott tovább a mi kis sebzett vadunk. És lassan elveszítettem minden  önuralmamat..

Kedves olvasók!
Ismét elmondjuk, hogy nem magunknak írjuk a blogot. Nektek. A tietek. És rengeteg időt elvesz, hogy kitaláljunk egy új fejezetet, alkossunk valamit a semmiből. Szóval...örülnénk, ha kommentelnétek, mert ha nem...akkor sajnos a We Are Not Afraid -Twenty Years Later bezárja kapuit. Legalábbis részemről. xXNóriXx

49.fejezet

Brigi szemszöge*
Reggel Nóri gitározása keltett. Nem zavart. Igazából nagyon megnyugtató volt, ahogy tompán átszűrődött a dal. A dal, ami a fiúk utolsó albumáról, a Midnight Memories-ről volt. Ahogy lassan eljutott a tudatomig, hogy mi is ez a dal, amolyan doppingszerként hatott rám. Elég nyugtalan voltam már így is. Aztán mikor harmadjára énekelte a refrént, kimásztam az ágyból és lezuhanyoztam.
You and I...
De a dal csak egyere szólt a fejembe. Mintha kergetett volna. A forró víz sem mosta ki a fejemből az ismerős hangzást. A megnyugtató hangulatot árasztó dal, kezdett elhatalmasodni minden más gondolat felett.
És rájöttem: nem menekülhetek. Így is tettem, persze csak miután felöltöztem. Kinyitottam a szobaajtót, hogy jobban halljam. De nem hallottam semmit. Felvontam a szemöldökömet, majd hunyorogva indultam lefelé a lépcsőn.
-Odafent volt. Nem is tudom mikor láttam utóljára.-magyarázta Nóri Justinnak, amikor beléptem. Csak ketten voltak a konyhában. Nóri háttal állt nekem, így csak akkor vett észre amikor feltünt neki, hogy Justin elnéz a válla fölött, nem figyel rá és egyenesen engem bámúl.-Oh, szia!-üdvözölt vidám barátnőm.
-Sziasztok..-mondtam dörmögős reggeli hangon.-Hol vannak a többiek?-kérdeztem körbepillantva. A dal még mindig ott motoszkált a fejemben. De ha beszéltem, a hangok elnyomták azt, így pár másodpercig tudtam másra is koncentrálni.
-Zayn és Liam elmemtek...kikapcsolódni.-mondta Justin "szerényen".
-Hol van az a bizonyos kikapcsolódni?-kérdeztem vissza és leültem velük szembe az egyik bárszékre.
-Passz. Nem mondtak többet.
-Matty? Sky?
-Még fent vannak. Alszanak.-mondta Nóri.-Én is el akarok menni.-jelentette be, kis fáziskéséssel.
-Hova?-néztem rá. Justin-nal jelentőség teljes pillantást váltottunk, amiből azonnal rájöttem, hogy neki sem tetszik az ötlet.
-Nem tudom. "Kikapcsolódni".-vont vállat.
-Nem lehet.-szögeztem le egész egyszerűen fogalmazva.-Ma elmegyek. Bemegyek Niall-höz.-gondolkodtam egy pillanatig.
Nem bizhatom a srácokra. Még csak gyerekek. Justin-ra pedig nem akarom. Pedig ő az egyetlen esélyem. Biznom kell benne... A francba... Reméltem, hogy soha nem jön el ez a pillanat...de segítséget kell kérnem..Bieber-től.
-Justin addig itt lesz veled.-közöltem Nórival.
Justin zavartan pislogott rám. Nem tudta elhinni. Nem is akarta elhinni. Még én is hallottam,hogy milyen furcsám hangzik az én számból..
-Oké.-vigyorgott Nóri.
-Csinálok valami reggelit.-mondtam.
*
Mi lenne a legmegfelelőbb ruha? Nem mehetek kihívóan. Nem öltözhetek ki, de nem lehetek alulöltözött sem.-agyaltam a szekrény előtt állva. Végül egy farmernél és egy kapucnis pulcsinál maradva, lófarokba kötött hajjal ibdultam neki.
A kocsiba szólt a zene.
You and I...
Folyamatosan erre koncentráltam. Próbáltam elnyomni az izgalmamat, elvégre eddig minden mást elnyomott, akkor most miért nem?
*
Azt gondolná az ember, hogy van még idő felkészülnie mindenre. Aztán az utolsó percekben rájön, hogy nem így kellett volna. El kelletg volna kezdeni a tréninget. De vannak dolgok amikre nem lehet felkészülni. Egy családtag elvesztése... Egy barát/testvér elvesztése... Egy szerelem elvesztése... Mutasd meg, hogy hogy kell minderre felkészülni és én megteszem!
De nem lehet. Mert nem tudod mikor jön el.
Én viszont pontosan tudtam mikor jön el ez a nap. De nem vagyok felkészüve. Érzem, tudom, akarom. De valami nem enged. Valami, ami nem hagyja hogy nyugodt szívvel járjam végig a kopár folyosókat. És már a dal sincs velem... Már nem tud elnyomni semmit... Semmit.
Ahogy egy örrel az oldalamon várakoztam a folyosón, elgondolkoztam, hogy miért nem mentünk még be. De nem tartottam érdekesnek amíg egy kis "csini", színes ruciban ki nem lépett az a csajszi akivel a múltkor Niall-t láttam.. Most viszont alúlöltözöttnek és bénának éreztem magam. És persze egy vad amazonnak is, aki bármelyik pillanatban támadhat. Rám se nézett, de ennek ellenére ott ült az a piszkos mosoly azon a rusnya képén..
Felszaladt bennem a pumpa. Engedjenek be!
-Parancsoljon.-nyitotta ki előttem az ajtót az őr.
-Köszönöm.-bólintottam majd bementem.
Ott ült a kopár szobában melynek közepén egy asztal volt, két székkel. Hatalmas kék szemei rámeredtek és visszaült a székre. Távozni készülhetett. Megleptem. Nagyon. Végignézett rajtam, ahogy lassan közelebb mentem és leültem a székemre. Az ideg rohangált a testemben. Az a nőcske...
-Szia.-jelentettem ki közömbösen. Holott egy cseppet sem volt az.
-Brigi...Szerel...-nem fejezte be. Rázni kezdtem a fejem mire abbahagyta.
-Miért volt itt?-kérdeztem. A hangom élettelenebb volt mint valaha.
Ha ez "nő" itt volt, akkor biztos nem lehet közömbös számára.
-Nem tudom. Csak bejött. De kit érdekel? Engem nem. Itt vagy Te. Mesélj el mimdent ami az elmúlt egy hónapban történt.-megfogta az asztalon pihenő kezeimet, de kihúzztam az övéiből. Nem fogdosson azzal a kézzel, amivel a prostiját simogatta..
-Hát...-kezdtem bele. Nem akartam veszekedni. Elvégre most találkoztunk. Egy hónapja még csak nem is láttam.. És a vele kapcsolatos utolsó emlékem nem valami kellemes. Úgy döntöttem, hogy inkább beszélgetek vele, hogy ne úgy kelljen elvállnunk mint legutóbb.-Kórházba kerültem. Ott volt egy kis zűr. Nórit elvitték, gumiszobába zárták. Engem kezeltek, még szedem a gyógyszereket, de már jól vagyok. Matty és Sky nagyon jól megvannak a körülményekhez képest. Jó támaszt nyújtanak egymásnak. Liam és Zayn nagyon sokat segítenek. Most elmentek. Buliznak egyet, vagy mi.
-Várj egy percet. Az este beszéltem Nórival. Azt mondta a bandalakban vagytok. Vagy csak totál becsavarodott?
-Nem. Tényleg ott vagyunk. Zack, a dilidoki, elhozta hozzánk látogatóba. Ott volt egy kissebb bunyó. Justin majdnem megfolytotta Zack-et. Liam majdnem lecsapta, Zayn meg majdnem halálra verte.-magyaráztam.
-De miért?
-Mert csinált valamit Nórival. Valamit amitől újra "17" lett.
-És?
-És?-zavarodtam össze. Úgy látszik nem emlékszik rá, hogy mennyit szendvedtünk miatta....-Te komolyan nem tartanád furcsának, ha egy majd 40 éves nő félmeztelen, pajkos tinilány módra, happy-n rohangálna körülötted?
-Hát..
-Ja meg van valami olyasmi...hogy a teste hőmérsékelete...sokkal magasabb. Folyamatosan azt hiszem hogy lázas, közben meg teljesen normális.
Niall rágódott a hallottakan. Nem tudom...talán... Ki kellett volna hagynom ezt a részt. Vagy talán bele se kellett volna kezdenem.
-Megtaláta a gitárját?-kérdezte néhány perc múlva.
-Az az övé?-kérdeztem furcsálva.
-Igen. Annó, mikor ideköltöztetek akkor karácsonyra kapott tőlem egyet, ezt pedig elraktam. Nekem is megvan még az első, így az ő kis törpe, "Bieber" matricás, fényes gitárját is elraktam...

