17. fejezet

Nóri szemszöge*

- Persze, menjetek. - legyintettem az ajtóban állva a két alaknak miközben beszálltak a Ferrariba. Justin beült a kormány mögé és intett. Matthew beszállt a megszokott helyére, az anyósülésre és azonnal beszélni kezdett. Az autó elhagyta az utcát, én pedig visszatértem a nappaliba. Csak ültem és gondolkodtam. Le kell szerveznem egy temetést, ami előreláthatólag nem lesz egyszerű. De nem vagyok egyedül. Ott van nekem Brii. Azzal felálltam és véget szakítottam a rövid, de lényegre törő gondolatmenetemnek. Amy az ebéddel foglalatoskodott. A csodás illatok felhőjén átverekedtem magam és a konyha túlsó oldalán lévő pulthoz siettem. Felkaptam a telefont majd tárcsáztam Brigit. De sajnos nem vette fel. Úgy gondoltam, biztos valami dolga van, vagy ép nincs telefonközelbe. Leültem az asztalhoz és vártam egy kicsit, majd újra tárcsáztam. De semmi. Újra feltámasztva foglaltam helyet a hófehér asztal mellett. Amy egy váratlan pillanatban felén fordult és unott arcomat fürkészte szüntelen.
- Valami van az arcomon? - kérdeztem amikor már kezdtem kényelmetlenül érezni magam. 

- Nem, nincs. Csak azon gondolkoztam, hogy most hogyan lesz tovább, mármint....most mit fogsz csinálni?
- Hát...először is megpróbálom utolérni Brigit, aztán...megkérem, hogy segítsen leszervezni egy temetést... Kinyitom. - hagytam félbe a mondandómat amikor a csengő sikoltozni kezdett. Újra elcsoszogtam az ajtóhoz majd kitártam Brii előtt. Kissé meglepett a hirtelen jött látogatása, de egyáltalán nem bántam.Sőt! Nagyon is nagy szükségem volt rá. És amint megláttam, rájöttem, hogy nem csak temetés miatt.... Szükségem van rá. Ő az egyetlen aki akkor is meghallgat ha csak a hülyeséget mondom, vagy csak az igazamat bizonygatom. Hiányzott... Pedig tegnap láttam... Azonnal átöleltem és sírni kezdtünk. Csak álltunk az ajtóban és sírtunk...mert itt hagyott minket...
- Jól van. - húzódott el Brii és letörölte az arcát. - Szedjük össze magunkat és menjünk be. - azzal helyet foglaltunk a nappaliba. Olyan dolgokról beszélgettünk - a temetés kapcsán - amiről azt reméltem soha nem kell majd egy szót sem ejtenem. Hogy soha nem kell ezt tennem. Amikor anyu... meghalt, a nagyi mindent elitezett. De a legrosszabbat még ő sem tudta elhessegetni. Soha nem fogom elfelejteni, amikor az autó az út egyik sávjából cikázva száguld a másikba. Ketten ültünk az autóban. Anyu minden erejével azon volt, hogy a kocsit az úton tudja tartani, én pedig azon igyekeztem, hogy mimnél halkabban sikoltsak. De persze nem mentem semmire. Aztán egy nagy puffanás és mindenek vége. Fogalmam sincs, hogy én hogy éltem túl, de most azt kívánom bárcsak én is odafent lehetnék. De most nincs itt a nagyi és nem segíthet nekem. Egyébként is azt mondaná, hogy felnőtt nő vagyok, meg kell tudnom oldani...
- Elfáradtam. - jelentettem ki a beszélgetés végén.
- Tudom, hogy nehezedre esik gondolkodni, főleg ilyen körülmények között, de légy szíves erőltesd meg magad.
- Persze, persze...

- Megjöttünk! - kiáltottak egyszerre a fiúk.
- Helló, Brii! - üdvözölte először Matty.
- Hali-hó! - majd Justin is részesítette a szívélyes fogadtatásban.
- Sziasztok! - hallatszott a válasz. Lusta módon, elfelejtve hogy a kanapét meg is lehet kerülni, átmásztak a háttámlán. Justin bedúródott közénk, Matty pedig Brigi mellé ült.
- Mit nézzünk? - nyúlt Justin a távirányítóért. Matty válaszát várta.
- Az emeleten pasiskodjatok. - utasítottam őket.
- Ne már! - ellenkezett Matthew.
- Matthew!
- Anya!
- Justin! - nyavalygott Brii is. Biebs agyonnyomta csórót.
- Brigi! Na most, hogy így bemutatkoztunk add vissza a távirányított. - tolta Brigi orra alá Justin a kezét.
- Nem! Hallottad. Pasiskodjatok az emeleten. - már majdnem vitába szálltak amikor Matty kikapta Brii kezéből a műanyag tárgyat és a hatalmas lapos tévére irányítva nyomkodni kezdte.
- Ez pont jó lesz. - jelentette ki Matt és Brii vállára támaszkodva bámulni kezdte a képernyőt.
- Hát...asszem idelent pasiskodunk. - mondta Justin.
- Attól, hogy családtagnak számítasz és ideköltöztél, elég pofátlan vagy. - boxoltam Justin vállába, mintha pajkos kedvemben lennék.
- Az izmom teszi. - vigyorgott és megvillantotta izmos hasát.
- Illjél! Mi? Mi van? Ideköltözött? - kérdezte Brigi előredőlve. Én is előrébb hajoltam, hogy válasz adás közben lássam az arcát.
- Tyúkanyó rikácsol. - mondtam.
- Ja. - majd ismét kényelmesen elnyúlt.

- Mi? - kérdezték a srácok ismét egyszerre.
- Bóri logika. - Brigi és én is nagyon egy hullámhosszon voltunk. Egyszerre adtunk választ.
- Ne is gondolkodj rajta. - legyintett Matty és a tv-t kezdte el bámulni.
- Nekem nyolc. Pankrációt néztek, amit, hogy őszinte legyek nem esett nehezemre nézni. Nincs vele semmi bajom. Régen is megnéztem és ez most sincs másképp. Nemsokkal később Sky is megérkezett, majd Zayn. Skyler és Matty szokásukhoz híven ismét bevették az emeleti szobát így Justin játszótárs nélkül maradva, egyedül, csendbe nézte késő estig a tv-t. Zayn ramatyul nézett ki és ....sírt. Mire én is rákezdtem. Hogy lehet valami ennyire nehéz? Hogy hagyhat valaki ekkora űrt maga után? A szerep amit betöltött, mind a banda, mind az én életemben, hatalmas terjedelmű és fontos, szinte már főszerep volt. Mintha...ő lett volna a főszereplő egy történetben... Egy hatalmas kalandban ami rossz véget ért. Nem írtak "happy end"-et a befejezésbe. Nem lehet mindig minden szép és jó. És úgy érzem már nem is lesz... Mintha...az életem jobbik fele nem lenne velem, de érezném a jelenlétét... Zayn-nel kisírtuk magunkat a konyhában, majd kikísértem.
- Majd beszélünk. - intettem az ajtóban.
- Rendben. - azzal elindult az utca felé.
- Húgi! - fordult vissza.
- Igen? - kaptam fel a fej azonnal a határozott mégis gyenge hangra.
- Ugye...minden rendben lesz?
- Mi baj lehetne?
- Veled? Bármi. Csak...ígérd meg, hogy nem teszel semmi meggondolatlan dolgot.
- Megígérem. - azzal beült az autóba és elhajtott.
- Van valami, amit szeretnék elmondani. - jelentette ki Brigi amit becsuktam az ajtót.
- Oké. Menjünk be a konyhába. Amy már elment. - befordultunk a hófehér konyhába, leültünk egymással szembe és vártam, hogy belekezdjen.
- Szóval...én...öööm...
- Nem eszlek meg.
- Tudom, tudom csak azt nem, hogy hogy fogalmazzam meg.
- Terhes vagy. - jelent meg Skyler. Felkapott egy almát és azonnal el is tűnt.
- Kösz. - mondta Brigi. Elrekedett szemmel néztem kifejezéstelen arcát. Nem tudtam mire vélni. Tudja, hogy mit jelent ez, de nem tett az ellen, hogy a gyerek megfoganjon... De miért? Ennek az ég egy adta világon semmi értelme. Elvégre...ő sosem cseszne ki Niall-el...

Ui.: Sziasztok! :) Írjatok komit és iratkozzatok fel! Meg még azt szeretném/szeretnénk mondani, hogy mostanában LEHET csúszni fognak a részek. És ez csak kizárólag azért van mert nyolcadikosok leszünk és tényleg nagyon sokat kell tanulnunk. Meg próbáljuk így hozni a részeket ahogy tudjuk de nem biztos, hogy mindig sikerülni fog. Azért látogassátok a blogot mindennap, hogy le ne maradjatok az új részről! :)xx (Brii voltam)

