4. fejezet

Nóri szemszöge*

Sejtettem, hogy Skyler távozása után maximum egy órával, Brigi megjelenik. Próbáltam kihúzni magam minden kérdés alól, és nem válaszolni. Féltem, hogy ismét azt mondja, hogy hagyjam ott Harry-t. Arra pedig képtelen lennék. Akármennyi és akár milyen fájdalmat okoz szeretem őt. Az első pofon fájt a legjobban... Fizikailag nem volt nagyobb mint a mostaniak, de lelkileg összeomlottam. Elhagytam. De nem bírtam sokáig, és persze Hazza sem. Minden nap ott állt Brii-ék ablakánál, három héten keresztül. Sokkal hamarabb megtörtem és legszívesebben a karjai közzé ugrottam volna, zokogva mint egy óvodás. De Brii nem engedte. Aztán egy gyors szökési terv segítségével meglógtam, beugrottam Harry mellé a kocsiba és elhajtottunk az éjszakába. Ezt próbáltam elkerülni most is. Nem akarok nélküle élni, nem akarok nélküle lélegezni. Nem akarok egy Harry nélküli világban élni, és nélküle létezni. Nevezhetjük ezt fanatikus rajongásnak, túlzott ragaszkodásnak vagy csak egyszerűen örültségnek. De én szerelemnek hívom... Talán nem az, talán félre vezettem saját magamat hosszú éveken át, és talán ez nem is szerelem.... De úgy érzem....nem menne nélküle. Brii elment, Matty lefeküdt. Mielőtt elment volna és bebújt volna, a jó meleg takaró alá, leült mellém, szorosan magához fogott. Így ültünk percekig. Felállt, elköszönt és felszaladt a lépcsőn. Elgondolkozva ücsörögtem amikor éreztem ahogy a kötés elázik a karomon. Levagdostam a hófehér anyagot, mert másképp nem tudtam leszedni, aztán tiszta fáslit tekertem vékonyka alkaromra. Fél kézzel nem tudtam odaerősíteni, így kikaptam egy hullámcsatot a hajamból és megtűztem vele. Lekapcsoltam a villanyt a konyhában, a nappaliban és a biztonság kedvéért benéztem a mosókonyhába is. Nem sűrűn járok oda mert a mosás még most sem megy úgy ahogy annak mennie kellene. De hát....erre való a takarítónő. A házimunka és én nem vagyunk jóban. Amint meggyőződtem, hogy mindenütt a sötétség az úr, felvánszorogtam az emeletre. A hálószoba ajtajával szembeni ablakban ott állt Harry, aki az érkezésemkor felém fordult, vetett egy pillantást a kezemre majd kedvesen elmosolyodott. Viszonoztam a gesztust, majd a szekrényem elé állva, kitártam az ajtaját. A szobában sötét volt, csak az éjjeli lámpa gyenge fénye segített valamicskét. De így sem találtam a keresett pizsamát. A legfelső polcon kezdtem keresgélni, de nem nőttem túl sokat a Taylor ügyet követő években sem. Pipiskedve nyújtottam ki a nyakamat és lépkedtem hátrafelé.
- Várj. Majd én segítek.- Harry dörmögős hangja a hátam mögül érkezett. Egyik kezét lágyan a derekam köré tekerte, a másikkal pedig felnyúlt a polcra. Még mindig pipiskedve figyeltem ahogy előhúz a kupac tetejéről egy sötétkék, spagettipántos pizsama felsőt.

- Ezt kerested? - kérdezte kedves, lágy hangon. Ezekért a pillanatokért bármit megadnék. Tudom, hogy most bűntudata van és hogy 2 napig fogja gyötörni. Nem fog addig különösebb fájdalmat okozni. Kiismertem. Az amikor kapok egy-két pofont...semmiség. Mondhatni mindennapos. De az ilyen súlyos esetek kb kéthetente történnek meg. És az ilyenektől bűntudat kerülgeti. Sérült, gyönge testemet gyógyítgatja. Segít mindenhol ahol csak tud. Persze nincs velem minden lélegzetvételkor, mégis érzem, hogy figyel engem. Követ a gondolataival és aggódik értem. Helyre hozná a hibáját, ha tudná...- Nem, a másikat. A feketét.- mondtam, halkan. Valami sötét szint kerestem, hogy ha véletlenül össze enném akkor se legyen nagy baj.
- Ezt szeretnéd?
- Igen, ez az. Köszi.- visszaereszkedtem a szőnyegre, Harry becsukta a szekérajtót, és kiléptem a karjaiból. Leraktam az ágyra a fekete, bársonyos ruhadarabot, majd öltözni kezdtem. A felsőmet elég nehezen tudtam levenni. A vágás húzódott, és egyre jobban fájt.