48.fejezet/2

Nóri szemszöge*
Hiányzott a gitárom. Unatkoztam. Tehetlen voltam. Harry sem szólt egy szót sem. Mintha duzzogott volna. Csak ült mellettem, miközben a párnát a fejem alá gyűrve bámúltam. Komoran meredt maga elé. Nem bírtam. Ügy éreztem, hogy mondanom kell valamit, mert megpusztulok.
-Mi bajod?-kérdeztem halkan végül. Valami nyomte a szívét, látszott rajta. De abban is biztos voltam, hogy nem fogja önként a tudtomra adni.
-Te.-jelentette ki másodpercek múlva.
-Mit csináltam már megint?-forgattam a szememet, és éreztem ahogy a homlokom ráncbaszalad.
-Semmit.
-Azon kivűl?
Természetesen nem válaszolt. Míj meglepő... Tudni akartam,meg nem is. Tudni akartam, mert akkor talán kiküszöbölhetem a csorbát. És nem akartam tudni,mert nem akartam csalódni...magamban. Újra meg újra. Elég rossz érzés tud lenni egy idő után..
-Nem is kérdezősködsz?-mondta kimért, közömbös hangon.
-Kéne?
-Szoktál.
-De unom. Ha el akarod mondani, elmonhatod anélkül, hogy harapófogóval kellene kihúzznom belölled a szavakat.-arra tippeltem, hogy az ezután következő néhány csendes percben megpróbálja összeszedni a szavakat. És igazam lett..
-Te...és Justin.-modta percek múlva. Nem lepett meg. Tudtam, hogy féltékeny, de azt hittem, hogy azon már túlvagyunk.
-Elmondtam egymillió egyszer..de ha szeretnéd elmondom még százszor.-mély levegőt vettem.-Justin. Csak. A. Haverom.
-Jobban szereted mint egy havert.-jelentette ki. Egyszer sem volt hajlandó rámnézni. Elég zavaró volt, de nem akartam még ezt is a szemére hányni. Csak olaj lenne a tűzre.
-Igen.-hangzott a válasz a számból, majd elagytam a szobát. Becsuktam magam mögött az ajtót, megfordultam és az ijedtségtől megtorpantam. Harry ott állt előttem, és a frászt hozta rám.
-Mit csinált jobban, mint én?-kérdezte dörmögve. Zöld szemei lenéztek rám, és az enyémbe fúrodtak.
-Semmit. Nálad senki nem csinál jobban semmit.-megindultam a födszint felé, de ismét utamat állta. Nem hagyta, hogy kikerüljem, hiába lépkedtem jobbra-balra.
-Akkor?-kérdezte élesen.
-Mit akkor?-vágtam vissza zavartan.
-Milye van neki, ami nekem nincs?
-Harry, hagyjál már.-megpróbáltam kikerülni. De nem ment.
-Milye?!
-Semmilye! Senki nem tud olyan lenni mint te...voltál.-hajtottam le a fejem. Most elengedett, én pedig lehajtott fejjel ballagtam le a konyhába. Elkullogtam a telefonig, majd bepötyögtem a rendőrkapitányság számát.
Néhány búgás után egy segítőkész férfi vette fel. Megadtam az általam keresett férfi adatait, mint pl. a nevét. Majd várnom kellett pár percet.
-Szia, Nóri vagyok.-mondtam óvatosan. Nem szerettem volna megíjeszteni, ennek ellenére mégis kikelt magából.
-Nóri! Te vagy az?! Hogy lehet ez?!
-Nem vagyok süket. Csak kicsit agybajos.-mosolyodtam el.-Figyu...csak azt szeretném kérdezni, hogy kölcsön vehetem-e a régi gitárt? Ami a szobádban van?-nem is tudtam igazán, hogy hogy is kellne feltennem ezt a kérdést. Tudom, hogy Niall-nek is a mindene a gitárja. Amit teljesen meg tudok érteni. És azt is meg tudom érteni ha nemet mond. Én sem szívesen adom oda bárkinek is.
-Ott vagytok nálunk?
-Nem. Itt a ...bandalakban.
-A régi lakásban?
-Ahan.
-Hát...ami azt illeti, azt inkább szeretném, ha ott maradna. De a padláson találsz egyet.-mondta kedvesen. Nekem teljesen mindegy volt, hogy milyen. Csak gitár legyen, amin játszhatok.
-Hol? A padláson?-kérdeztem vissza a biztonság kedvéért.
-Ja.
-Oké.
-Hogy vagy? Mi van veled? Ugye már nem szomorkodsz?
-Megvagyok. Mondjuk az kicsit kiakaszt, hogy itt lógok a srácok nyakán. Tudom, hogy teher vagyok.. De nem tehetek ellene... Ugye, hamar visszajössz?-tereltem. Ne akartam elkezdni nyafogni. Elég furán nézett volna ki. Elvégre ő van börtönbe...
-Hát...ami azt illeti..Brigin múlik... Azon, hogy mit mond.-kissé csalódott volt.
-Miért múlik rajta?
-Ő volt az akit...tudod...bántottam.-mintha kihalt volna belölle minden. Minden olyan érzés aminek az imént, az üdvözlésemnél hangot adott.
-Akkor tuti itt leszel.
-Nem. Nem hiszem. Ezt még Ő sem tudná megbocsájtani.-reményvesztett hangjától végig futott rajtam a hideg.
-Ne csináld!-biztattam talán kissé hangosan.
-De csinálom. Mégis miért tenne ilyet?
-Egyrészt miattad, másrészt meg maga miatt. Ja meg Sky miatt is. Nem fog a hűvösre juttatni.-Eddig nagyon sok mindenben nem voltam biztos. De ebben igen. Ismerem Brigit. Hülye lenne, ha hagyná bent rohadni Niall-t. Attól is mindig ki volt akadva ha engem előzetesben látott, nem hogy Niall-t! Tudom, hogy most nagyon szenved. Nagyon szenvednek mintketten. És Brigi lassan összeomlik.
-Figyelj, Törpilla...most mennem kell.
-Mi? Miért?
-Lejárt az idő.
-Ne már!
-Jó éjt!
-Figyu...Gyorsan... Még csak annyit, hogy... Vigyázz odabent. Nem tudom mi lenne velem nélküled. Komolyan. És a srácok...Brigi...Sky és Matty...a családod...mi...már nagyon...aggódunk.-próbáltam sietni, de a szavak nem akartak a számra jönni.
-Nagyon hiányzól te is, és a többiek is. Bár csak megölelgethetnélek titeket! Mond meg a többieknek, hogy szeretem őket.... És téged is. Próbáld összeszedni magad. Matty-ért... Viszlát, Törpike!-köszönt el szomorúan. Rossz volt hallni mindezt. Nem azt, hogy szeret minket. Hanem azt, hogy mind-e mögött mi van: egy szenvedő ember.
-Oké...Szia...
A vonal megszakadt, a szívemmel együtt. Elgondolkodva ültem fel a konyhapúltra. Harry az asztalnak támaszkodott és felém fordúlt.
-Szenved. Szereted. De meglepő. És neki sem mondtad el.
-Tudom...-forgattam a szememet.-De... Nem fogok senkinek semmit mondani. Nem vagyok elég kegyetlen....
-Penge élen táncolsz. Ha nem vigyázól neked annyi.
-És? Ha Ők jól vannak, akkor nem érdekel...
-Én is hánykódom.
-Igen, azt is tudom, hogy szenvedsz. De nyugodj meg. Egy ideig úgy sem fogok visszamenni.... Mert nem fogok mindent elmondani. Főleg nem Liam-nek. Ő olyan...szeretnivaló. Nem törhetem össze.
-De én persze nem érdekellek.
-Csak várj nyugodtan... A srácokon mulik, meg Justin-on...
-Justin-on! Mindeig minden tőlle függ!-fakadt ki. A szemeit az enyémbe mélyesztette, ellökte magàt az asztaltól és felháborodva lépett közelebb.
-Jaj, ne rinyálj már. Justin csak haver....
-Persze.Mégis lefeküdtél vele.
-Mert, szeretem. Nem annyira mint téged, de jobban mint egy havert. Azt hiszem...
Összezavarodtam. Kezdtem ismét elveszíteni az irányítást. De nem tehettem. Tartanom kellett magamat. Megígértem Niall-nek. Mélyet sóhajtottam, majd elindultam felfelé, hogy előkeressem azt a bizonyos gitárt. De a lépcsőn belebotlonttam egy alvó Brigibe. A falnak tamásztott fejjel aludt a lépcsőn. Óvatosan felkeltettem, majd felgardíroztam a szobájába. És elindultam a "keressünkgitárt" hadjáratra....

48.fejezet/1

Brigi szemszöge*
Este mindenki elfoglalta a szobáját. Skyler és Matty a Niall-ében, Nóri a Hazza-éban, én pedig a vendékszobában hánykolódtam. Niall-re és a holnapra gondoltam. Mi lesz majd vajon? El sem tudom képzelni. És...vajon érdemes ezen agyalnom? Mi van ha semmi sem fog történni? Ha miden így marad? Vagy ha nem tudom kihozni...?
Elhesegettem minden Niall-el kapcsolatos gondolatot. Vagyis megpróbáltam. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába, csinálok egy bögre kakaót, hátha ettől megnyugszom. Tudom, elég gyerekes. De engem mindig megnyugtat. Kellemes, forró, és meleg.
Lassú léptékkel vándoróltam le a lépcsőn, majd az utolsó lépcsőfoknál megtorpantam. Halk beszéd hallatszott, ami kísértetiesen töltötte be a helyiséget.
-A neve? Niall Horan.-mondta Nóri halkan.-Igen. Persze. Várok.-majd elhallgatott. Telefonált. De kivel? És miért kérte Niall nevét?-Szia, Nóri vagyok.-a hangja kedves,szinte már szerény volt.-Nem vagyok süket. Csak kicsit agybajos.-kuncogott.-Figyu...csak azt szeretném kérdezni, hogy kölcsön vehetem-e a régi gitárt? Ami a szobádban van?-szünet. Várt, a válaszra, amit sajnos én nem hallottam.
Szóval Niall-el telefonon is lehet beszélni. Ez eddig, hogy nem jutott eszembe?! Voltam már ilyen helyzetbe... De persze akkor Nórinak telefonalgattam. És nem jutott eszembe! Pfuuu... Ekkora barmot..
-Nem. Itt a ...bandalakban.-szomorodott el.-Ahan. Hol? A padláson? Oké.-szünet.-Megvagyok. Mondjuk az kicsit kiakaszt, hogy itt logok a srácok nyakán. Tudom, hogy teher vagyok.. De nem tehetek elene... Ugye, hamar visszajössz?-bárcsak hallanám! Kíváncsi lennék rá, hogy vajon kitér-e a válaszadás elől..-Miért múlik rajta?-kicsodán? Micsoda?-Akkor tuti itt leszel.-...-Ne csináld!-hangosabban folytatta.-Egyrészt miattad, másrészt meg maga miatt. Ja meg Sky miatt is. Nem fog a hűvösre juttatni.
Ekkor belém hasított a felismerés, hogy rólam van szó. Rajtam múlik minden? Azon hogy én mit mondok? Remélem. De hogy gondolhatja azt Niall hogy hagynám, hogy lecsukják. Idegesség dogott el, és a szívem egy ütemmel gyorsabban vert.
Gyilkosság lenne.
A szerelemmel, a gyerekemmel...és magammal szemben..
-Mi? Miért?-csattant fel.-Ne már! Figyu...Gyorsan... Még csak annyit, hogy... Vigyázz odabent. Nem tudom mi lenne velem nélküled. Komolyan. És a srácok...Brigi...Sky és Matty...a családod...mi...már nagyon...aggódunk.-dadogta óvatosan.-Oké. Szia..-fejezte be szomorkásan.
Be kéne mennem? Meg kellene kérdeznem, hogy mit mondott neki Niall? Vagy hagyjam?
A lustábbik megoldásnál maradtam és leültem a lépcsőre. A fejemet a falnak támasztva lehunytam a szememet.
-Tudom...-mondta Nóri olyan halkan, hogy alig értettem.-De... Nem fogok senkimek semmit mondani. Nem vagyok elég kegyetlen.... És? Ha Ők jól vannak, akkor nem érdekel... Igen, azt is tudom, hogy szenvedsz. De nyugodj meg. Egy ideig úgy sem fogok visszamenni.... Mert nem fogok mindent elmondani. Főleg nem Liam-nek. Ő olyan...szeretnivaló. Nem törhetem össze. Csak várj nyugodtan... A srácokon múlik, meg Justin-on...Jaj, ne rinyálj már. Justin csak haver.... Mert, szeretem. Nem annyira mint téged, de jobban mint egy havert. Azt hiszem...
Magában beszélt. Legalábbis kivűlről úgy nézett ki. Szüneteket tartott. Mintha valakivel beszélgetett volna. És volt egy tippem, hogy ki lehetett az. Lehet, hogy Zack hazudik...de az biztos, hogy Nóri látja Harry-t. Nem Zack közölte ezt velem elsőként. Hanem egy, a korához képest nagyon érett, felelősségteljes, okos kislány. A kislányom, akiben a keresztanyja még ilyen állapotban is megbízott...
-Brigi...-hallatszott egy suttogó hangocska.-Brigi, kelj fel. Az ágyadban jobb lesz. Gyere velem.-kinyitottam a szememet és Nóri térdelt velem szemben. Biztos a "Harry-s beszélgetést" is csak álmodtam... Legalábbis remélem.
-Gyere, segítek.-mosolygott tovább, és felém nyújtotta halvány bőrrel borított, vékonyka kezét...