16. fejezet

Nóri szemszöge*

Mindvégig Rajta járt az eszem. Meg sem próbáltam elterelni a figyelmemet. Egy percre sem akarok Róla megfelejtkezni. Minden percben látni akarom az arcát, érezni az illatát. És hogy biztosan érezzem, zuhanyzás után a pizsamám helyet az egyik fekete, tipikus Harry-s pólójába bújtam bele. Annyit sírtam tegnap óta, hogy úgy éreztem nincsenek könnyeim. Ma estére már nem maradtak belőle. És egészen addig így gondoltam amíg be nem léptem Matthew szobájába... Ott ücsörgött, törökülésben az ágy közepén és az apja óráját forgatta a kezében. A sós könnycseppek egymás után cseppentek le a takaróra. Egy percig csak álltam és néztem ahogy lassan rájön..igenis szerette az apját. Rá kellett ébrednie...de bárcsak hamarabb tette volna.
Lassan közelítettem meg. A szobában teljes sötétség volt, csak a nyitott ajtón át szűrődött be fény, ami hosszú vonalban szelte át a szobát és világította meg Matthew-t. Leültem az ágy szélére, majd befeküdtem az ágyba. Matty hátra pillantott, aztán ő is lefeküdt mellém, a puha, kényelmes de furcsa szagú párnára.
- Milyen volt mielőtt...? - kérdezte halkan néhány perc múlva. De nem fejezte be. Felkuncogtam, de ez nem valódi nevetés volt. Ez csak egy ideges kacaj volt.
- El sem tudod képzelni. - kezdtem bele a plafont bámulva. - Amikor Brii-vel először jöttünk Londonba...minden más volt. Folyton csak nevettünk. Nem volt semmi más. Persze akkor is voltak...bajaink, de közel sem volt ilyen fásult a társaság. A második alkalommal nagyon be lettem fenyítve. De csak azért mert előszeretettel ugrottam a sajtó karjai közzé. Meg akart védeni mindentől. A külvilágtól, apámtól, önmagamtól...és saját magától is. Képzeld el, a tetoválásom aznap éjjel készült amikor először buliztunk kettesben. Reggel ott virított a "Ha kuna ma tata" a fenekemen.
- Furák lehetettek...
- Brii és én kettesben éltünk a bandalakban egészen addig amíg a turné véget nem ért. Majd néhány hónapig velünk éltek. Együtt latunk...mint egy nagy család. Minden reggel ott feküdt mellettem, szorosan magához ölelt. És amit kinyitottam szememet kaptam egy homlokpuszit. Majd elment, lezuhanyzott, együtt levágtatunk a lépcsőn és nekiálltunk reggelizni. Reggeli után mindig kiment az udvarra és ott ücsörgött egészen addig amíg Loki nem hagyta békén. Mindig játszhatnékja volt csóri kiskutyának.... Aztán kezdődhetett a nap. Interjúk, kisebb koncertek, felvételek a stúdióban. És kezdődhetett a Where We Are turné... Haza jöttek látogatóba. Két hetente, egy egy hétvégére, szerencsésebb esetben egy hétre jöttek. Egyszer amikor hazajöttek... Hogy is mondjam?.... Közöltem vele, hogy terhes vagyok...és minden megváltozott...
- Szóval...az én hibám, hogy ilyen lett...
- Nem, ez nem igaz.
- De igen! - csattant fel mellettem sírva. Felült és égő, könnyes szemekkel meredt rám. Lassan felültem és vártam a folytatást. - Ha én nem vagyok...nem kezd el inni, meg drogozni és nem hal meg drogmérgezésben!
- Ez nem igaz. - nyögtem erőtlenül. Abban a pillanatban rájöttem. Minden összeállt. Én öltem meg Őt.... Ha közlöm vele időben, hogy nincs szükségem arra, hogy megvédjen saját magától, akkor nem öli meg magát. Az én hibám... Én tettem ezt vele. És már nem tudom helyre hozni. De annyi szent: soha nem próbálom meg túl tenni magam a halálán... Emlékezni akarok rá. Éreznem kell, látnom kell... - Nem te vagy a hibás, kicsim. - vontam a mellkasomra. Együtt sírtunk. Csak zokogott, és vele együtt én is. Sirattuk Harry-t. Az apát, szeretetet...a szerelmet.
- Értem. - suttogott, miközben lassan elhúzódott.
- Mit értesz, kicsim? - töröltem le az arcát.
- Hogy miért mondták azt, hogy nem tudjuk igazán, hogy mink van, amíg el nem veszítjük...
Ezt az éjszakát Maty-vel vészeltem át. Amikor felébredtem - a mindössze 2 órányi alvás után - Matthew még bőven durmolt mellettem. Kicsusszantam a takaró alól, belebújtam a mamuszomba és lecsoszogtam a lépcsőn. Amy tetőtől talpig feketében volt. Sosem kértük tőle, hogy öltözzön be a hagyományos egyen cuccba, mindig abban jelent meg amihez éppen kedve volt. De most nem színesbe öltözött mint máskor. Fekete farmerben és fekete blúzban törölte fel a padlót amikor beléptem. Felém fordult, és azonnal megtorpantam. Gyorsan letörölte a könnycseppet formás arcáról majd üdvözölt.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, Amy! - bólintottam és elcsoszogtam az asztalig. Leültem az egyik székre, de azonnal meg is fordultam mert lépteket hallottam a hátam mögül.
- Helló! - találtam magam szembe Justin fekete alakjával. Gyászruhába öltözött...
- Szia! Hát te? Nem mondtad, hogy jössz.
- Ömm...Ja. Hát izé..én se tudtam róla, amíg Sel ki nem rakta reggel a szűrömet. - egyik kezével megvakarta a tarkóját majd visszaengedte a kezét maga mellé.
- Haa?
- Ja, jól hallottad.
- De mi-miért? - dadogtam zavartan. Felálltam, a kezemet összefontam a mellkasomon és csak vártam.
- Elhitte amit a tv-ben látott... És most, hogy Harry... Szóval azt hiszi, hogy Harry nélkül tényleg lesz belőle valami.
- Ouch! Ez fájt. Hogy gondolta, hogy megcsalod...velem?
- Nem tudom... De ami azt illeti..azért jöttem, hogy..nem e maradhatnék addig amíg helyre nem hozom ezt az egészet?
- De hogy nem. Itt van a cuccod?
- Ahan. Leraktam a nappaliba.
- Amy! - fordultam a takarító nő felé.
- Igen? - emelte rám azonnal mogyoróbarna szemét.
- Készíts reggelit, léci, míg ezeket felvisszük.
- Oké.
Az ajtófélfának támaszkodva, ölbe tett kézzel figyeltem ahogy Justin lassan minden bőröndöt - szám szerint 2 - kiürít. Rengeteg holmija volt. Ami befért azt mindet bepakolta a szekrénybe, a hajzseléket és többi tisztálkodik bevitte a vendégszobából nyíló fürdőbe.
- Van még egy kevés ruhám. - mondta amint visszatért.
- Bevihetném hozzád?
- Nem férsz be.
- De Harry...
- Azok a ruhák ott maradnak. Se én, se senki más nem fog hozzá nyúlni. - szögeztem le határozottan. Elszégyellte magát és lehajtotta szőke fejét. A mellette álló bőröndöt kezdte el babrálni.
- Sajnálom. Nem akartalak megbántani. - dünnyögte.
- Semmi baj. Most már legalább tudsz róla. - ellöktem magam az ajtó keretétől és a kezeimet leengedtem magam mellé. - Menjünk reggelizni. El kell intéznem néhány "normális" dolgot. Tudod...ilyen aláírós hülyeségek. - azzal megfordultam és kiléptem a folyosóra. Bevártam Justin-t, és amint mellém ért együtt indultunk tovább.
- Ha gondolod elvihetlek. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne ilyen állapotban vezetned.
- Ennyire szarul nézek ki?

- Előbb had ébredjen fel. - javasoltam Justin-nak. Rábólintott majd tovább evett. Amy is helyet foglalt köztünk és ezek után csendben fogyasztottuk el az isteni reggelit...
- Hát...a pólóbugyi kombináció nekem tökre bejön...de nem tudsz eléggé koncentrálni. Nem akarlak téged is elveszíteni. - beértünk a konyhába. Amy épp akkor rakta ki a tányérokat az asztalra és töltötte fel őket jókora adag rántottával. Készített egyet Justin-nak, nekem és egyet Matty-nek  - nem, aki hamarosan komás állapotban kóvályog le a lépcsőn.
- Waow! Ez aztán mennyiség. Nagyon jól néz ki, köszönöm. - ámuldozott Justin. A gáztűzhelyre pillantottam. Volt még egy-két adagra való étel.
- Jó étvágyat! - mondta Amy mosolyogva.
- Reggelizz velünk. Látom csináltál bőségesen. - ajánlottam fel. A szokásos adagot készíthette, de sajnos azt már nem volt ki megegye.
- Egész biztos? - kérdezett vissza a karcsú, huszonéves lány.
- Persze. Ennyi kaja egy hadseregnek is elég. - mondta Justin tömött szájjal. Így első ránézésre úgy tűnt, ízlik neki Amy főztje.
- Ahoj! - lépett be Matthew, egy szál alsógatyában.
- Helló! - mellém állt, és átölelte a nyakamat. A fejem így csak a izmos hasáig ért, amit készségesen hajtottam rá.
- El kéne menni edzeni. - szólalt meg Justin. Matty nyomott egy puszit a fejem búbjára majd leült mellém és enni kezdett.
- Ja, ahan. Kéne. - dörmögött reszelős, reggeli hangján. Imádtam mert pont olyan volt mint az apjáé...