- Ne haragudj, nem akartam, hogy fájjon. Teljesen elment az eszem. Had segítsek.- szólalt meg mellett Hazza.
- Menni fog, hagyd csak.- de nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem. A bénázásom láttán Harry megfogta a felsőm derekát és egy gyors, lendületes mozdulattal lekapta rólam. Szembe fordultam vele, kacéran mosolygott rám egy percig, majd közelebb hajolt és a torkomon akadt a levegő. Megpuszilta puha arcomat, majd az államat és elindult lefelé. Egészen a vállamig jutott, majd leültetett az ágyra, elvette a toppot és szavatos belebujtatott.
- Köszi.
- Ne haragudj.... Megígérem ho...- kezdte miután leült ő is.
-...hogy soha többet nem teszel ilyet. Hogy én ezt hányszor hallottam már.- adtam tudtára.
- Annyiszor ígérted már, hogy miden más lesz. Olyan mint régen, de ugy kezdem érezni, hogy az ígéreteid.... Mind csak mese.
- Sajnálom.- súgta lehajtott fejjel.
- Tudom.
- De nem tudok nemet mondani neki.
- Nem akarsz nemet mondani.
- Ez nem olyasmi ami elől el tudok menekülni.- rám emelte kétségbeesett tekintetét. Felhúztam a lábamat az ágyra, felé fordultam és az ölébe másztam. Azt ordítják: örült. Azt válaszolom: nem érdekel. Nem félek tőle eléggé ahhoz, hogy a vonzalom is megszűnjön és ne létezzen többé.
- Ne menekülj... Szállj szembe vele.- súgtam miután magzatpózban elhelyezkedtem hosszú karjában. A fejemet a mellkasára hajtottam, meghitten vont egyre közelebb és közelebb magához.- Itt leszek veled.
- Tudom...de miért? Miért nem menekülsz el? Más már rég itt hagyott volna.

- De én nem más vagyok. Én egy hülye csaj vagyok.- elmosolyodtam a furcsa módon kellemes emléken. Az nap bukott le Taylor, akkor veszekedtünk a legnagyobbat, akkor hozott rendbe mindent anyuval, akkor került fel az első tetoválásom. Anyu emléke letörölte azt a halvány mosolyt is az arcomról. Lehunytam a szemem és szaggatottan vettem egy nagy levegőt.
- Nekem is hiányzik Ang..- suttogta és az ajkait a feljebbjárójára szorította.
Az éjszaka kész rémálom volt. Nem tudtam aludni. A kezembe bele-bele hasító fájdalom nem engedett elszunnyadni. Az arcom minden egyes fájdalom adagnál megrándult Harry pedig ijedten hajolt közelebb, fekvő alakomhoz. Ő sem volt képes aludni de ezt előre tudtam. A lelkiismerete - ami nekem már nincs, ugyanis az enyém felmondta a szolgálatot, mert hiába ordibált, nem hallgattam rá - nem engedte, hogy békésen elaludjon. Amint a nap elég magasan járt ahhoz, hogy kimászhassak az ágyból, kitakaróztam és megkörnyékeztem a szekrényt. Kikaptam egy fekete farmert, egy fehér - kissé mély kivágású - pólót és Harry segítségével belebújtam. Azzal visszabujt az ágyba és tv-zet, mint minden reggel. Amikor elhaladtam Matty szobája előtt, hallottam, hogy nála is zajong a tévé. Benyitottam és mosolyogva lépkedtem felé. Imádja a régi, klasszikus meséket. Mint például a Tom&Jerry, Kengyelfutó gyalogkakukk, és az összes olyan mese amiben úthengerrel püfölik a másikat.
- Ahoj, matrózok! - ugrottam be mellé az ágyba.
- Ahoj, kapitány! - szalutált a korához képest érett fiú.
- Na ma mentek valamerre Sky-jal?
- Erről nincs információm.- vigyorgott. Kényelmesebben elhelyezkedtem és elvettem a távirányítót.- Add ide!
- Jó, oké, nyugi.- dobtam az ölébe a műanyag tárgyat.
- Ma lehet, hogy Justin-nal megyek. Ki akarom próbálni a kocsiját.
- De nem lakott területen.
- Igen, anya! - most már értem miről beszélt Brii....
- Mit szeretnél reggelire?
- Amit csinálsz.
- Amit Amy csinál.- javítottam ki.
- Mi lenne ha egyszer te csinálnál reggelit?
- Hasmenésed lenne, mehetnénk a kórházba hogy kimossák a gyomrod, három hétig ágyba kellene feküdnöd és....asszem ennyi.- magyaráztam az ajtó felé menet.
- Majd Amy csinál nekem reggelit.- jelentette ki nevetve, majd én is rákezdtem és elhagytam a tipikus, büdös, pasiszagú szobát. Első dolgom volt Amy-nek - aki már hajnalban megérkezett - szóljak, hogy készítsen reggelit Matt-nek. Épp a falat festette és hálásan megköszöntem neki. Nem adtam neki ílles féle utasítást de már elég régen dolgozik nálunk, hogy tudja mi a dolga. Kimentem, hogy megnézzem a postaládát, amikor Justin kiszállt a Ferrari kormánya mögül.
- Helló! - sietősen szedte a lábát. Az ajtóban állva vártam, hogy odaérjen hozzám.
- Szia! Matty már vár.- mondtam mosolyogva és átölelt..