47.fejezet

Brigi szemszöge*

Elegem van! Elegem van az egész, nyomorult, életnek nevezett valamiből! Mindig csak egyre rosszabb és rosszabb lesz .. Persze, nem bánom, hogy Nóri itt van velem -velünk-, de most, hogy még azt sem tudja eldönteni, hogy Justin menjen-e vele Harry-hez vagy nem, és csak azt hajtogatja, hogy "Nem! De! Nem! De!", még úgy se tudom hogy mit kezdjek vele. Eddig se voltam biztos benne, de legalább eltudott dönteni rém egyszerű dolgokat. És arról nem is beszélve, hogy keresztül húzta a számításaimat. Azt hittem, hogy a mai nap végére lesz valami infóm Nóriról -akár jó, akár rossz-, és letudhatom. Aztán pedig koncentrálhattam volna Niall-re. De most ugyan ott vagyok, ahol két nappal ezelőtt: egyszerre ordítanak a fejemben.
Jó gyerekek módjára ültek a konyhában a többiek, és azt figyelték ahogy idegbetegen rohangálok fel-alá.
- Jól van... Akkor most..-dúrtam a hajamba. Szembe fordultam a srácokkal, de nem tudtam rájuk nézni.-Fogalmam sincs,hogy mit tegyünk...- vallottam be kétségbeesve, és leengedtem a kezemet magam mellé.
- Miért? Tennünk kellene valamit?-kérdezte Liam.
- Hát...egyszer vissza kell vinnünk.-mutattam Nórira, aki hevesen rázni kezdte a fejét.
- Minek?-kérdezte Liam zavartan.
- Mert nem jó neki itt.
- Dehogy nem.
- Liam, kérlek, te is tudod, hogy ez így nincs rendben.
- De igen, így tökéletes.
- Tudom min mész most keresztül.-néztem a szemébe. A szemöldökömet ráncolva gondoltam vissza.-Én is átestem ezen. De...neki nem jó itt.-ekkor Nóri felállt és elsétált. Matthew és Justin egyszerre ugrottak fel.
- Nyugi. Nem megy el. Nem tud. Bezártam az ajtót amikor kiraktam a dilidokit. - adta tudtunkra Liam.
- Valaki menjen utána...- dünnyögte Justin és visszaült a székére.
- Majd én.-és megindultam felfelé.
Benéztem a vendégszobába, majd a fiúkéba. Harry ajtaja zárva volt. Sejthettem volna. Óvatosan kopogtam az ajtón, de nem érkezett válasz. Megforgattam a szemem, majd újra kopogtam. Semmi.
- Tudom, hogy ott vagy.-mondtam.
- Bocs.-hallatszott a válasz.
- Mi?-zavarodtam össze.
- Bocs, hogy itt vagyok.
- Jaj, ne csináld már! Csak engedj be.-könyörögtem.
- Minek?
- Mert ajtón keresztül nem valami kényelmes beszélgetni. Na, nyisd ki szépen.-ráncos szemöldökkel nyitotta ki az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre már nem volt rajta nadrág. Egy ismerős, férfi pólóban, mezitláb állt előttem.-Miért vetted le a ruhád?-kérdeztem.
- Melegem van.
- Ja. Vagy úgy.-emeltem a magasba a szemöldökömet. Beléptem és becsukta mögöttem az ajtót. A szobában félhomály uralkodott. Biccentettem az ágy felé. Megindult abba az irányba, és leült a földre. Helyet foglaltam mellette és csendben ültünk pár percig.
- Miért akarod hogy elmenjek?-kérdezte maga elé bámulva.
- Nem azt akarom,hogy elmenj. Hanem azt, hogy jó kezekben legyél.-magyaráztam. Teljesen őszinte voltam vele. Minden szó szívből jött. Ha elmenne valószínűleg rosszul érezném magam. De valamilyen szinten megnyugtató lenne biztonságba tudni.
- De ott nem vagyok jó kezekben.-mormolta az orra alatt.
- Miért?
- Itt jobb... Minden szempontból.
- De miért?
- Nem szabad megmondanom.
- Hát jó..ha nem akarod.
Hosszú csend következet. Alattomosan töltötte be a helyiség mindn szegletét. Egykor Harry uralkodott itt. Amikor a One Direction a fénykorát élte, amikor mindenki élt, senki sem ült előzetesben, és nem volt elmebeteg. Most viszont...minden olyan rossz! Nem élem túl ezt az időszakot. Már előre látom...
- Emlékszel arra amikor eltévedtünk?-mosolygott. Nóri mosolygott. Az ÉN Nórim...
Ha elveszítesz egy olyan valamit, amit normális körülmények között figyelembe se veszel..és visszakapod... Elképesztő.. Nem a mosoly a lényeg. Hanem az aki mosolyog. Aki mögötte van. Nem sűrűn láthatom ezt a valakit. De mindig örülök ha benéz hozzám..
- Igen.-kuncogtam.-Lelopták Louis cipőjét.
- Tényleg.-nevetett velem.
- Ja,és arra emlékszel amikor Zayn-ék elraboltak?-kérdeztem.
- Harry a szellőzőből mászott elő.-elgondolkodott. Mintha látná maga előtt.-És a ha kuna ma tata.-nevette el magát ismét.
- Azt hitted, hogy Hazza hallucinál.-mosolyogtam.-Neked is hiányoznak ezek? Mármint... Az egész. Ami velünk történt.
- El sem tudod képzelni mennyire...
- Hát..minden esetre van egy tippem...
Itt van. Velem ...

46.fejezet

Nóri szemszöge*

Kicsit kezdtem unni a jópofázást. De tudtam, ha nem teszek eleget a dolognak, Zack újra belém mélyeszti elvetemült tekintetét, és ismét átkel élnem azokat a fájdalmakat. Hihetetlen, hogy egy kupac aprócska szerkentyű mennyi sikolyt és vért tud kicsalni az emberből.
Louis csak ült velem szembe az ágyon és bámult. De csak  türelmesen vártam, törökülésben. Ma mindenki így viselkedett velem. Pedig arra számítottam, hogy jobban fognak örülni annak, hogy újra itt vagyok- vagyis nagyjából. És nem élek abban a hittben, hogy meghaltam. Így visszagondolva elég cikis a dolog. De akkor annyira valósnak tűnt minden.

- Na? Kibámultad magad? - kérdeztem pajkosan.

- Nem. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mit csinált.. Hogy ..mitől lettél olyan mint egy tini...

- Nem vagyok tini. És olyan sem vagyok mint egy tini.-magyaráztam égbeszökő szemöldökkel.

- De igen..

- Tudod mit? Menjünk le. - kérdeztem barátságosan és megszorítottam a kezét. Megvonaglott, amitől azonnal visszarántottam a kezemet.

Zack fájdalmas kis játékszere a testem átlagos hőjét is megnövelte. Amikor Brigi hozzámért átfutott az agyamon, hogy mi van ha rákérdez? Aztán rájöttem, hogy semmi. Zack nem vallana be semmit. Ami egy bizonyos szempontból nekem is jó. Muszáj vagyok jól viselkedni. Brigi azt hiszi, hogy minden rendben. Mindenki azt hiszi,hogy minden rendben, ebből következik, hogy senki sem aggódik.

- Bocsi. - hajtottam le a fejem.

- Ez meg mi? Szuper erőt is kaptál a dilidokitól, vagy mi?

- Mi? Nem, dehogy! Ez...ezt..csak a gyógyszerek teszik. - hazudtam gyorsan valami elfogadhatónak mondhatót, majd leugrottam az ágyról.

- Ja, persze. - forgatta a szemét.

- Gyere már! - már nyúltam volna érte, hogy magam után vonszoljam, de a mozdulatot hívogató intéssé változtattam.

- Megyek..megyek..- dünnyögött elgondolkozva.

Mindenki bezsúfolódott a konyhába. Akárhányan is voltak nem voltak nagy zajjal. Sőt! Mondhatni csendben ültek. Brigi felkapta eddig lehajtott fejét, és rám nézett. Pislogott kettőt és összeszedte magát. Nem volt hozzászokva az új énhez.

- Lassan mennünk kellene. Ha most elmegyünk Hazza-hoz, még vissza tudunk jönni és dumálhatunk. Este pedig ha...- haza...majdnem kimondta...- visszaviszlek titeket. - mosolygott bágyadtan. Annyira nem szerettem rájuk nézni, de az igazság az ha mindent elmondok csak rosszabb lesz..

- Justin-nal szeretnék elmenni. - jelentettem be.

Azt akartam, hogy béküljenek ki Harry-vel. Aki mostanában inkább idegbetegként szokott meglátogatni, mint gyilkosként. Már nem tesz gyilkossági kísérleteket. Sokkal inkább aggódik afelől, hogy életben maradjak. És nem tehetek semmit. Nem leszek soha elég erős, hogy elmondjam. Nem leszek elég bátor -és kegyetlen- soha. Pedig akkor vége lehetne. Csak az tartja bennem a lelket, hogy ezzel jót teszek. Na meg...ha kibírtam egy teljes hónapot -vagy többet, kitudja-, akkor többet is túlélek. Legalább addig míg ki nem múlok...

Justin felkapta a fejét, és elkerekedett, mogyoróbarna szemeit rám szegezte. Mindenki őt figyelte, és a tekintete ide oda járt a szobában tartózkodók között. Zack-nél megállapodott.

- Ez így...oké? Mármint...- dadogott. Puha ajkai között megakadtak a szavakat. Nem tudta hogy hogyan is kéne reagálnia.

- Menjetek. - vont vállat Zack. Jelentőségteljesen rám pillantott, majd bólintottam, úgy hogy csak Zack lássa.