15. fejezet

Brigi szemszöge*

- Miért hazudsz?! - ordított a képembe.
- Én nem... - tátogtam. Hangtalanul ejtetem a szavakat. Nem mertem kimondani őket. Részben mert féltem ha megteszem, Niall megtörik. És részben azért mert nem akartam hallani, nem akartam elfogadni, hogy nincs többé. Visszaereszkedett a matracra. Már nem feszült nekem meg félemlités képen, így közelebb merészkedtem. Megfogtam a vállát és mélyen a szemébe néztem. Lehajtotta a fejét és letörölt néhány könnycseppet. - Nyugodj meg. - súgtam. - Segítek... - újra nagyot nyeltem és összeszedtem a bátorságom, hogy közöljem vele a hírt, ami engem személy szerint kissé felvidít - ha ez lehetséges egy ilyen helyzetben - de nem 100% hogy neki ínyére lesz. - Van egy jó hírem is.. - kezdtem még mindig suttogva. Felemelte a fejét és kék, csillogó szemei az arcomat pásztázták. - Skyler már nincs egyedül. - kérdőn nézett rám.
- Haaa?
- Úgy értem...- elengedtem a vállát, mutogatva magyaráztam tovább miközben az arca elmérgesedett. - Még szerencse, hogy van egy vendégszoba. Azt berendezhetnénk, így nem kell egy szobában lakni Sky-jal. Bár nem tudom mi lesz ha fiú lesz... Biztos, hogy direkt az agyára fog menni. Viszont ha lány akkor...
- Terhes vagy?! - ordított újra. Közelebb jött. Az arcomba mászott, a szívem extra sebességgel zakatolt. - Hogy lehettél ilyen felelőtlen?!
- Két ember kell hozzá! Ezt te is nagyon jól tudod! - ordítottam vissza. Lemásztam az ágyról és ölbe tett kézzel álltam vele szemben. A reakcióját vártam, hogy vajon mikor tör ki a háború.
- Azt sem tudtam hogy ennyi idősen lehet még gyereked! - szembe állt velem. Fújtatva lépkedtem az ajtó felé, kinyitottam majd kiviharzottam rajta. Bevágtam magam mögött de egy másodperc elteltével újra kinyílt és Niall utánam rohant. - Azonnal vettesd el! - ordította a lépcső tetején állva. Ismét szembe fordultam vele.
- Nem. - jelentettem ki határozottan. - Ő az enyém. - menet irányba fordultam, Niall elkapta a felkaromat és szorítani kezdte. Halk nyögés hagyta el tehetetlen testemet a fájdalomtól.
- Az én lelkemen szárad ha ez a kis görcs megszületik!
- Eressz el! - szűrtem a fogaim között.
- Ha holnapra nem tűnik el belőled ez az izé, vele együtt raklak ki. - azzal elengedte a karomat. Leszaladtam már csak két lépés választott el a biztos talajtól, amikor Niall ismét mögöttem termett. - Mégis mit képzelsz! - mondta fennhangon és meglökte a vállamat. Abban a pillanatban elterültem a padlón. - Szerencsétlen. - mondta undorodva majd a térdem alá rúgott. Felszisszentem. A hasamhoz kaptam. Mintha ösztönösen tettem volna. Nem nagyon értettem, hisz még csak ma derült ki, hogy terhes vagyok. Pont akkor amikor Nóri hívott. Ezért késtem.... Anyai ösztöneim vezéreltek. Fájó térdem és könyököm ellenére feltápászkodtam a földről majd elvánszorogtam konyhába. Pechemre Niall épp ott volt. De annyi szerencsém azért volt, hogy nem a hűtőnél ácsorgott. Az asztalnál ült én pedig elcsoszogtam a frizsiderig. Kivettem a jeget, amivel borogatni akartam az ütések helyét. Megfordultam és Niall-be ütköztem .- Mi a sz*rnak ez? - kérdezte flegmán és kikaptam a kezemből a fagyott vízdarabkákat. - Semmi bajod. - beledobta a mosogatóba őket. Szótlanul néztem ahogy nagyot koppan a fémen majd Niall szemébe néztem. - Mit bámulsz?
- El akarok menni, de az utamban állsz, ha nem zavarna.
- Ne flegmásodjál! - nekinyomott a hűtőnek és a csípőjét az enyémhez szorította.
- Niall, engedj már! - megpróbáltam eltaszítani az utamból, persze sikertelenül.
- Tüntesd el a kölyköt!
- Nem!
- Tönkre teszi az életemet!
- Te már réges-régen tönkre tetted.
- Takarodj!! - üvöltött és hátrébb lépett. Hosszú kezével az ajtó felé mutatott. Elindultam, gyorsan bekanyarodtam nappaliba de oda is utánam jött. Megállt az ajtóban és figyelte ahogy lekucorodok a kanapéra, felhúzom a lábaimat és magam elé meredve ücsörgök. A lépései közeledtek. Megállt mögöttem és csak vártam. - Hogy lehetsz ekkora r*banc? - mondta. - Te nem az vagy akibe beleszerettem.
- Mondja ezt az, aki egy züllött drogos lett.
- Semmi közöd hozzá!

- De igen, van! - nem fordultam felé. Nem akartam látni. Ez is ép elég volt. Felmordult, üvöltött egyet, a következő pillanatban pedig a padlón feküdtem. A fejemhez kaptam, bevertem a dohányzó asztal sarkába. Aztán nem mozdultam. Vártam hátha elmegy, és nem foglakozik velem tovább. Nagyjából így is történt. Tágra nyílt, rémült szemekkel bámult majd elrohant. Hangos csattanással csukódott be az ajtó. Hallottam felhördülni az autó motorját, ami aztán kerék csikorgatva hagyta el az utcát. Mély levegőt vettem, visszamásztam a hófehérborhuzattal bevont kanapéra és csak ültem. Vártam hátha hirtelen megváltozik minden, csak úgy, a semmitől. Életem legrosszabb napja ez a mai. Soha nem gondoltam volna, hogy elveszítem Harry-t, és ugyan azon a napon megver az egyetlen ember akire mindezért nem tudok haragudni. Most sem haragszok rá. Csak az ital, meg kitudja még mi beszél belőle. Nem tudom megszabadítani ezektől a borzalmas dolgoktól,és ez a tehetetlenség az őrületbe kerget. Falnak tudnék menni, de az sem változtatna semmin. Rengeteg dolgot utálok. A The Wanted-et, Taylor Swift-et, a rappet. De a legjobban azt az embert gyűlölöm aki kitalálta az alkoholt, a cigit, a drogokat. Emberek millióit tette ezzel tönkre. Remélem már nem él, még a túl világon se. De ha mégis, már nem húzza sokáig. Egyszerre éreztem haragot, gyűlöletet, gyászt...és aggodalmat. Mi lesz most Nórival? Nem éli túl. Egész biztosan. Ha mégis....nem, nem fogja. De ha ő nincs akkor velem mi lesz? Mi lesz Matthew-val? Mi lesz a One Direction-nal Hazza nélkül? Nincs már semmi... Nincs Harry, ezáltal nincs Nóri. Nincs Harry és nincs One Direction. Nincs One Direction, nincsenek Directionerek. Mintha vége lenne a világnak, de mégsem. Vége van az én világomnak. A 1D életem értelme volt már a kezdetek kezdetén, és amint megtörtént az amiről még csak álmodni se mertem, nehogy valaki tudomást szerezzen a piszkos kis gondolataimról, az életem - az életünk - 180°-os fordulatot vett. Majd újra felfordult minden,de ez utal rossz irányba...- Kereszt apu...me....? - hallatszott Sky hangja a lépcső tetejéről. Azonnal felkaptam a fejem és bólintottam mielőtt befejezte volna. Leszaladt a lépcsőn, gyorsan szedte hosszú, karcsú, pizsamás lábait. Leült mellém és csak bámult maga elé....
- Hallottad? - kérdeztem. Nem néztünk egymásra.
- Elég hangosak tudtok lenni. - jelentette ki suttogva. Gyenge hangjára felfigyeltem és felé fordítottam a tekintetemet. Sir. Ő is sírt. Mint mindenki. Egy olyan embert veszítettünk el mindannyian aki meghatározó szerepet játszott a történetünkben...az életünkben....

14. fejezet

Brigi szemszöge*

Nem tudtam mit tegyek. Összezavarodtam, elvesztem... Egész életemben arra vágytam, hogy szembe állhassak a hőseimmel és amikor megtörtént az, amit soha nem reméltem, másképp értékeltem a dolgokat. Eleinte egy rossz szót sem szóltam volna, egyikőjüknek se. De az idő múlásával kialakult bennem egy olyas fajta hozzá állás, egy gondolkodás mód, ami segített rájönnöm, hogy akkor is a barátaim lesznek ha kinyilvánítom a véleményemet. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fog végződni, hogy hogyan lesz mássá minden ami körülvesz. Eszembe sem jutott, hogy megfogunk öregedni, hogy gyerekeink lesznek, hogy egy mi is eltávozunk ahogyan az összes többi ember. És most, hogy megtudtam milyen is az ha eljön a vég egyikünk számára, nem érzem magam elég magabiztosnak. Ki tudja, melyikőnk lesz a következő... Melyikőnket üti el egy ittas vezető, vagy melyikőnk lesz az. Hogy mikor jön egy szívroham, mikor kap valamelyikőnk agyvérzést, és a többi, és a többi...
Skyler ágyban volt, és ez pont kapóra jött. Nem tudom hogyan fogom közölni vele, de legalább nyertem egy kis időt. Még én magam sem tudtam felfogni pontosan. De nem is akartam... Nekiálltam takarítani az éjszaka kellős közepén, csak hogy eltereljem kusza gondolataimat. Kezdtem a konyhával, ami tökéletesen tiszta volt. És mivel nem volt mit letakarítani, nem állhattam neki porszívózni, szembe álltam az ezüst szürke frizsiderrel és kitártam az ajtaját. Nem voltam éhes, se szomjas de talán egy kis jégkrém nem árthat  - gondoltam - és kikaptam a műanyag dobozt. Segítségül hívtam egy kanalat, ami készségesen merült bele a krémes, fagyott édességbe. Leültem az asztalhoz de 5 percnél nem bírtam tovább. Leszaladtam az emeletre a megnyugvást nyújtó fagyival a kezemben és bevágódtam a hálószobába. Leraktam a dobozt az éjjeli szekrényre a fiókjából pedig előhúztam egy albumot. Az emlékek most nem az álmaiban jelentek meg. Képeken mutatkoztak meg, de nem az álom béli képeken. Valódiak voltak és annak is éreztem őket. Éreztem, hogy ezek, egyszer, régen az életem részei voltak. Nóri, amikor először jártunk Londonba, a Big Ben leolvasásával foglalatoskodott, miközben azt számolgattam, hány percbe telik mire leesik neki, hogy hogyan is kell órát olvasni. A telefonfülke, ami mellett felváltva pózoltunk még most is ott állt. Aztán előkerültek azok a képek amiket Zayn csinált a konyhában. Az nap Nóri és én úgy döntöttünk, hogy míg kitaláljuk milyen filmet nézzünk, csinálunk pattogatott kukoricát. Kitört a harmadik világháború és mosogatóban végeztem. Mire a fiúk hazaértek mindketten háborús hősként terültünk el - ki az asztalon, ki a mosogatóban. - Zayn lefényképezte ahogyan óvodás módon romboljuk le a házat mert a szülei nem tudták elhinni a "kicsi" fiukról hogy ilyen "húgot" választott magának. De igaz volt, és Nóri örömmel vállalta el a kis tesó szerepét. A képek között találtam néhány olyat ami a katasztrofális végkimenetelű esküvőn készült. Ezeknél a képeknél megálltam és jót nevettem rajtuk.