- Jól van! Ez azért egy kicsit sok. - fakadt ki Brigi. - Nem hiszem el, hogy ez így rendben van. Láttam milyen állapotban volt. Egy röpke hónap nem elég ahhoz, hogy újra egész legyen! - magyarázott. A szívem hevesebben kezdett verni. Felállt a székéről, közelebb lépett hozzám és széttárta a karjait. Mindössze két lépés választott el minket egymástól.

Harry. Nem láttam, mert a hátam mögötti konyhapultnak támaszkodott. De tudtam, hogy ott van. Ott áll, figyel és csak arra vár, hogy mindent elmondjak. De ha térdre kényszerít egy korbáccsal, akkor sem mondok semmit.

Hátra néztem. Talán kissé hevesen. De kezdett eluralkodni rajtam az ideg. Harry olyan nyomást gyakorolt rám amire nem számítottam. A srácok jelenléte sem segített.

Mondd el. - szól Harry dörmögő, bársonyos hangja.

Nem lehet. - gondolom. Tudom, hogy hallja, még ha ki sem mondom.

- Nem kell elmennem vele. - javasolta Justin Briginek. Visszafordultam. És mire Justin szemébe néztem Harry ott állt a háta mögött.

Tudatnod kell vele.

- De! - szakítottam félbe a beszélgetést éles hangon.

Tudnia kell.

- Nem! - ordítottam Harry-re. Nem haragosan, inkább kétségbeesetten.

- Nóri...- kezdte Brigi és a kezét nyugtatón a vállamra tette. De ellöktem. Az érintésétől csak még nagyobb lett a bűntudatom.

- Eljön velem, és kész! - a kezem remegni kezdett. Az arcom égni. A szívem még hevesebben verni. Harry közelebb lépett Justinhoz.

Ha annyira szereted, nem hazudsz neki. El kell mondanod.

- Nem! Soha! Nem bántom..! - fakadtam ki újból.

- Nóri, cssss! - csitított Liam. Lassan lépkedett felém.

Úgy éreztem magam, mintha egyedül lennék. Egyedül állnék a csatatér közepén, amelynek egyik oldalán Harry áll, másik oldalon Brigi, a fiúk és a gyerekek. Zack csak egy néző volt. Nem tett semmit az ellen, hogy rosszabbá, esetleg jobbá tegye a kialakult helyzetet.

- De én azt akarom, hogy velem gyere...- mondtam elhaló hangon.

- Nóri...- Liam odaállt elém, forró arcom két keze közzé fogta. - Semmi baj. Nem kell semmi olyasmit tenned amit nem akarsz.-mondta lassan.

- Nem kell lassítva beszélni. Még mindig beszélem a nyelvet. - mondtam. Nagyot sóhajtott, majd szorosan magához ölelt. Befészkeltem magam a karjaiba, és hozzábújtam. Egy újabb sóhaj hagyta el a száját, és kissé leeresztett..megkönnyebbült.

- Mit csináltál vele? - kérdezte Zayn.

- Azt én is szeretném tudni. - mondta Lou. Nem láttam őket. De úgy képzeltem, hogy vele szemben állhatnak, mert a hang Zack irányából jött.

- Liam - suttogtam. Könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy ezt csak Ő hallja.

- Igen? - súgott vissza.

- Tudsz titkot tartani, ugye?

- Igen.

- Van valami, amit nem mondhatok el. De a lényeg, hogy tarts ki mellettem. Állj az oldalamra. Mond, hogy Zack nem tett semmit.

- Mi?! - nézett a szemembe.

- Cssss. - kérlelve pillantottam fel rá.

- De Nórten..Nóri...- kezdett bele esdeklőn. Nórtenilla? Tényleg ennyire hasonlítanék régi önmagamra?

- Tedd meg nekem, hogy nem mondod el...kérlek. Kérlek szépen! Ha elmondod nekik, úgy fognak reagálni, mint te... Kérlek állj ki mellettem..

- Persze.

-..és mond azt hogy Zack csak segített rajtam.-könyörögtem és visszafeküdtem Liam mellkasára.

Mindenki egyszerre kiabált. Ordítottak. Nem is értettem, hogy mit mondanak. Liam szívverésére koncentráltam. Számolni kezdtem, hátha eltereli a figyelmemet. De ekkor elszakadt tőlem.

- Bieber! - órdította. Csak másodpercekkel később nyitottam ki a szememet...

Justin Zack nyakát szorongatta, miközben a srácok megpróbálták letépni róla. Harry ekkor már Zack mögött állt. Matty, Lou és Liam azon ügyködtek, hogy leszedjék Justint a dilidokiról. Harry azzal a kacér, féloldalas mosollyal dicsérte Justint. Most nem az volt a célja, hogy bárkit elcsábítson, de engem sikerült. Csak álltam, és néztem ahogy a fény áramlik a háta mögötti ablakon és hátulról megvilágítja.

- Menjünk innen. - jött oda Brigi.

- Kereszt anyu, menjünk. - noszogatott Sky.

- Hallod? - kérdezte Brii.

- Húgi, nem kell ezt nézned. Menjünk. - fogta meg a kezemet Zayn.

- Justin nélkül sehova. - jelentettem ki.

- Oké, de ahogy elnézem most nem ér rá. - noszogatott tovább Zayn.

Ne menj sehova. - szól Harry.

Felé néztem.

- Nóri! Az Isten szerelmére! Hagyd már! - Zayn az ujjait szorosan a csuklom köré fonta.

- Nem! - kirántottam a kezemet az övéből. Odarohantam az őrjöngő Justin-hoz, és beszélni kezdtem neki. -Nem tett semmit. Csak jót akar. Ugye nem fogod bántani? Ugye nem? Ugye megteszed nekem? A kedvemért? Értem? - suttogtam. A kezemet a mellkasára fektettem. Lassan felegyenesedett és leengedte a kezét, amit Liam és Louis szorongatott. A válla már kevésbé feszült meg.-Justin... Kérlek... Csak..csak jót akar..- sutyorogtam tovább, így még jobban leeresztett. A szemem sarkából láttam ahogy Liam fintorog.

- De...Te..annyira..-nyöszörgött.

- Csak gyere velem.

- Nem.

- De.. De...Miért..?-a könnyek újra felgyülemlettek könyörgő szemeimben. A fenébe! Nehogy elbőgd magad..

Ne sírj... Csak ne sírj. - súgja Harry a vállam fölött.

Köztük álltam. Az enyémek voltak. Ők ..

- Ha most elmegyek veled, nem fogom kibírni amikor elmész azzal a szeméttel. Nem akarom végignézni, érted? Inkább menj Brigivel. És ígérem, hogy mire visszajössz itt se leszek...

Liam és Lou időközben elengedték. Liam a vállára rakta a kezét, és hátrébb húzta. Justin arrébb lépett kettőt, majd Liam engem gyengéden előrébb tolt, Justin-hoz. Megállt Zack előtt és ellentmondást nem tűrően bámult rá.

- Állj fel. - mondta. Zack csak bámulta hatalmas szemekkel. - Állj fel!

- Oké, oké! Nyugi haver. - állt talpra a doki kezét maga elé tartva.

- És most tűnj el. - mutatott Liam a bejárat felé.

- Pazar...- forgatta a szemét. - Nóri. - biccentett az ajtó felé. Előre léptem egyet, mire Justin visszatartott a vállamnál fogva. Louis azonnal megfogta a kezemet, Liam pedig kirakta elém a karját.

- Nóri nem megy sehová. - mondta Liam.

- Liam...- mondta halkan.

- Nem, Nóri! Megígértem hogy nem teszem, és úgy is lesz. De el nem vihet. Nem tudom hogy milyen dilibogyókkal tömi a fejed, de többet nem kaphatsz!

- Akkor is legyén ilyen heves, ha a kezed közt fog meghalni! - tromfolt rá Zack.

Liam Louis-ra és Justin-ra nézett, jóval a vállam fölött. Bólintott és már csak azt vettem észre hogy Justin mellkasára fektetem az arcom. Louis eltűnt. A következőkben kiabálás és ajtócsapkodás volt, amit már csak fél fülel hallottam, mert Brigire koncentráltam....

45.fejezet/4

Brigi szemszöge

Idegesen, szótlanul hajtottam végig London nyirkos utcáin. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fognak reagálni Nóri látogatására az otthoniak. Kiborulni biztos nem fognak. Esetleg ha már Nóriék elmentek.
Skyler biztos boldog lesz. Zayn el fog képedni, de amit aztán fog tenni, még csak elképzelni sem tudom. Liam tabu. Nem tudok hozzáfűzni semmit. Ő más mint a többiek. Kiegyensúlyozottabb és érettebb. Louis ugrándozni fog örömében, elmondja hogy miről maradt le Nóri az utóbbi hónapban, béna, hosszú sztorikat fog mondani. Szóval... Ő Louis lesz.
És ekkor azt hittem, hogy végeztem, hogy mindenkit számba vettem. De megérkeztünk. És Justin sportkocsija ott parkolt a bejárón...
- Mi a szar...? - sutyorgott Matty elképedve az anyós ülésen.
Összenéztünk. Mindkettőnk szemében ott motoszkált a zavarodottság.
Szemöldök ráncolva csaptam be a kocsi ajtaját, amint kiléptem belőle. Matthew is ezt tette kis fáziskéséssel és előre tántorodott, de megtorpant. A jóváhagyásomra várt.
- Hagyd. Előre megyek. Próbáld elterelni anyád figyelmét. - úgy éreztem magam, mint valami világvégés filmbe. Én voltam a kapitány, Matty pedig a közlegény.
Bólintott, majd elkocogtam a bejáratig. Beléptem, és a csendes,hatalmas házat üresnek éreztem. De ez az érzés hamar elszállt, amikor a lépcső irányából meghallottam ahogy a fiúk - és valószínűleg Sky - felkiáltanak. Inkább hangzott győzelmi kiállatásnak, mint segély kérésnek. Ezt megzavart. Megtorpantam, de a kíváncsiságom hamar tovább vitt, és már fent is voltam az emeleten. A nevetés irányába indultam, és Matty szobájának ajtajánál lyukadtam ki. Ledermedten álltam a nyitott ajtóban.
Liam, Louis, Zayn, Skyer és Justin (?!!) majd kidőlt a nevetéstől. Justin és Sky az ágyon birkóztak, Louis -rajtam kívül senki nem vette észre - lelopta Skyler lábáról a zoknit. Liam és Zayn pedig az ágy előtt fetrengett, konzollal a kezükben.
- Hali, srácok! - a frász hozta rám Nóri. A nevetés abba maradt, visszatértem a valóságba, és vártam. A szobában őrjöngök csak lestek elkerekedett szemmel. Magamban jót nevettem a rajtuk. De nem nevettem el magam. A csend csak még érthetetlenebbé tette számukra azt ahogyan Nóri - ismét mezítláb, farmerben és pólóban - beszökdécsel. De Ő sem tudta felfogni, hogy miért ilyen merevek a többiek.
- Van itt rajtam kívül valaki? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ööö....- mondta Zayn és Liam-mel egyszerre álltak talpra.
- Te....most akkor....- dadogott Louis, majd közelebb merészkedett. Justin pillantása beleütközött az én elítélő tekintetembe, majd elengedte Sky-t és felpattant.
- Mennem kell. Elkések a fogorvosomtól... - mondta.
- Kedves. Kicsit szívélyesebb fogadtatásra számítottam. - állította meg "Nóri" - aki már nem is volt annyira Nóri - amikor elhaladt mellette. Justin nem felelt, csak hátrébb lépett egyet, és szemügyre vette azt az apró teremtményt, aki egy hónapja a korosztályához illő külsővel rendelkezett.
- Te....- kezdett bele, de nem fejezte be. Nem tudta befejezni.
- Ahan. - bólogatott Nóri. - Na? Kapok egy ölelést? Vagy valami? - tárta szét a karját a szobában tartózkodóknak.
Hirtelen minden megtelt élettel. Mindenki egyszerre üdvözölte a kóbor családtagot, és ölelte át. Csak álltam az ajtófélfát támasztva. Meg sem próbáltam belelátni. Na nem mintha sikerült volna. Nem tudom mit tett Zack, de az biztos, hogy valamit nagyon megkavart. Örülök neki, hogy beszélhetek a barátnőmmel anélkül, hogy attól kellene félem, hogy megpróbál kicsinálni. De az viszont nagyon nem tetszik, hogy ezt az új Nórit rakta be közénk. Megint egy furcsa tinilány rohangál fel-alá, és ezt nem tudta felfogni nem túl nagy kapacitású agyam.
- Ez...röhejes.-zavarta meg a gondolat menetemet Matty.
- Beszélnem kell Zack-kel. Kiderítem, hogy mit csinált vele.-azzal lementem a földszintre. A nyitott bejárati ajtóban ácsorgott a mi kis csoda dokink. Szürke füstöt eregetett bűzlő cigarettája és grimaszolva álltam meg mellette.
- Mit csináltál vele?-kezdtem.
- Visszahoztam.
- Ja. Azt aki 20 évvel ezelőtt volt.-mormoltam.
- És ez miért baj?-fordult felém, ráncos szemöldökkel.
- Mert 37 éves, nem 17. Miért nem az eredeti Nórit hoztad vissza? Aki az előtt volt, hogy elment az esze.
- Ezt még te sem akartad volna.-tromfolt rám. Chh! Hogyne akartam volna? Pont ezt magyarázom neki.-Te sem akartad volna, hogy úgy éljen tovább.
Igaza van. A fenébe! Tényleg nem akartam volna. Sőt! Rühelltem volna! De ezt semmi pénzért nem voltam hajlandó bevallani.
- Hogy csináltad, hogy újra ilyen lett? - terelgetem.
- Hát...nem volt könnyű, de először meggyőztem arról, hogy nem halott. És hogy a nagy fehérség nem a menny, hanem egy gumi szoba volt. - magyarázta. Elgondolkodva bámult maga elé, sűrű szemöldöke ráncba szaladt.-Aztán azt is megértettem vele, hogy Harry csak egy illúzió, és csak azért akarja megölni, mert Ő ezt gondolja. Azt hiszi, hogy Harry haragszik rá, és bosszút akar állni. De amint ezt megértettem vele,azt is elmagyaráztam, hogy eltűnni nem fog. Csak szebbé teheti a Harry-vel töltött pillanatokat azzal, hogy arra gondol, Harry már megnyugodott. De komolyan...ha nincs a gitár amit hoztál...- csóválta a fejét és egy utolsót szívott a cigiből. A füstöt messzire fújta, majd a csikket az ajtó melletti szemetesbe dobta.-, a felénél se járnék....
- De hogy lett megint "17"?-kérdeztem amikor nem folytatta.
- Felidéztettem vele, minden kedves gyermekkori emléket. Veled kapcsolatban, Harry-vel és persze a fiúkkal.
- De mi van Justinnal?
- Ő....majd most kiderül.

45.fejezet/3

Brigi szemszöge*

Hál'istennek Matthew eltakarta előlem Nórit, így csak rémesen sovány karját láttam, ami szorosan fonódott körbe a magas fiú nyakán. Behúzódtam Zack mögé amennyire csak tudtam. Nem, nem azért mert féltem. Vagyis igen, de nem Nóritól. Hanem attól, hogy újra kiborul, amint meglát. Úgy látszik, én vagyok az egyetlen aki elveszi az eszét.
De nem sikerült megmenekülnöm. Amint elengedte Matty-t, Matthew arcán egy rég nem látott mosoly ült, ahogy felém fordult. Nóri szeme összeszűkült. Oldalra dőlt, hogy lásson engem. De addigra már teljes testemmel Zack mögé bújtam. Ez sem segített. Nem tudom, hogy mit csinált vele a doki, de meglepően bátran lépkedett felém.
És ekkor néztem végig egész testén. Eddig csak az arcát figyeltem, és mivel abból kiderült, hogy rémes állapotban van, nem mertem végignézni rajta igazán. Mezítláb lépkedett felém. Vékonyka lábán csillogott a bőr, ami a szokásosnál egy-két árnyalattal barnább volt, és tökéletesen sima. Picike rövidnadrágja megbújt hatalmas, fehér pólója alatt. Csak a szára látszott. A haja lófarokba kötve. Egyik kezében egy fehér rózsa, mellette egy vörös. Óvatos lépteken kecsesen siklott felém.
Megállt Zack előtt. Felnézett a férfira, aki bólintott. És mint valami jelre, Nóri hangja hasított a levegőt...
- Szia, Brii. - mosolygott félre billentett fejjel.
Mosoly volt. De nem tetszett. Bár, tudtam, hogy igazi, őszinte mosoly, nem olyan volt mint a régi. Mintha Ő állna előttem újra, de mégse. Nóri egy furcsa változata, de nem tudtam mi olyan furcsa benne.
- Szia. - köszöntem vissza és kiléptem Zack széles vállai mögül. De viszonozni a mosolyt nem sikerült.
- Miért bujkálsz? - vonta fel egyik szemöldökét. Így még inkább hasonlított tizenéves alakjához.
- Én..csak...öö... - dadogtam.
- Mindegy. - vágott közbe határozott hangon. - Mikor indulunk? - kérdezte.
Zavartan ráncoltam a szemöldökömet. Kiléptem egy újabb lépést, és a dokira szegeztem a tekintetem. Matthew Nóri mögé állt és jelentőség teljes pillantást vetettünk egymásra, majd újra az orvos válaszára vártam.
- Oh! Tényleg! Teljesen kiment a fejemből! Megígértem Nórinak, hogy elmegyünk, és meglátogatunk titeket. Na meg Harry-hez is benéznénk. - magyarázkodott Zack. A hangja teljesen más volt. Nem az a megszokott, karót nyelt pasi állt előttem, hanem egy hétköznapi ember.
- Okéé... Beszélhetnénk? - kérdeztem. Határozott pillantást vetettem rá, hogy kissé fenyegetve érezze magát.
- Persze. - vont vállat.
Visszavonultunk a folyosóra. Kérdőn álltam előtte, ne hogy azt higgye, hogy csak szórakozom.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Igen. Tudom, mit csinálok.
- Nem úgy néz ki. Teljesen ki fog borulni, ha újra meglátja Harry sírját.
- Sokat változott az utóbbi időben. Majdnem három hét telt el azóta, amióta láttad.
- De ez akkor is sok lenne még neki.
- Nem, nem hiszem. Hagynom kell, hogy különböző ingerek hassanak rá. Mint például te és Matthew jelenléte. Különben egy agyhalott zombivá változna rövid időn belül. - ehhez nem volt hozzáfűznivalóm. Nem is tudtam volna. Elvégre Ő a doki...
- Jól van. Te tudod. De ha valami baja lesz...
- Nem lesz.
- Ajánlom. - azzal visszavonultam a kertbe.
- Na? Indulunk? - szaladt elém Nóri. Nem vagyok még ehhez hozzászokva. Még mindig annál a hátborzongató jelenségnél járok, akit utoljára láttam. Kissé hátrahőköltem, de gyorsan összekaptam magam.
- Igen, persze. De húzz valamit a lábadra. És valami melegebbet is felkaphatnál.
- Igen anya! - forgatta a szemét, és elindult befelé.
Meglepetten néztem utána. Évek óta nem halottam ezt. De most is ugyan úgy iritált. Mit csinált vele ez a csávó?! Olyan mintha újra az a 17 éves lány állna előttem, mint évekkel ezelőtt.
A hideg rázott a gondolattól. Nem sokat változott, nem komolyodott meg kellően, de mégis csak belevert a fejébe egy két dolgot az élet.
- Hát asszem...nem teljesen reménytelen. - mondta Matthew. Mellém állt és egy percig csak álltunk. Majd összenéztünk.
- Ne szóld el magad. - azzal elindultam kifelé. Matty is megindult, majd a kórház bejáratánál újra találkoztunk Nórival és Zack-kel.
Fekete, csőnadrágban és tornacipőben jelent meg Nóri, a bállókabátos Zack oldalán. Csak egy vékony bőrdzseki volt rajta. Nem értettem, de amint hozzáért a kezemhez éreztem a benne lángoló tűzet.
- Te lázas vagy. - mondtam és megtorpantam.
- Nem, nem vagyok. - ráncolta a homlokát.
- Dehogy is nem. Tűzforró a kezed. - magyaráztam.
- Nem beteg. - lépett mellé Zack. Közelebb hajolt, és suttogni kezdett. - Majd mindent elmagyarázok, ha Matthew nem hallja.
Egészen addig rágódtam rajta amíg be nem ültem a kocsiba. Aztán megpróbáltam az útra koncentrálni...