Bár borzalmas véget ért a buli, boldogan tekintettem vissza azokra az évekre amikor még minden a helyén volt. És talán nem is a katasztrofális a legmegfelelőbb szó... Inkább a röhejes...vagy nem is tudom. Röviden: Nóri és Harry s*gg részeg volt. Matthew 6-7 éves lehetett és azt nézte, hogy hol az anyja, hol az apja esik le a székről. A részegségüknek köszönhetően történt pár dolog ami nem éppen publikus és nem nevezhető normálisnak. Így kitessékeltek mindkit az épületből amit arra az alkalomra béreltünk.
Niall csoszogott be az ajtón, ismét jóval később a szokásosnál. Kezdett zavarni. Az utóbbi hetekben - túlzás lenne ha azt mondanám, hogy hónapokban - órákat késik. Valahogy Sky sem érdekli annyira. Talán ez annak a jele, hogy egy szinttel még lejjebb léptünk...ha ez lehetséges.
- Merre voltál? - kérdeztem közömbösen. Az ágy szélén ücsörögtem, kezemben az albummal. Lefeküdt mögém, az ő térfelére és a kezét összekulcsolta a tarkóján.
- Csak mászkáltam.
- Oké. De nem ezt kérdeztem. - teljesen nyugodt volt a hangom. Visszafogtam magam, nehogy veszélybe érezze magát. Tovább lapozgattam a képeket.
- Csak a haverjaimmal voltam. A parkba, meg itt ott.
- Ahan.
- Mi bajod? - nem éreztem, hogy különösebben ideges lenne, de az alkohol, amit nem rég fogyaszthatott, bármikor megszólalhat benne.
- Semmi különös. Csak feltűnt, hogy néhány hete később érsz haza....órákkal. - tettem hozzá. Nagyot nyeltem mert nem tudtam, hogy most mi következik. Felkészültem a legrosszabbra...
- Neked nem mindegy?
- Neked se lenne mindegy ha éjfél után esnék be az ajtón.
- Ne nyavíkolj már! - dörmögött.
- Téged is zavarna, ha neked kellene itthon lenned, várnod kellene arra, hogy hajnalok hajnalán beesek csak úgy, valahonnan, aztán reggel ismét eltűnjek.
- Azt várod, hogy üljek itthon?
- Nem. Csak azt, hogy legyél velünk.
- Most voltunk sátrazni.
- Az két hete volt.
- De előtte is voltunk.
- Igazad van, voltunk. Három éve.
- Amúgy meg mit bőgsz? Depressziós vagy, vagy mi bajod van? - csak most vette észre, hogy nincs minden rendben?
- Jó, hogy észrevetted. K*rvára figyelmes vagy! - halk sírásba fogtam.
- Most meg mit bőgsz? - éreztem ahogy felül és a hangja indulatosabb lesz.
- Ha itt lettél volna, amikor szükség lett volna rád tudnád.
- Ne beszélj mellé!
- Harry meghalt! Érted! - kiabáltam zokogva. Még nem mondtam ki. Nem volt rá alkalmam és nagyon sajnálom, hogy most van rá. Bárcsak ne kellene kimondanom...bárcsak ne kellene ezt mondanom.
- Persze! Majd biztos elhiszem! Nem jó vicc! Remélem tudod! - üvöltött, de a végére elcsuklott a hangja. Mintha sírna... Felé fordultam és valóban ott ült, velem szemben, véres szemekkel amikből most sós könnycseppek potyogtak....

13. fejezet

Nóri szemszöge*

Száguldozás közben előkaptam a mobilomat - amit más esetben nem tennék vezetés közben - és azonnal tárcsáztam Brigi számat.
- Azonnal gyere a London Bridge Kórházba! - mondtam mielőtt köszöntem volna.
- Mi történt? - kérdezte.
- Jól van! Pofa be, vénember! - ordítottam az ablakon keresztül annak az autónak amit éppen beelőztem.
- Mi történt?! - ordítozott Brii.
- Csak gyere! - azzal leraktam. Megérkeztem és lendületesen bevágódtam a parkolóba. Lezártam a kocsit és beszaladtam a kórház folyosójára. Idegbeteg módon hadarni kezdtem a recepciós nőnek,aki egy szót sem értett.
- Kérem, nyugodjon meg. - utasított kiegyensúlyozott hangon. Lehunytam a szememet, mély lélegzetet vettem majd ismét nekifutottam.
- Néhány perce behoztak egy 40 év körüli férfit. Harold Edward Styles. Őt keresem. - majd fújtam egyet. Nehezen tudtam beszélni. A nő kimászott a pult mögül, a karját a vállamra tette. Elvezetett a várakozok számára fenntartott, halvány kék, műanyag székekhez és leültetett.

- Stabilizálják az állapotát. De ilyen esetben nem sok jót remélhetünk. Nagyon kérem, nyugodjon meg. Ne idegeskedjen, biztos rendbe jön. - nagyot nyeltem és lassan bólintottam. - Egy kávéért megyek, hozzak egyet? Hátha segít megnyugodni.
- Nem köszönöm. - megpróbáltam mosolyogni, de túl nehéznek éreztem. Eltelt fél óra, de még semmi. Brigi sem érkezett meg. Percről percre idegesebb lettem. Meredten bámultam magam elé. Nem adtam semmiféle életjelet. Hirtelen úgy éreztem, hogy egyedül maradtam, nincs másik felem. Majd megjelent az orvos.
- Nóra Robets? - kérdezte. Mindeddig nem moccantam meg. Felemeltem a fejem és az arcát figyeltem. Ősz haja kopaszodott, szemüveges volt. Hatalmas, hófehér köpenyt viselt. A mellkasán lévő zsebből két toll kandikált ki. Csak várta hogy magamhoz térjek. Türelmes volt. Látszott rajta, hogy leélte az élete nagy részét, és minden idejét az életmentéssel tölti. A keze ráncos volt, vastag ujjain a bőr néhol megkeményedett. Rengeteget dolgozhat. Remélem az én Harry-men is tudott segíteni...
- Igen, én vagyok. - mondtam és szembe álltan vele.
- Magához tartozik Harold Edward Styles.
- Harry. - bólintottam. A szívem a torkomban dobogott.
- Jó napot, doktor úr! - jelent meg Brigi lihegve a hátam mögött. - Helló! Bocs a késésért.