Mostanában megint cserbenhagytatok minket?! Nagyon szeretnénk ha ehhez a részhez legalább két komi jönne (természetesen a mi válaszunkon kívül). Tudjátok, hogy imádunk titeket de nagyon szeretnénk kommenteket kapni;D
xxlov you allxx

45.fejezet/2

Brigi szemszöge*

Összeszedtük magunkat. Matthew-val felkészültünk lélekben, majd elindultunk a kocsi felé. Skyler kikísért minket, és biztatóan szónokolt. Megpróbálta elhitetni velünk, hogy Nóri mostanra már valószínűleg jobban van, és nem fog rátámadni egyikőnkre sem. De ezt még Ő maga sem gondolta komolyan.
Matthew egész úton szótlanul bámult kifelé a szélvédőn. Nem sűrűn vagyunk kettesben. És talán ez kissé gonoszan hangzik -mert az is-, de úgy éreztem, mintha pótolni tudná az elveszített gyermekemet. Még most is eszembe jut a még fejletlen magzatom. Talán idővel Matty tudná pótolni. Elvégre... Az a kisbaba még azt sem tudta, hogy létezik, és az anyai ösztöneimen kívül semmi nem kötött hozzá. Matthew-hoz viszont annyi emlék, annyi hely csatolt amit egyszerűen képtelenség elfelejteni.
- Na, mizujs Mia-val? - kérdeztem barátságosan. Gyanúsan pillantott felém. Nem tudta mire vélni, én pedig csak abban reménykedtem, hogy a bizalmába fogad.
- Semmi különös. - mondta hidegen. Az arcáról ismét eltűntek az érzelmek, és fagyosan bámult ki a Range Rover ablakán.
- Beszéltél vele? - puhatolóztam.
- Nem.
- Hogy-hogy?
- Amióta elvitték Niall-t, te korházba kerültél, és anyut...elvették, nem beszéltem vele.
- De miért? Lehet, hogy segített volna.
- Mert nem volt hozzá hangulatom.
- Mia biztos azt várta, hogy felhívd,és...
- Figyu, - vágott közbe.-nem kell erőlködnöd.-a fenébe! Elfelejtettem, hogy okosabb mint az anyja. Átlát a szitán.. - Mia-val nem okés a dolog, de van egy olyan érzésem, hogy nem is ez izgat igazán. - mondta nyugodt hangon.
Megjöttünk. Kiszálltunk a kórház előtt. Az épület bejárata előtt megálltunk és a nagy, fehér épületet bámultuk.
- Csináljuk... - mondta Matty, majd egyszerre sóhajtottunk és megindultunk befelé.
Dr. Zack ugyan abban a szobában várt ránk. Egyedül volt, és most is, mint mindig, ugyan azt az idegesítő "túlnyugodtvagyok" maszkot viselte.
- Jó napot! - üdvözölt miközben felállt.
- Jó napot! - bólintottam és megfogtam a felém nyújtott kezét.
- Napot, Zack. - üdvözölte Matty is, de nem rázott vele kezet. A doktor pár másodpercig várt, majd leeresztette a kezét, tudván hogy Matthew-nál kudarcot vallott.-Hol van anyu?-szegezte Matty az orvosnak a kérdést.
- Menjünk ki. A kórház kertjében bóklászol, néhány dolgozóval. - Zack az ajtó felé biccentett.
Megindultunk kifelé. Végigmentünk a végeláthatatlan, fehér folyósokon, majd egy virágokkal tömött udvaron találtuk magunkat. A nap halványan sütött, de mintha a fény az üvegházban megkétszereződött volna. Minden szikrázott.
Egy magas, szőke, izmos férfi állt nekem háttal. Matty-vel összenéztünk. Jelentőségteljesen pillantást váltottunk. A férfi felénk fordult, meghallotta a lépteinket. Lecövekeltünk. Az ápoló hátrébb lépett. A bokrok mozogni kezdtek, majd tőlünk 10-12 méterre előbukkant egy elgyötört nő -aki most inkább egy depis tinire hasonlított.
Te jó Isten! Ez nem lehet Ő... Annyira kicsi, sovány és... Nem tudom elmondani. Egyszerűen borzalmasan néz ki.
Rémültemben elkaptam a tekintetem beesett arcáról és Matthew-ra szegeztem. Zavart voltam. Azt sem tudtam eldönteni mint érezhet, vagy mit gondolhat....
Egészen addig míg Nóri nyakába nem borult...

45.fejezet/1

Brigi szemszöge*

Hiány. Niall. Valahogy ez a két szó kezdett egy és ugyanaz lenni. Elmondhatatlanul rossz érzés. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani  amikor a vándormadarak "V" alakban hagyják el az országot, és két madár közt túl nagy a távolság. Nem tudod, hogy miért, és igazából nem is túl szembetűnő, mégis érzed, hogy valami - vagy valaki - hiányzik onnan. Jó, tudom. Ez egy elég bénácska kis hasonlat, de ha ezt el tudod képzelni 10x-es nagyításban  kezded megközelíteni  sejteni azt ami most bennem játszódik le.

Egy hónap után újra beléptem szeretett otthonomba Skyle-rel, Matty-vel, Louis-val, Liam-mel és Zayn-el. Minden pontosan ugyan úgy volt ahogy itt hagytam  Mintha senki sem nyúlt volna semmihez. A rend rend maradt, a gyűrött takaró ugyan olyan gyűrötten volt ledobva a kanapéra. Egyedül a konyha változott. Pontosabban a konyhabútorom. De az is csak színben.

A srácok nagyon rendben voltak. A táskáimmal koslattak utánam, miközben körbejártam a földszintet. A konyha közepén sarkon fordultam, és ráncos homlokommal feléjük fordultam.

- Minden pontosan ugyan, úgy van ahogy hagytam. Szóval ..most vagy mindent restauráltatok, vagy nem tudom. - Sky a földre szegezte a tekintetét. Nem akarta megint kellemetlen helyzetbe hozni a srácokat ezért nem nézett a szemembe. Nehogy kihúzzak belőle valamit. Mert, hogy sandítanak abban 100%-ig biztos vagyok.

- Nem is voltak itthon. - Louis egyenesen a szemembe nézett. Tartotta a hátát, a többiek helyett is. Nagyon remélem, hogy a magyarázata végére nem húzom fel magam. Nem lenne szívem lecseszni. - Nálam volt mindenki.

- Ki az a mindenki? - kérdeztem teljesen higgadtan.

- Sky, Matty, Zayn és Liam.

- Megkértél, hogy vigyázzunk a srácokra, én pedig amúgy is egyedül voltam, szóval...visszaköltöztem a "bandalakba". - magyarázta Zayn.

- Danielle teljesen megértette, hogy min mész most keresztül, így nem ellenkezett amikor azt mondtam, hogy egy kis időre én is visszamegyek. Napközben pedig Ő is ott volt, Lee-vel és Logi-val. - mondta Liam.

- Ez nem is volt olyan rossz ötlet. De szólhattatok volna. - mosolyogni próbáltam. Nem azért nem ment, mert valójában nem tetszett a dolog. Folyamatosan Niall járt a fejemben.

- Menjünk oda. Ott több a hely, több a szoba. És így mindkettőtöknek lehet saját szobája. -mutogattam Sky és Matty felé, majd elindultam a bejárat felé. - És ha kijön Nóri is...

- Kiengedik? - Zayn azonnal ott termett mellettem. Kiléptem a küszöbön és félreálltam.

- Remélem. Különben Matthew-t is elvihetik. - mondtam szomorúan míg kijöttek a többiek, és bezártam az ajtót.

- Mi? Hova visznek? - fordult vissza Matty.

- A kocsiban elmagyarázom.

Bemásztunk mindannyian  Louis nem kapcsolta be a rádiót  pedig köztudott tény, hogy Lou csak rádió mellett tud vezetni. De most hallani akarta a mondandómat. Ahogy mindenki más is.

- Ha Nóri bent marad, vagy tartósan sérültnek nyilvánítják  esetleg gyógyíthatatlannak  akkor Matty-t elviszik nevelőintézetbe.

- Mi? És erről eddig miért nem tudtam? - Matthew teljesen bepánikolt. Teljesen meg tudom érteni. Mellettem ült és szinte éreztem, hogy remeg.

- Nyugi. Majd megoldom, hogy akkor se vigyenek el, ha anyádat karanténba zárják. -vigasztaltam.

- Nem mehetek oda. Tiszta bolondok háza! Nincs rendes kaja, közös zuhany, lakótársak. -nyavalygott.

- Nem mész oda. Nyugi. - sutyorogta Skyler.

Matthew egész úton pánikolt. Pedig tudtam, hogy nem lesz semmi. Éppen ezért én nem is aggódtam. Most csak Niall-re tudtam koncentrálni. És arra, hogy két nap múlva újra látom. De nem számítok semmi jóra  Nórival kapcsolatban reménykedtem, de minden elszállt, amikor megláttam. Őt holnap láthatom újra. Bárcsak elmondhatnám ezt Harry-ről is...

Szeretem ezt a házat, mindig a régi, kellemes emlékeket juttatja eszembe. Louis és Zayn felvitték a cuccaimat a régi szobámba - a vendégszobába. Leültem a kanapéra és mielőtt újra kusza gondolataim közzé vetettem volna magam, leszögeztem egy tényt gondolatban: Először csak Nórival foglalkozom. Ezzel arra akartam célozni, hogy az agyam ne kavarja össze a dolgokat. Így hát..megpróbáltam kizárni Niall-t egy időre a fejemből.

- Matthew. - szóltam hátra. Kilépett a konyhaajtón, majd mellém sétált.

- Igen? - lehuppant a puha kanapéra, és egyik karját átvetve a háttámlán, felém fordult.

- Azt szeretném kérdezni, hogy...nem-e jönnél el velem holnap anyudhoz? - az arcáról eltűnt az érdeklődés. Sőt, mi több  az összes érzelemnek nyoma veszett. Kifejezéstelen arccal rágódott. Türelmesen vártam a válaszra.

- Nem .- jelentette ki végül határozottan.

- Oké..megértem. De elmondod, hogy mi akadálya?

- Nem.

- Hát jó... Látom nem vagy túl beszédes kedvedben. - bólintottam.

Viszonozta a biccentésemet, majd visszament Sky-hoz a konyhába. Nem volt szándékomba hallgatózni de mindent hallottam. Rajtuk kívül - és persze rajtam - már mindenki fent volt az emeleten. Nem vettem észre, hogy Liam mikor ment fel, de tudtam hogy ott van.

- Mi az? - kérdezte Skyler.

- Semmi, csak annyit kérdezett, hogy...nem-e lenne kedvem bemenni vele anyuhoz. - Matty hangja kissé furcsán hatott. Megköszörülte a torkát és Sky reakciójára várt.

- Holnap mentek? - Skyler nagyon optimistán állt a dolgokhoz. Nem gondolt arra, még csak eszébe sem jutott, hogy Matty nemet mondott.

- Nem.

- Mikor? Úgy tudtam, hogy holnap megy kereszt anyuhoz.

- Ahan. Akkor lesz a látogatás... - egy ideig csend honolt.

- De te nem mész, ugye? - csalódott volt, de egyáltalán nem volt meglepve. Mintha Skyler mindvégig tudta volna, de mégis.

- Nem.

- De miért?

- Csak.

- Matty! Mond el, léci! Tudod, hogy bármilyen nyalás dolgot fogsz mondani, úgysem nézlek le...ahogy azt te gondolod.

- Skyler, nem akarom elmondani. Nem kell mindenről tudnod. Amúgy meg...nem bírod az ilyesmit. Nem kell, hogy még az én hülyeségem miatt is a te fejed fájjon.

- Nem érdekel, hogy fája a fejem, ha a tied nem.

- Jaj, Sky! 