- Folytassa. - mondtam a doktor úrnak aki félig megfelejtkezett magáról.
- Szóval a helyzet... - pillanatnyi szünetet tartott. A szívem extra sebességre kapcsolt. - Sajnálattal közlöm, de Harry drogmérgezésben elhunyt, 22:06-kor. A föld megszűnt forogni, az idő megállt. A nővérek lassabban suhantak el mellettem, a hangok morajlássá változtak. A szívem megállt. Nem zakatolt...a másik fele nélkül már nem. A szemem megtelt könnyekkel és nem láttam semmit. A lábam elgyengült és a földre rogytam. Majd az élet újra megindult. Hallottam a hangokat, hallottam ahogy Brigi sír mellettem mégis biztató hangokat suttog a fülembe. A doktor úr leguggol hozzám és megpróbál felsegíteni a földről. Beszélt hozzám de csak egyetlen kérdést hallottam meg:" Szeretné még egyszer, utoljára látni?" Felkaptam a fejem, feltápászkodtam. Beharaptam az ajkamat és bólintottam kettőt. Elindult előttem az idős férfi én pedig utána. Visszanéztem és láttam ahogy Brigi zokogva ül a helyemre. Az aggodalmas nővérke ismét megjelent és segítséget nyújtott elveszett barátnőmnek. Lemaradtam így szedni kezdtem a lábaimat. Egy perc elteltével az ajtóban álltam. Az orvos betessékelt majd beléptem és becsukta mögöttem az ajtót. Ott feküdt a hófehér lepedőn, széthasított pólóban. Csak álltam és néztem göndör kócos fürtjeit, sápadt, élettelen arcát és vártam ahogy megszólal és azt mondja: "Gyere ide, Manó!".. De nem tette, többé nem fogja. Nem fog átölelni, nemfog megcsókolni, nem fog Manónak hívni... Senki nem fog úgy szolitani. Senki nem fog úgy ölelni, úgy csókolni, ahogy Ő. Nem bújik be mellém senki az ágyba, nem üvölt velem többé senki... Ahogy felismertem ezeket a dolgokat közelebb mentem. Lassú, óvatos léptekkel közelítettem meg. Leültem mellé egy székbe. Megfogtam kezét és tovább sírtam. Elbúcsúztam tőle.
- Ismét azt hitted, úgy lesz a legjobb ha elhagysz. Hogy így nem eshet bántódásom. Emlékszem, amikor ezt először megtetted azt mondtad így lesz a legjobb. De nem így volt. És most sem. Nem lehet nélküled jobb. És már soha nem is lesz jó... Elhagytál, elmentél...de miért? - suttogtam és a kezét az arcomra szorítottam. - Nekem nem lesz így jobb. Senkinek sem lesz így jobb. Nem lehetek nélküled az aki voltam... - a hangom elcsuklott. Nem tudtam már mit mondani. Csak sírtam, kezével a kezemben. Aztán egy idő után amikor már úgy éreztem, hogy muszáj vagyok elengedni, felálltam és csak bámultam. Nem volt sem kedvem, sem erőm elhagyni a kórházat. Úgy éreztem Ő még mindig ott van. Még mindig lát...még mindig szeret. - ...szóval, mond hogyan lehetnék normális? Azt mondtad, így lesz a legjobb. Akkor mond miért könnyezem? - Nem kaptam választ... Fölé hajoltam, apró csókot hintettem jeges ajkára majd elengedtem jéghideg kezét. Utálójára végig simítottam izmos karján, és könnyes szemekkel távoztam. A kilincsre tettem a kezem amikor megakadt a szemem a gyűrűn és a nyitott ablakon át hűs szellő simított végig a hátamon. Megfordultam, és gyanúsan bámultam könnyeimen keresztül a sarkig nyitott ablakot, ami eddig fel sem tűnt. Megráztam a fejem és újra kiléptem a folyósokra. A lábam nehéz, ólomsúllyal rendelkezett, annak ellenére, hogy belül az egész testemet üresnek éreztem. Matty Brii-vel szemben magyarázott majd amikor odaértem hevesen, zavartan fordult felém.
- Anyu, mi történt? Brigi miért sír? Te miért sírsz? Valami bajod esett? Vagy vele történt valami? Skyler jól van? Miért nem válaszoltok? - csak álltam vele szemben és a könnyeim könnyedén csorogtak végig az arcomon, minden akadály nélkül.
- Apád...
- Mi van vele? - kérdezte meglepetten.
- Apád....meghalt. Matthew elfelejtett lélegezni, az arca elsápadt, nem mozdult, nem szolt egy szót sem. Még csak nem is pislantott.
- Anya....- kezdett el zokogni. Az arcát a vállamba temette, szorosan átfogta a nyakamat. Csak zokogott perceken keresztül, majd amikor csillapodott, elengedett és beszéltem az orvossal. Alá kellett írnom néhány dolgot és meg kellett beszélnünk a holtesttel kapcsolatos dolgokat. Az orvos átadta azokat a holmikat amiket magánál tartott az utolsó perceiben. A karórája, a pénztálcája, egy kevés pénzzel és az irataival. A nadrágzsebében találtak egy képet rólam és Matthew-ról. A farzsebében volt a lakás kulcs és a kocsikulcsa, ami meglepett mert a kocsija a garázsban állt amikor utoljára jártam otthon... Haza vezettem, bár féltem, hogy ilyen állapotban gyalogolnunk kell. Útközben átadtam Matty-nek Harry cuccait. Félúton járhattunk mikor megálltam egy piros lámpánál. Matty felé pillantottam, hogy megnézzem minden rendben van-e vele, de a szemem megakadt rajta ahogy felvette az apja nehéz, arany óráját.
- Az enyém lehet? - kérdezte kisírt szemekkel.
- Persze. - súgtam büszkén. Felmentem a hálószobába, hogy rendet rakjak. Felszedtem a földre dobált holmikat, visszaraktam a helyükre, majd az ágyhoz mentem, hogy onnan is elpakoljak. Visszaraktam a cuccokat az éjjeliszekrényre, majd a ruhákat is visszahordtam a szekrénybe. Már csak pár holmi maradt a matracon. Egy dezodor, egy karlánc, a pizsamám, Harry egyik pólója, és egy aprócska, sötétkék, nyitott, belül puha bársonnyal kipárnázott dobozka. Egy percig csak néztem, aztán rájöttem, hogy ez a dobozka a gyűrűm dobozkája.... Ezt kereste....

12. fejezet

Nóri szemszöge*

Egész nap Briiéknél ücsörögtem. Este amikor már úgy éreztem, hogy ideje lesz haza mennem, felálltam az asztaltól és elindultam bejárat felé.
- Matty majd haza jön ha akar. - legyintettem. Nem eshet semmi baj. Itt lakunk két utcányira, mindenki ismeri a városban, erős, jól megtermett gyerek, tud vigyázni magára.
- Persze. Max itt alszik. - volt vállat Brii amikor kiléptem a küszöbön és szembe fordultam vele. - De te jól leszel?
- Igen, és...köszi mindent. - bólintottam alig észrevehetően. A szája sarka bágyadt mosolyra húzódott majd el is tűnt. Mintha csak a véletlen műve lett volna...
- Nincs mit. Tudod, hogy hozzám jöhetsz. - ismét bólintottam majd szorosan átöleltem. Még szerencse, hogy nem a lábam tört el. Akkor nem tudnék vezetni. Kaptam egy ugyan olyan Range Rovert mint amilyen Niall-nek is van. Még anno, a 22.szülinapomra. Csak köröztem a városban a fekete autóval, csigalassúsággal és az embereket figyeltem. Párszor rám is dudáltak és máskor rájuk üvöltöttem volna, villogok nekik kettőt vagy visszadudálok. De nem tettem. Nem éreztem szükségét úgy ahogy máskor. Mert csak Rajta járt az eszem... Mit? Miért? Hol? Hogyan? Senki nem válaszolt. Se Brigi, se Matthew, se az a kis idegesítő belső hang. Nem a lelkiismeret hanem a megérzés. Ezek szerint nekem már egyik sincs. Hajlamos vagyok elveszni nélkülük. De talán azért fosztott meg tőlük a Jó Isten, mert nekem ott van Brigi aki tökéletesen funkcionál lelkiismeretként, Matthew pedig belső hang ként... Egy csapatra lettem figyelmes a túl oldali járdán. Hatalmas zajjal voltak, dülöngéltek. Még jobban lelassítottam, szinte már megállt alattam a kocsi, de a sötétben így se láttam belőlük semmit. Leparkoltam velük szembe, az út szélén és onnan kezdtem őket figyelni. Nem is tudom miért. Nem volt jobb dolgom, vagy csak elakartam terelni a gondolataimat Harry házkutatásáról. Közelebb hajoltam, a kezemet az anyós ülésre támasztottam és jobbra balra dülöngéltem hátha meglátok valamit. Négyen voltak. Egy a padon ült a másik három, kisebb kört alkotva vihorásztak körülötte. Az egyik oldalba bökte a másikat, az pedig odébb lépett egy lépést. Így indult el a huzavona, és egészen addig tartott míg az egyik a másikat három méterre nm taszította. A harmadik, aki állt, velük együtt távolodott a padon ülőtől. Az ücsörgő, félholt srác, akit inkább férfinek hívnék, felemelte a fejét és a pillantása megakadt a kocsin. Visszahőköltem, de azonnal engedett a merevségem amikor megemelte az egyik kezét amit addig a combján pihentetett, egy erőltetett, lomha integetést képezve. Azonnal felismertem. A kilincsért kaptam, kirántottam a kulcsot a gyújtásból és egy perc múlva Harry előtt álltam.
- Te mit keresel itt?! Úr Isten! Jól vagy?! - fogtam közre égő arcát.
- Nóri. - lehelte a nevemet, vágyakozó módon. Szinte élvezte ahogy kimondja a nevemet, amit én sose szerettem, de neki mindig tetszett. Mosolygott, annak ellenére, hogy a szája sarka is mázsás súly ként nehezedett az arcára. Göndör fürtjei szanaszét, a szeme csillogott. Egyik kezemmel a hajába dúrtam és igazítottam rajta. Lehunyta a szemét, és a fejét a tenyeremhez dörgölte. A "haverjai" hangja közelebbről érkezett, pontosabban a hátam mögül. Újra felnyitotta a szemeit és megláttam azt a két zölt íriszt amire mindig áhítattal bámultam. De most nem ámuldoztam....aggódtam...

- Harry, Harry! - szólongattam. - Most haza megyünk. - mondtam halkan.
- Gyerünk, haver! Erre vártál! A csajszi itt van! - kiáltozták a hátam mögül. Hazza megfogta a csuklómat, levette a kezemet az arcáról majd lecsúszott a padról. Ijedten kaptam utána, de egy pillanat múlva nyugodtan konstatáltam, hogy minden rendben. Térdre ereszkedett, megfogta az egyik kezemet. Gyanúsan figyeltem ahogy ébren próbál maradni.
- Nóri, ne haragudj! Egy állat va...va...vagyok. - megszédült és hirtelen nem érdekelt amit mondani akar. Leguggoltam hozzá és segítettem neki megállni. - Szeretlek! És azt szeretném kérdezni...szó...szóval, hogy... Hozzám jössz feles...? - nem tudta befejezni. A feje hátra bukott. Mintha az áram rázta volna. Lebukott a földre. Nem tudtam megtartani, lassan engedtem le a hideg, nedves járdára. Reszketett én pedig sikoltozni kezdtem.
- Valaki hívjon mentőt!! - ordítottam. Egy percre se engedtem el, csak sikoltottam. A többi csak vihorászott a hátam mögött, és egyedül hagytak. - Valaki segítsen!!! Valaki!! Akárki! - zokogtam kétségbeesve. A teste csak szüntelenül reszketett, a szája habzott, nem tudtam mi történik. Ekkor egy idős bácsi sietett a segítségemre.- Azonnal hívok mentőt! - mondta és remegő kézzel előkereste a mobilját. Nem figyeltem oda amig telefonált. Lehajtottam a fejem Harry mellkasára aki még mindig szüntelenül remegett...kezében egy gyémánt gyűrűvel... Elvettem a gyűrűt és zokogva hoztam az ujjamra.
- Igen. - súgtam és újra a mellkasára feküdtem. A rohammentő visítva érkezett. A helyszínen ellátták - már amennyire tudták. Elvitték a legközelebbi kórházba. Könnyezve néztem utána a világító járműnek amikor a bácsi felesége - aki egy perccel ezelőtt érkezett - a vállamra tette a karját. Még nálam is alacsonyabb volt, vékony, fürtös őszhajszálak fogták közre kedves, szomorkás, megértő arcát.
- Minden rendben lesz, kedvesem. Idővel minden jobb lesz. De most menj, siess, légy ott vele. - mondta halkan. Lassan bólintottam majd átszaladtam az úton a kocsimhoz.
- Köszönök mindent! Ígérem, hogy meghálálom! - kiáltottam vissza majd beültem a kocsiba. Fénysebességgel hajtottam a kórházig...

11. fejezet

Brigi szemszöge*

- Az amikor úgy érzed nincs más akivel élni tudnál, akivel együtt tudnál létezni és nincs veled, borzasztó... Mintha két felé vágnád a szívem és az egyik darabot elvennéd. Nem lehetséges. Nem vághatod ketté, nem veheted el a másik létfontosságú oldalát. - mondta csillogó szemekkel.
- Segítek. Csak engedd, hogy fogjam a kezed. - vontam a mellkasomra önző módon. Nem akartam látni ahogy egyre romlik az állapota, ahogy lassan felemészti a végtelen, őrült, meggondoltan szeretet, ami benne dúl. De ott kellett hagynom. Nem szívesen tettem, de haza kellett mennem.
Niall még mindig nem ért haza. Befeküdtem a félig üres francia ágyba és éreztem a hiányát... A szemem lehunytam de nem segített. Mintha erről beszélt volna Nóri... Hajnalban lopakodott be a szobába, bujt be mellém az ágyba és magára húzta a takarót.
- Merre jártál? - kérdeztem suttogva.
- Úr Isten! Te nem alszol? - ugrott meg mellettem.
- Nem tudtam elaludni.
- Justin-nál voltam.
- Justin-nál?
- Aha. Kipróbáltuk az új Ferrarit de közel sem olyan jó mint a régi.
- Értem.
- Nem, nem érted.
- Persze, hogy nem. - vigyorogtam.
- Nőből vagy.
Éreztem az enyhe alkoholszagot, de nem lehetett több két-három pohár bornál. És most, hogy már tudtam, mellett van és nincs semmi baja, álomba merülve nyúltam el mellette.
"Ott álok a sötétség közepén, és meglepően nyugodtan sétálgatok. Hirtelen megtorpanok egy felvillanó kép előtt. A négyzet alakú, elmosott képkeretű, fátyolos emlék ott lebegett előttem. Egy kép a múltból.

Közelebb léptem a fényes képhez az pedig egyszerűen magába szippantott és életre kelt. Ott álltam a régi nappalinkban. Láttam magamat ahogy vigyorogva állok az ajtóban Zayn mellett és Nórit bámulom aki a szőnyegen ülve, vörös fejjel versenyzik. Alaposan megnéztem mindenkit. Megnéztem Liam-et, aki mosolyogva és némiképp hitetlenkedve üldögélt a kanapén a vég kifejlettre várva. Ott volt Louis, aki pipacsvörös fejjel hunyorgott Nórira. Zayn, mellettem állva magyarázott. Nem hallottam semmit, csak azt láttam hogy mozog a szájuk, amiből beszélgetésre következtettem. Aztán Niall... Kócos mégis tökéletesen belőtt haja az égnek meredt, kék szeme engem figyelt. De nem vettem észre. Lefoglalt, hogy Lou-n és Nórin vihorásszak. Majd oda léptem a két óvodáshoz és véget vetettem a játéknak. Ezzel egy időben vége szakadt a valósághű mozinak is. Ismét a sötétben voltam egyedül. De nem tartott sokáig. Egy újabb kép jelent meg kicsivel messzebb. El sétáltam és magával rántott. Egy furgont láttam, az út szélén, este a sötétben. A sofőr felőli oldalon Louis lába kandikált. A hátsó utasülés felőli ajtó kinyílt és Harry távozott rajta. Leült az árok partjára, majd néhány másodperc múlva Nóri ugrott ki a kocsiból....sírva. Elért a kocsi és Harry közötti távolság feléig és zokogva térdre rogyott. Nem akartam látni és szinte reflex szerűen legyeztem egyet magam előtt és a kezemet a szemem elé kaptam. Mintha elfújta volna a szél... A kép eltűnt, elhessegettem magam elől és kerestem a következőt. Nem telt bele két másodpercbe, új kép jelent meg. A fénye a hátam mögül érkezett, így sarkon fordultam és elindultam felé. Magával rántott és egy folyóson találtam magam. Annak a hotelnek a folyosóján amibe a fiúk megszálltak. Két lift száguldott felfelé. Megérkezett az első, majd a másik ajtaja is kinyílt kis fáziskéséssel. Az elsőből Niall és én léptünk ki, miközben egy ölelésből bontakoztunk ki. Majd a másikból Nóri esett ki hassal, hátán Lou-val...."
Bárcsak ne lett volna vége. Bárcsak élvezhettem volna az emlékek áradatát. A csengő örült kiáltozása keltett fel. Kimásztam, a már félig üres ágyból, komásan lépkedtem lefelé a lépcsőn és azt vártam, hogy hallgasson el a csengő. Mintha beragadt volna a gomb. De egészen addig nem hallgatott el amíg ajtót nem nyitottam.
- Nem fogod elhinni! - nyomult be mellettem Nóri. Becsuktam az ajtót majd szembe fordultam vele.
- Hogy beragadt a csengő? De, elhiszem. - mondtam gúnyosan. Ő is szembe fordult velem és az arca meglepett. Kissé rémült, boldog, ideges, reményteljes...
- Haza jött. - mondta rövid szünet után.
- Mi? Mikor?
- Amikor Matty-vel reggel elmentünk a starbucks-ba.
- És mit mondott? Hol volt?
- Nem tudom. Nem találkoztam vele.
- Akkor honnan...
- Onnan, hogy mikor hazamentünk a ház fel volt durva, pontosabban a hálószobánk. Keresett valamit. Még nem tudom pontosan hogy mit, de ki fogom deríteni.
- Nem is biztos, hogy ő volt. Mi van ha betörtek hozzátok?!
- Semmi! Tudom, hogy ő járt ott! Ha betörtek volna akkor mindent féldúrnak nem csak a hálót.
- Üljünk le. - javasoltam és bevezettem a konyhába. - Nyugodj meg. - mondtam miközben leült és végigsimítottam a hátát.
- Mit csináljak?

- Fogalmam sincs.
- De miért nem akkor jött amikor otthon vagyunk....? Miért nem akart látni?
- Nem tudom. - leültem mellé és elgondolkozva bámultam az asztallapot. Hazudtam. Tudtam a választ. Hazza egyszerűen elakarta kerülni Nórit. Félt, ha találkoznak Nórinak újabb baja esik. De ezt azért még sem mondhattam. Csak még jobban összetörném szegényt. És talán Harry is rájön, hogy mindez hiába való. Ez a módszer nem válik be egy olyan embernél mint Nóri. Amikor összejöttek és veszekedtek, Nórinak fájdalmai voltak. Akkor is megpróbált vele szakítani, annak fényében, hogy nem akarja megsérteni, nem akar fájdalmat okozni neki. De azt még most sem tudom felfogni, hogy ha akkor még a lelki sérelmektől is meg akarta védeni, akkor most, hogy képes ilyesmire...
- Nem tudom. Nem tudom... - ismételgette felrázva. Lehajtotta fejét az asztalra és csendben várta az ítéletemet.
- Jó reggelt! - kocogott be Sky.
- Szia, kincsem! - odaszaladt hozzám, megállt mellettem és a derekán körülfontam egyik kezemet. Megkapta a reggeli pusziját és arra vártam, hogy elmenjen mellőlem, előkapja a müzlit és szokásához híven tejjel izésítette. De nem tette így csak vártam.
- Alszik? - kérdezte Nórira mutatva.
- Nem alszik. - dünnyögte Nóri az asztalnak.
- Akkor mi...? - kezdett bele Skyler de lassan csóválni kezdtem a fejem és elharapta a mondatot.
- Éhesek vagytok? - kérdeztem.
- Én igen. - araszolt be az ajtón Matty.
- Helló! - üdvözölte Sky mosolyogva.
- Jó reggelt! - köszöntem, miközben felálltam, hogy készítsek valami ehetőt. Mire a palacsinták megsültek az ég elborult és esni kezdett. Tipikus londoni időjárás. Skyler és Matthew az emeleten időztek mi pedig megprobáltunk rájönni, hogy mit akarhatott Harry...