- Jaj, Matty!

- Miért akarsz mindig, minden lépesemről tudni? Komolyan, néha rosszabb vagy mint egy barátnő. - Ouch! Ez még nekem is szarul esett.

Kicsit úgy éreztem, mintha magamat és Nórtenillát hallgatnám...

- Mert szeretem tudni, hogy mi bajod. Te is ezt csinálod, ha én duzzogok. - helyesbítek: csak nekem esett szarul...

- De az más! - ellenkezett Matty fennhangon.

- Nem, nem az. Csak mond el...léci!

- Ahhhh! - Matthew hangja végigsöpört a házon. Kirázott tőle a hideg, de tudtam, hogy semmi komoly. - Jól van! Ülj le! - hallottam ahogy az asztal melletti székek egyikének lába arrébb csúszik a sima padlón és hangosan nyikorog. - Nem akarok elmenni, mert nem akarom látni ahogy szenved. Elég szar amikor azt kell nézned ahogy az anyádnak teljesen elmegy az esze, miután az apád meghal.

- Úgy sajnálom..

- Mit?

- Mindent. Nem akartam, hogy ez legyen. - Sky hangja eltorzult. A sírás fojtogatta...

- Ne sajnáld, nem te tehetsz róla.

- Gyűlölöm ezt. - valószínűleg ölelkeznek, mert Skyler hangja eltompult.

- Hidd el, én is...

Reggel Harold nyávogására ébredtem. A Nap még csak felkelőben volt, de a szürke kandúr máris talpon volt. Ott ült a résnyire nyitott ajtóban és sötét bundája segített kivenni az alakját. Tuti, hogy direkt nyávog pont az én ajtómban  Nem bír.  De én se őt. Akkor került ide, amikor Sky macskát kért tőlem meg az apjától hét éves korában. De nem kapott. Nem voltam hajlandó befogadni egy újabb kisállatot. Májky után nem. Ha a következő is a szívemhez nő és elpusztul... - gondoltam akkor. De persze ott volt kereszt anyu meg kereszt apu  Akik a "mindent szabad elv" mellett fogaltalak álláspontot. És másnap beállítottak egy rusnya kiscicával. Sovány volt, a szőre ramatyállapotban  a színe is zavaros volt. A szürke foltok a lehető legérdekesebb módon helyezkedtek el a fején, hogy leginkább egy pici, rusnya hiúzhoz hasonlított. A Harold elnevezést persze Hazza után kapta. De mivel nem voltam hajlandó együtt élni vele, ide költözött be, de ettől függetlenül Skyler cicája maradt.

- Jézus fasza! Húzz már innen! - eldobtam a párnám, ami nekicsapódott az ajtónak és beljebb hajtotta. A macska fújtatva, de végül távozott.

Túl voltam a reggeli készülődésen, majd lementem reggelizni. Amint azon is túlestem  levetettem magam a nappali kanapéjára és a tv-t kapcsolgattam. Azon kívül, hogy megnéztem az időjárást, semmit nem csináltam. Ne volt benne semmi figyelemre méltó, így végül kikapcsoltam. Csak néztem a fekete, üres képernyőt a bögrémmel a kezemben, amibe néha-néha beleszürcsölgettem. Léptek hallatszottak a lépcső felől  Liam ballagott lefelé, Zayn-nel a sarkában. Jó reggelt kívántunk egymásnak, majd elindultak a konyhába reggelizni. Matty és Louis jött lefele, de vitatkozás közben elfelejtettek köszönni. Matthew-t jobban érdekelte Lou sípolós  répa alakú mamusza, Louis-t pedig, hogy a mamusz védelmére kelljen.

Ebéd után a fürdőszobában igazgattam a hajam, amikor a nyitott ajtón kopogtak. Matthew. Az ajtófélfának támaszkodva figyelte mit ügyködöm.

- Mizujs, Matty? - kérdeztem egy kis idő múlva.

- Hát...igazából...lehet, hogy hülyén fog hangzani..de azt szeretném kérdezni, hogy nem-e mehetnék-e veled mégis? - meglepetten vettem le a szemem a tükörképemről és szegeztem Matty-re. Aludt rá egyet. Tuti, hogy ez segített neki újragondolni a dolgokat. Vagy talán Skyler.

- Dehogy is nem. Örülök neki, hogy így döntöttél ...

44.fejezet

Nóri szemszöge*

Justin Bieber és a One Direction zenéje duruzsol a fülemben. A zene a testem minden pontját átjárja. Érzem, hogy gyenge lánggal melegíti a testem, de nem éget meg. Óvatosán nyaldossa a bőrömet. Minden hangon hosszan elidőzöm, megízlelem, hogy egyetlen másodpercet se felejtsek el, hogy semmiről se maradjak le.

Törökülésben ücsörgök napok óta. A lában elzsibbadt, a szívverésem lelassult, alig élek. Meg kellene mozdulnom, hogy elmúljon a zsibbadás, és a szívem ne csak lustán verdessen, hanem egy is dobbanjon.

Magam elé bámulok, a zoknimat figyelem, amikor egy pár láb jelenik meg előttem, mankóval kisegítve. Nem mozdulok. Abban reménykedem, hogy ez a valaki azért jött, hogy elvigyen oda ahová való vagyok. Az alvilágba.. Hogy egyszerűen csak felcibál a földről, és elvisz innen...mert én nem ebbe a fehérségbe vagyok való. De nem történik semmi. Semmi!

Felnézek, mérgesen pillantok fel, hogy megértessem vele, nem tetszik a tétlensége. A szeme elkerekedett. Hatalmas barna írisze kissé ijedten, aggódva pillant le rám. Ekkor feltűnik, hogy ezt arcot ismerem. Jobban mint bármelyik másikat. Kihúzom a fülhallgatót, és lerakom magam mellé.

- Szia. Hoztam neked valamit. - felém nyújt egy gyönyörű hangszert. A húrokon csillognak a fények, soha nem láttam gyönyörűbbet.

Nem válaszoltam, köszönésképp bólintottam.

- Szóval, nem is beszélsz velem. - várt...válaszra. De hiába. - Hát jó. Akkor...csak egyszerűen elmondom, hogy kiviszlek innen.

Tényleg elvisz? Képes rá? Hatalma van mind-e felett?

És ekkor belém hasit a felismerés.... Brigi is halott. És itt van velem, a nagy fehérben. Nem! Neki nem szabad, nem lehet, ő nem...! Vigyáznia kell Niall-re, Liam-re, Zayn-re, Louis-ra, Sky-ra és Matty-re! Nem lehet itt! El kell innen tűnnie! Most!

- Menj! Menj el! Nem szabad itt lenned! Tűnj el! - ordítok. A szívem újra verni kezd. Pontosabban zakatolni. Felugrok, megragadom a vállát és elkezdem tolni a szivaccsal fedett ajtó felé. De ellenáll, ha bár elég gyenge. Nekimegy az ajtó mellett a puha falnak. És az ajtó kicsapódik. Nagydarab pizsis csávók özönlenek be, és fognak le. Lehámoznak Brigiről, mintha az életét féltenék, pedig már halott. - Menj! Ne gyere vissza! El kell menned! Soha ne gyere vissza! Vigyáznod kell rájuk! Menj már innen! - már vagy két méter távolság van köztünk, de a pizsis pasik még mindig ugyan olyan erősen szorítanak. Brigi ledermedve lapul a falhoz, majd egy zavart pillantással elintézi. Újra életre kel. Lerakja a gitárt, a falnak támasztja. Majd elmegy....

- Na végre! Menj! Menj! Vissza se nézz! Ne...nézz...vissza... - apró szúrás, a hangom elcsuklik, a fény megszűnik. A szorítás enged, a szemem lecsukódik, a lábam megrogy, és álomba merülök...

Ui.: Ez a rész rövidebb, mint a többi. És ez annak köszönhető, hogy ez csak egy kis jelenet volt, ami bemutatja Nóri jelenlegi életét, érzéseit, és elmondja, hogy hogyan látja most, összetörve a világot.

A kommenteket várjuk! :)Xx

43.fejezet

Brigi szemszöge*

Az orvosok másfél hét könyörgés után, megengedték, hogy átmenjek a kórház idegosztályára és - bár csak üvegen keresztül - láthatom Nórit. Kissé kezdtem, úgy érezni mintha már nem is lenne ezen a világon. Mintha már nem is lenne, nem létezne csak az emlékeimben. Látnom kellett, hogy meggyőzzem magam arról, hogy tévedek.
A csuklom teljesen meggyógyult, a bordáim pedig...hát... Teljesen gallyra vágtam őket amikor nem bírtam magammal, és Nóri után vetettem magam. Amikor már a felépülésem első szakaszának túl voltam a felén - az orvosok szerint, nem szeretném - ketté vágtam a gyógyulásom zökkenő mentes folyamatát. Így csak kerekesszékkel mehettem látogatóba.

Megkértem a srácokat, hogy ma ne jöjjenek be hozzám. Nem akartam azon agyalni, hogy vajon mi lesz amikor bemegyek Nórihoz, és szentül meg voltam győződve arról, hogy felteszik a kérdést: Mire számítasz? Hogy van most? És utána is megkérdeznék, hogy mi volt. De nincs kedvem beszámolni nekik... Esetleg 24 óra elteltével. Akkor már kellően leülepednek, majd a dolgok.

Egy széles vállú, ápoló - egyenruhát viselő férfi jött értem késő délután. Belépett a szobámba, közölte, hogy hová fog vinni, majd szótlanul folytattuk az utunkat. Ami, ha jobban belegondolok, nem is olyan nagy probléma. Annál mindenesetre jobb, mintha egy cserfes nőcskét küldtek volna...

A folyóson haladva a szíveresem kezdett felgyorsulni. Éreztem, hogy már nem sok van hátra. Nemsokára újra láthatom Nórit. Még ha el is választ majd minket egy fal... Éles jobbkanyart vettünk, majd néhány méter múlva balra egy zöld ajtó előtt álltunk. A férfi kinyitotta, majd betolt rajta.

A szobában egy farmeres, inges férfi állt, nekünk háttal, és erősen koncentrált egy monitorra, amin egy hófehér szoba volt, közepén egy hosszú, barna hajú nővel, fehér pólóban. Nem zavartuk különösebben. Az ápoló a férfi bal oldala mellé tolt, és távozott.

Nem szólaltam meg. Vagy azért mert nem tudtam megszólalni az elgyötört nő látványától, vagy mert nem akartam megzavarni...nem tudom pontosan. Nem tudtam gondolkodni...

- Mit csinál? - kérdeztem.

Feltűnt, hogy Nóri kezében van valami. Egy fekete kis eszközzel babrált amiből két vékonyka kábel kígyózott és eltűnt kócos haja alatt.

- Zenét hallgat. - mondta férfi, meglehetősen mély hangján.