10. fejezet

Brigi szemszöge*

Beültem az kormány mögé, az ételhordót az anyósülre raktam, majd bedugtam a kulcsot a gyújtásba és a kocsi életre kelt. Újabb hét telt el a katasztrofális kirándulásunk óta. Nóri lassan gyógyulgat. És már nem csak a karja törött... Legbelül is összeomlott. Persze ez rajtam kívül senkinek sem tűnt fel. Jól álcázza a sikongó, összetört, gyermeket, aki csak sír és sír egy egyletszett plüssmaci után. Harry-t Nóri kórházba szállításának napján láttuk utoljára...
A reggeli napfény szúrta a szememet, de nem vettem le Nóri ájult, törött testéről a szememet. A mentősök először stabilizálták, hogy a keze ne mozogjon majd hordágyastól betolták a kocsiba. Matthew beült mellé, a szeme villámokat szórt az apja felé. Harry nem mozdult, majd csak akkor sétált el közülünk amikor a mentősök elhajtottak. Mindenki izegni mozogni kezdett, beültünk a kocsiba, gyerekestől, mert nem volt hajlandó senki a tábor helyen maradni velük. Egyedül Harry nem jött... A gyerekek nem szívesen maradtak ott, aggódtak Nóriért, és nem akartak Hazza-val maradni. A folyosón ültünk amikor közölte az orvos, hogy bemehetünk hozzá, felébredt, de egyszerre csak ketten mehetünk be hozzá. Én voltam az első, majd amikor mindenki végzett ismét bementem, miután a többiek elmentek. Ott ültem vele, majd amikor az orvos a késő délután megjelent, olyan hírt hozott amire nem számítottam. Közölte velem, hogy Nórinak szilánkosra tört a karja, begipszelték és egy hét múlva elhagyhatja a kórházat. Ekkor megjelent az ajtóban Harry...ép jókor. A doktor úr feltette Nórinak azt a kérdést ami igazán meglepett. "Testi sértés nyomait találtuk a karokon, lábakon, a nyakon és a lapockákon. Szeretne feljelentést tenni?" Harry csak meredt Nórira. Nóri pedig rá, majd kijelentette: Nem. Az orvos bólintott majd ismét magunkra hagyott, Harry-nek pedig nyoma veszett. Azóta se látta senki. Nóri egyre csak fogy, és kezdek félni, hogy a végén nem marad belőle semmi. Matty gondoskodik róla, éjjel-nappal. A nappali műszakban néha leváltom, és amikor csak tehetjük, Sky és én ott vagyunk. Skyler is velem szokott jönni, mivel Matthew nem hajlandó elhagyni a házat, akkor sem ha ott vagyok Nórival. Behajtottam az utcába, majd leparkoltam a nagy, fehér ház előtt. Kikapcsoltam az övet, elvettem a még langyos ennivalót az ülésről és kiszálltam. Az ajtóban megtorpantam - ahogy már négy napja inden egy alkalommal - és mély levegőt vettem. Felkészültem, hogy úgy lássam Nórit ahogy még sohasem. Összetörten... Ő egy nagyon erős, és akaratos ember. Mindent túl él. Legalábbis eddig azt hittem. Amikor összejött Harry-vel és börtönbe került, nem tört meg. Csak ment a saját feje után. Határozott léptekkel haladt előre. Az utóbbi években is mindent kibírt. Nem tudom, hogy volt rá képes. Én nem kapok akkora pofonokat mint ő, de ha mégis úgy lenne már rég a pszichés betegként kezelnének valamelyik klinikán. És bár erős, néha neki is vannak/voltak olyan problémái amik felzaklatták. Láttam sírni a boldogságtól és a fájdalomtól. De így még soha... Soha nem láttam még könnyek nélkül sírni... Beléptem és Mia-t láttam meg előszór. Matty után ment a konyhába, de mire láthatóvá váltam addigra eltűntek. Aztán a tv előtt ülő Nórit és Sky figyeltem.
- Sziasztok! - köszöntem. - Hoztam kaját.
- Szia, anyu! - üdvözölt Skyler. Hamarabb érkezett mint én mert nekem még meg is kellett főznöm.
- Helló! Köszi, vidd csak be a konyhába. - mondta Nóri.
- Oké. - de a konyha ajtóban megálltam. Nem akartam megzavarni Matt és Mia beszélgetését. De vagyok olyan sunyi, hogy végig hallgattam.
- Most akkor mi történik? - hallatszott Mia vékony hangja.
- Teát főzök. Szerintem elég egyértelmű. - mondta Matthew.
- Nem arra gondoltam....hanem ránk.
- Ja. Semmi. Mi történne?
- Hát...én azt hittem, hogy...nem barátok vagyunk...
- Mert nem azok vagyunk. De nem is akarok kapcsolatot.
- Mi?
- Addig nem akarok senkitől semmit amíg anyu helyre nem jön....
- Ahan...
- ...mert nem lenne elég időm foglalkozni veled.
- Senki nem mondta, hogy feltétlenül pesztrálnod kell.
- Nem fogom magára hagyni. És lehet, hogy most ez sz*rul esik, de hidd el, hogy neked lesz így jobb.- Nem vagy valami meggyőző.
- Gondolj bele... Ha együtt lennének, jobban mint most, akkor folyton azon menne a vita, hogy nem foglalkozok veled, meg hogy ez milyen szarul esik neked.

- Értem... - Mia hangja halkabb lett.
- Gyere ide! - mondta Matty mire kikukucskáltam az ajtófélfa mögül. Kíváncsi voltam, hogy vajon csókolóznak vagy csak ölelkeznek.
- Helló, srácok! - köszöntem amikor bementem. Csak ölelkeztek így nem gondoltam, hogy ha bemegyek az pofátlanság lenne. - Hoztam kaját. Szerintem mindenkinek elég lesz.
Estig ücsörögtünk majd amikor Louis felhívott, haza vittem Mia-t. Visszamentem Sky-ért. Niall nem volt még otthon, de mostanában nem látom őt olyan agresszívnak. Mintha tanult volna Harry hibájából...
- Szép álmokat. - nyomtam egy puszit Sky homlokára.
- Még visszamész? - kérdezte a takaró alól.
- Szeretnék megbeszélni Nórival egy-két dolgot.
- Akkor miért jöttünk haza?
- Mert neked már rég fellőtték a pizsamát, és nem is szeretném ha hallanád azokat a bizonyos dolgokat.
- De...
- Szép álmokat!
- ....akkor...
- Szép álmokat, Skyler!
- ...mik azok a ...
- Skyler Horan! Tessék becsukni a szemedet és aludni. - újabb csókot hintettem selymes hajára majd elindultam Nórihoz. Matty lefeküdt amikor látta, hogy visszajöttem és az anyja mellett ülök, és megnézem vele ezredjére a Hamupipőkét. Bele van bolondulva abba a mesébe.
- Szóval miről akartál beszélgetni? - fordult felém, gipszes kezét a karfára támasztva. A mesét megállította.
- Miért nem tudod elfelejteni?
- Hogy tudnám elfejteni? - válaszolt kérdéssel a kérdésre.
- Tönkre fogsz menni. Már kezdesz fogyni, nem csinálsz semmit csak ezt a hülyeséget nézed.
- Nem hülyeség.
- Nem...csak egy szerelmes baromság amit ilyen helyzetben nem szabadna nézned.
- Mert van olyan film vagy mese ami nem az szerelemről szol?
- Ez most nem lényeg. Négy napja itt ülsz. Nem zsibbadt még el a lábad?
- Nem.
- Na jó, komoly leszek.
- Te... Mindig az vagy. - ironizált szem forgatva.
- Mi a baj? Miért nem tudsz tovább lépni?
- Mert még csak két hét telt el. Ennyi idő alatt nem lehet túltenni magad valakin akivel évekig együtt éltél. Lassan két hete nem láttam, azt sem tudom hogy él e még. És ha tudnám hogy él, és boldog mert megtalálta azt akire vagy amire vágyott, én is boldog lennék mert tudom, hogy ő az. Na meg persze van tőle egy gyerekem és szeretem....

9. fejezet

Nóri szemszöge*

Nagyban beszélgettünk. Jobban mondva beszéltem, megpróbáltam meggyőzni mindenkit, hogy jól vagyok. És így is volt. Nem hazudtam csak, hogy abbahagyják a sajnálkozást. Eleinte égett az arcom, de néhány perc elteltével a tűz kialudt.
- Semmi.... - kezdtem bele már sokadszorra amikor Matty rontott be.
- Gyere ide! - fojtogatott.
- Matthew! Nem vagyok kisgyerek. Nem fogok bőgni csak azért mert szemtelen voltam és kaptam egy pofont. - magyarázkodtam levegő után kapkodva.
- Nem érdekel, hogy mit csináltál. Egy féreg!
- Engedj el! - kibújtam a karja alól.
- És jobb lesz ha visszaveszel a szádból!
- De igazam van!
- Nem érdekel! Az apád!
- Igen... Az apám. De nem akarom, hogy az legyen, mert ő sem akar az apám lenni. - lejjebb vette a hangerőt. Csendben meredtem a szemébe egy pillanatig, majd odahajolt Skyler-hez - aki Brigivel érkezett pár perce - és puszit nyomott a homlokára. Majd elhagyta a sátrat.

Az eső elállt, a nap is feljövőben volt. A második éjszaka amit ébren töltöttem. A fáradtság mázsás súlyként nehezedett a vállamra, ahogy utána néztem Matty-nek. Már csak a sátor ajtaját bámultam, amikor Skyler megszólalt.
- Úr Isten! - mély levegőt vett, a kezét a szájára tapasztotta. Brigi és Dani azonnal odakaptak hozzá.
- Mi az, kicsim? Mi történt? - kérdezte Brii, de Sky még mindig sokkos állapotban volt.
- Minden rendben van, fürtöcske? - mondta Dani, az általa megszokott becenevet használva. Skyler haja kisbaba korában göndörebb volt mint Hazza-é, és Dani ráragasztotta a fürtöcske becenevet.
- Matty elment. - arrébb dúrta az elé hajoló, aggodalmas nőket majd közelebb araszolt hozzám. Én csak néztem és próbáltam megfejteni, hogy mire gondol. Elvégre...azt én is tudom, hogy elment... - És nem jön vissza egy ideig. - suttogta és a szeme megtelt könnyekkel.

Megállt bennem az ütő. Aztán amikor végre észhez tértem kirontottam a szabadba. Neki mentem Harry-nek, egy percig dühösen bámultam, némi undorral az arcomon. De nem.hagytam hogy elterelje a maradék figyelmemet. Gyűlöltem amiért elüldözte a fiamat... a fiunkat. Sietősen kikerültem de ismét nem jutottam messzire.

-Eressz el!!-ordítoztam amikor visszarántott a karomnál fogva és szembe fordított magával.

-Nóri! Hova mész? Ne menj el! Helyrehozom!

-Persze. Úgy ahogy eddig. De elüldözted a fiamat!! Ezt nem tudod helyre hozni! Ne érj hozzám! Gyűlöllek!

-Nyugodj már meg!-utasított amikor vergődni kezdtem.

- Hogy nyugodhatnék meg, amikor a gyerekem eltűnt!!

- Majd meglesz.- ekkor elszakadta cérna... Betelt a pohár. A kezem ledűlt és nagyot csattant Harry arcán. Nem ütött vissza. Hogy miért, az rejtély marad mindörökre...