Gondolhattam volna...

De ők honnan tudták? Talán kísérleteket végeztek rajta? Azt nem tehetik meg, ugye?

- Hogyan jöttek rá, hogy ez segít neki?

- A fiától kaptuk az információt. - a férfi most először nézett le rám. - Nem bánja ha leülök? - az otthonosan berendezett szoba kanapéja felé biccentett. Megráztam a fejem és elgurultam a kanapéig, majd szembe fordultam vele. A férfi kezet nyújtott. - Dr. Zac Norton. - majd leült velem szemben.

- Brigitta Horan. Matthew itt járt?

- Igen. Én kértem. Abban a pillanatban idehívattam,amint megtudtam, hogy a páciensnek van egy gyermeke.

- Ugye tudja, hogy a páciensének felállna a szőr a hátán, ha hallana a gyermek szót?

- Mégis miért?

- Túl puccosnak tartja. Elég ha nyit mond, hogy gyerek.

- Rendben. Mi lenne ha mesélne még róla?

- Azt hittem azért vagyok itt, hogy minél többet megtudjak Nóri állapotáról, nem azért, hogy kibeszéljem. -kissé tolakodónak találtam a doktor kérését, és bosszantott is. A védelmező, anyai ösztön azonnal előtört belőlem. Megvédtem Nórit és úgy éreztem, hogy kissé magamat is.

- Ha segíteni akar Nórin, mindent el kell mondania. Nekem csak arra kellenek az információk, hogy meggyógyítsam, nem arra hogy elpletykáljam őket.

- Remélem, hogy segíteni fog, nem szívesen osztok meg személyes infókat idegenekkel.

- Vegye úgy, hogy régi barátok vagyunk.

- Akkor tegezzen.

- Rendben. - és várt. Várt, hogy megkezdjem a beszámolómat. Én pedig mély levegőt vettem, és összeszedtem magamat. Minden gondolatot gondosan elrendeztem fejben, majd nekivágtam.

- Alapjáraton hatalmas egója van. Nagyon tud szeretni, de nem az a fajta aki szereti kimutatni, mit érez. A véleményét viszont akkor is megmondja, ha esetleg az széttiporhatja a másik lelki békéjét. Lusta. A takarításnál borzalmasabb dolgot el sem tud képzelni. A verekedés havi átlaga pedig az évek múlásával fokozatosan csökkent, de még mindig nem múlt el az "agyonütömaztakiszúrjaaszememet" hajlama.

- Igen. Ez nekem is feltűnt. A harci készsége alapján leginkább katonának tudnám elképzelni. Meglepetten gyakorlott mozdulattal ütötte le a nővéreket. - bosszús tekintetem a dilidokira szegeztem, de a végére elmosolyogtam magam. Imádom ezt a nőszemélyt, gondoltam.

- Számítottam rá, hogy ez fog történni.

- Folytatnád? Azt hiszem van néhány dolog amire...sikerült rájönnöm.

- Oké, hát... Ez az egész dolog akkor jött elő nála amikor Harry meghalt.

- Harry?

- Harry Styles. A számára legfontosabb.

- A One Direction-ből? Ő volt a férje?

- Hát..majdnem. A haláltusája közben kérte meg a kezét. Nóri pedig igen mondott, minden előtte történt dolog ellenére.

- Mi történt előtte? - szúrós tekintetem Zac barna szemébe fúrtam. Nem vagyok hajlandó kiteregetni mindent!

- Nem akarok beszélni róla.

- Pedig muszáj lesz.

- Nem gondolod, hogy kezdesz messzire menni?

- Pszichológus vagyok, nem a valamelyik barátnőd. Nem fogok kiteregetni semmit.

-Jó, oké. Szóval... Harry Matthew születése után kiborult. Drogozott, ivott, Nórit pedig halál közeli élményekben részesítette. A heg a karján... Harry felhasította...és..én...nem..

- Harry tette?

- Igen, és én nem voltam..

- .. nem voltál ott, hogy megvédd. - fejezte be helyettem. A sírás fojtogatott. - Nem is kellett ott lenned. Talán épp az a baj, hogy mindenütt ott voltál.

- Mi?! - csattantam fel. Ez nem... Nekem..igenis itt kellett lennem! Különbem, hogy maradt volna életben ez az aprócska lány, ebben a hatalmas világban?!

- Túlságosan sokat törődtél vele. Nem volt soha magára utalva..

- Elég! Ha tudnád miken ment keresztül! Egyedül még csak életben sem tudott volna maradni!

Kiborultam. Eddig bírtam. Megfogtam magam és faképnél hagytam Zac-et. Nem voltam hajlandó tovább mesélni ennek a bunkó embernek. Kirontottam a szobából. Olyan gyorsan mentem a kerekesszékkel amennyire csak tudtam. Már a szobám folyosóján száguldottam, amikor beleütköztem valakibe. Felnéztem rá, és amikor nem láttam rendesen, csak akkor jöttem rá, hogy zokogok. Nagyokat pislantottam és újra felnéztem.

- Kérlek ne borulj ki. Hallgass meg! Legalább te! Kérlek.. - már éppen le akartam ordítani a tökéletesen beállított séróját arról az idióta fejéről amikor belém fojtotta a szót.

- Mi van? - nem tudtam teljesen felfogni a szavakat. Csak lógtak előttem a levegőben. De nem jutottak el az agyamig, vagy akár csak a fülemig.

- Most az egyszer hallgass meg. Nem kérek többet. Ha most sikerült elmagyaráznom a dolgokat, akkor te is tisztában leszel mindennel. És máshogy ítéled majd meg a dolgokat. - a magyarázata teljesen egyértelművé tette számomra: a fekete foltok most végre eltűnhetnek, és tisztán láthatok...Justin-nak köszönhetően...

Kissé zavartan, de végül rábólintottam. Beállt mögém, és betolt a szobámba.

Annyi gyanús dolog forgott körülötte. Nem tudtam, hogy melyik dolog hová való, amíg szint nem vall. Most végre mindent megtudok. Justin számomra mindig is egy hatalmas kérdőjel volt. Hol azt figyeltem mikor fekteti meg Nórit, hol azt ahogyan Harry-vel és Nórival röhögnek egymás idióta viccein, mint a legjobb barátok. - És csak úgy mellékesen: ekkor éreztem magam a legelhanyagoltabbnak. Mintha nem is léteznék. - Néha azt hittem, hogy belezúgott Nóriba. Nóri pedig belé. Nehéz volt eldöntenem, de mindig amellett maradtam, hogy ez csak egy hülye gondolat. Tudtam, hogy Nóri soha nem engedné el Hazza-t. A történtek után pedig egy újabb kérdőjel jelent meg.

- Nem tudom miért tettem. - szólalt meg.

- Hát Nóri biztos nem azért tette, mert nagyobb a farkad mint Hazza-é. - pimaszkodtam. Kissé szemét húzás volt ez tőlem..de nem éreztem lelkiismeret furdalást.

- Persze, hogy nem.

- És nem azért mert jobban csinálsz valamit. - percekig nem szólalt meg. Én pedig nem voltam hajlandó megtörni a csendet. Ez most az ő vallomásának az ideje.

-Az nap este folyton azon járt az agyam, hogy mit tegyek Nóriért. Hogyan tudnék neki segíteni? Aztán, egy idióta ötlet befurakodtak magát a fejembe, és nem hagyott nyugodni. Azt akartam, hogy Nóri mindent megkapjon Harry halála után is. Amikor megtudtam, hogy meghalt, olyan érzésem támadt, mintha lekapcsoltak volna egy gépet, ami eddig életben tartotta az egyik létfontosságú szervemet. - elég undi hasonlatnak tartottam, de így jobban belegondolva, én sem tudtam volna jobbat mondani. - Nem akartam, hogy hiányt szenvedjen. De azt is nagyon jól tudtam, hogy Hazza-t nem tudom majd felülmúlni. Ha valakivel úgy fekszel le, hogy a szerelemnél is erősebb érzelmek kötnek valakihez, akkor azt senki, soha, semmivel nem tudja majd felülmúlni. - ezen elgondolkoztam. Van a szerelemnél is erősebb? Nem tudtam róla.. De mintha mégis tudnám miről beszél. Mintha eddig is tudtam volna csak nem fogalmazódott meg bennem. - De én hülye, mégis megpróbáltam. És kellemesen csalódtam. Rájöttem, hogy valamilyen szinten szeret és én is őt. Mert annyira maradandót alkottunk, hogy még most, egy hónap elteltével is minden mozdulatra emlékszem...

- Szóval...most azt akarod bemesélni nekem, hogy azért dugtad meg, mert nem akartad, hogy szexuális elvonási tünetei legyenek?

- Ha nagyon le akarod butítani...akkor igen.

- Te nem vagy normális, komolyan mondom.

- Te is mindig azt akartad, hogy jó legyen neki. Ne tegyél úgy mintha nem tudnád miről van szó.

- Ne pimaszkodj. Örülj, hogy meghallgatlak, és magyarázz.

- Rettenetesen rosszul érzem magam. - Érezheted is... - Elveszítettem Matthew-t. - Abban biztos lehetsz... -Magamra haragítottam a srácokat. - Számukra halottember vagy, Bieber... - Te legszívesebben lelőnél. -Ennél szebben nem is mondhattad volna... - Oda a családom is. - ehhez már nem volt hozzáfűzni valóm.

- Justin... Én tényleg nagyon sajnálom a családodat. De remélem azt tudod, hogy jobban utállak most mint amennyire sajnállak. Szóval... kösz, hogy elmondtad, de...egy nehéz napon vagyok túl...és szeretném ha ezt máskor fejeznénk be.

- Szóval nem hagysz magamra? - a szeme megtelt reménnyel. Valami olyan szikra lobbant benne, amit csak nekem köszönhet. Most mit mondjak? Legszívesebben azt mondanám, hogy nem... De tudom, hogy sokat jelent ez a szóban forgó nőszemélynek...

- Nem. Téged nagyon is magadra hagylak... Kidraulh-t viszont nem...

Emlékszem arra amikor Nóri elsírta magát...

Tizennégy évesek lehettünk. Justin mindennél többet ért Nórinak  Jobban mondva Kidraulh... Beszélgettünk, és megpróbáltam leírni - fogalmam sem volt, hogy hogyan kell leírni - és nem sikerült pontosan.
Aporocska, fényes könnycseppek gördültek végig az arcán, és azt mondta:

"- Te és Ő vagytok nekem a legfontosabbak."

Az hogy megpróbáltam egy ajándék volt számára. Az hogy ennyit megtettem, mindent felülmúlt .. Mert Kidraulh örök..

Ui.: Az utolsó néhány mondat (a dőlt betűs szöveg) igaz történet alapján íródott. 
Ui.2: Reméljük a hosszú fejezet jó sok komival jár! ;)