- Anyu, nem mentem sehova!-szaladt felénk Matty. Az egyik fa alatt ücsörgött, épp ahol az erdő kezdődött. - Nyugodj meg. - mondta amint odaért hozzánk. Maga felé huzott de Harry nem engedett...- Ereszd el. - szűrte a fogain keresztül. Megint kezdődik...

- Fogd be, te kis tapló! - vágott vissza az apja. Magához rántott és a mellkasára szorított.

- Ereszd el! - ordított Matthew. Hazza keze ismét a magasba repült. Elkaptam mielőtt hozzáérhetett volna a gyerekemhez.

- Ne érj hozzá! - üvöltöttem. - Zayn! - kiáltottam automatikus. Ha valami, vagy valaki bántott ő mindig mellettem állt. Hasonloan Brigihez. De hát Brii-t mégsem hívhatom, hogy egy túlméretezett 15 éves srác és az apja közzé álljon. Még akkor sem ha megtette volna. - Zayn! - ordítoztam tovább.

De már késő volt. Harry, velem a karjában nekiugrott, Matty-nek. A gyerek verni kezdte, majd ő is az egyetlen gyerekemet, akire mindennél jobban vigyázok. De őt nem érdekli ha törékeny, mert még csak egy kamasz, vagy mert jóval gyengébb mint ő. Vigyáztam rá, mint egy porcelánbabára, de Harry egyszerűen csak földhöz vágta. Lehunytam a szememet hogy legalább ne lássam, hogy mi folyik körülöttem. Éreztem ahogy Harry izma megfeszül, szabad kezével csapkod, és megremeg amikor Matty ökle eltalálja. Matty teste az enyémhez ért ahogy hátulról nekem nyomult, hogy az apjához féljen. Eltűntem kettejük izmos mellkasa között. Mindig is kicsi voltam, de most úgy éreztem mintha én lennék a legröhejesebb kerti törpe a a hátsó udvaron, a hatalmas bokrok között.

Ez az érzés egyszeribe elszállt amikor a földre zuhantunk és éles reccsenést hallottam. Ott feküdtem a porban amikor kinyitottam a szememet. Az eső ismét szemerkélni kezdte és az esőcseppek puhán landoltak az arcomon, majd óvatosan végigfolytak rajta. A karomhoz kaptam - amelyik nem volt sebes - és a mellkasomra szorítottam, hátha enyhül a fájdalom. Nem hallottam semmit, de mindent láttam... Brigi odaszaladt hozzám, majd mondott valamit a gyerekeknek, amit nem hallottam, azok pedig eltűntek. Danielle az arcomat simogatta és beszélt hozzám. Matthew Justin karjaiban vergődött, Harry a Liam-ében, Zayn pedig nekirontott Hazza-nak, akit Niall tartott vissza. Nem tudtam megérteni a mondatokat mert nem hallottam őket, nem fogtam fel hogy mi történik körülöttem, csak sikoltottam. Ez volt az egyetlen amit hallottam. Csak a sikoltásomat. A vágás feszült a karomon, a véraláfutások fájtak ahogy hozzáért valami - jelen esetben a talaj, és néhány óvatos kéz. A másik karom szúrt, csípett, égett, lüktetett....eltört... Tehetetlenségemben nem tudtam mást tenni mint lehunyt szemmel szenvedni. A sikoltásom abba maradt. Legyűrtem. Igyekeztem nem a frászt hozni rájuk. Amikor már úgy éreztem hogy kezdek úrrá lenni magamon, kinyitottam a szememet. Már senki nem vert senki, senki nem fogott le senkit, Harry-n kívül mindenki ott toporzékolt körülöttem. Danielle pedig telefonált. Nem bírtam tovább és lepislantottam a fájó kezemre. Forogni kezdett velem a világ. Nem a vér látványától hanem a kiálló csontoktól... Valószínűleg szilánkosra tört. Undorítóan nézett ki... Majd minden elhomályosult és elvesztem a sötétségben. Megnyugtató volt. Senki nem üvöltött, nem voltak sátrak, se tó, se semmi. Az lehet hogy tehetetlenül járkáltam fel-alá a semmibe, boldogabb voltam. Nem láttam ahogy életem két legfontosabb személye ököllel támadnak egymásra miattam. Miattam....

8. fejezet

Nóri szemszöge*

Bebujtunk a sátorba, összebujtunk hogy ne fázzunk. Csendben ültünk és vártunk, hogy csendesedjen a vihar. De ehelyett csak még vadabbul kezdte rázni a sátrat. A gyerekek is összebújtak és kettesével betakargattuk őket. Sky és Matty, Mia és Leeroy, Logan és Justin együtt vacogtak. Justin is közéjük tartozott. Mint egy nagy gyerek. Már a család része. Brii összebujt Niall-el, Én Dani-vel kerültem egy takaró alá. Liam, Louis és Harry be sem takarózott. Egy más mellett, sorban, törökülésben kuporogtak. Mintha nem is fáztak volna. Este 11 óra tájékán az ég zengeni kezdett és villámokat szórt. Dani odabujt Liam-hez, és betakarta őt is. Én sem akartam egyedül lenni - na, nem mintha féltem volna - és beleültem Harry ölébe és a fejemet a mellkasára hajtottam. Matthew szükségét érezte, hogy mindkét lány bújón egy takaró alá vele, így az ikrek is párokba rendeződtek. Zayn és Louis nem volt hajlandó együtt melegedni, külön pokrócot terítettek magukra.
- Unatkozok. -  jelentette ki Lee.
- Én is. - értett egyet vele Logan. Feljebb húzta magán a takarót és összefogta maga előtt.
- Mit csináljunk? - kérdezte Lee Matty-től.
- Verjétek a seggeteket a földhöz. - mormolta Justin.
- Én is unatkozok. - mondta Mia, Matthew karja alól kukucskálva.
- Hozhattál volna valami társasjátékot, vagy mit tudom én. - mondta Hazza.
- Miért nem te hoztál? - kérdeztem vissza. - Te pakoltál.
- De mondtam, hogy nézd át a cuccokat.
- Benne volt minden amiről úgy gondoltam, hogy szükség lesz rá.
- Persze. Mert a telefontöltőre és a hajszárítóra olyan nagy szükség van.
- Nekem szükségem van rá. - kimásztam az öléből és szembe ültem vele.
- És azt miért nem raktad el amire nekünk van szükségünk? - kezdett veszekedéssé fajulnia dolog. Nem akartam balhét és meg is állíthattam volna de a belső én, a tipikus Nóri, nem engedte. Ösztön szerűen cselekedtem. Nem engedhettem. hogy én maradjak alul.
- Honnan tudjam hogy neked mire van szükséged?
- Ha nem tűnt volna fel, pont annyi ideje vagyunk együtt amennyi idő alatt kilehet ismerni a másikat, annyira, hogy kimondatlanul is értsd a szavát!
- Érdekes. Én azt hallottam, hogy néma gyereknek az anyja se érti a szavát!
- Fejezzétek be! - üvöltött Matty. Már csak ez hiányzott.
- Te maradj ki ebből, Matthew! - mutogatott az apja.
- Srácok, nyugi! - szólalt meg Brigi.
- Aszem többet nem teszem közzé ha unatkozom. - mondta az ikrek egyike.
- Mindegy. - Harry elmászott az ajtóig majd kiment a szakadó esőbe.
- Most meg hova mész? - kérdeztem de választ nem kaptam.
- Majd visszajön. - legyintett Zayn.
- Persze. - magamra húztam a takarót és durcásan néztem magam elé. Hajnali kettőkor, mintha nem verdeste volna annyira az eső a sátrat ami kezdett beázni. Harry még mindig nem jött vissza, úgy döntöttem megnézem mi lehet vele. - Mindjárt jövök. - mondtam és elindultam a kijárat felé. Négykézláb csoszogtam el odáig mire Justin megszólalt.
- Hová mész? - kérdezte.
- Anyu, ha utána mész én... - kezdte Matty.
- Pisiszünet, oké? - fordultam vissza hitetlenkedve. Majd ujra meglodultam előre és kiléptem az esőbe. Körülnéztem de nem láttam semmit. Benéztem a sátrunkba de ott sem láttam. Végignéztem az össze kis vackot, majd amikor kibújtam az utolsóból egy véletlen folytán megláttam Harry-t. Ott álldogált a dokkon végén, a tavat bámulta a szakadó esőben. A pulcsim kapucniát feldobtam a fejemre, de teljesen feleslegesen, és zsebre dugott kézzel ballagtam el odáig. Pár lépésnyire megálltam tőle. Nem mozdult, nem reagált az érkezésemre így mellé sétáltam.
- Ezt jól el csesztük. - mondtam egy perc elteltével.
- Elcseszted. - hangsúlyozta. Felém fordult és szembe álltunk egymással.
- Miért én? Te kezdtél el vitatkozni.
- Persze.
- Ne perszézél. Te is tudod, hogy így van.
- Igen, mert nem kellenek felesleges dolgok
- Nem feleslegesek
- Nézz már körül! Itt még egy b*szos konnektort sincs!
- De máshol van.

- Olyanokat kellett volna a hülyeség helyet bepakolni, amikre nekem meg a gyereknek van szüksége!

- Persze! Akkor a gördeszkán és a heroinon kívül semmit sem kellett volna elpakolni! - üvöltöttem és a következő pillanatban Harry keze csattant az arcomon, majd a testem a vízbe.

- Elment az eszed! - láttam meg Matty lökdösődő alakját amint felértem a víz alól. Ordítozni kezdtek de egy szót sem értettem mert minden amit mondtak, összefolyt.

-Nóri, kapaszkodj belém. - utasított Brigi. Beugrott utánam a vízbe, ezért hálás voltam neki de nem volt időm megköszönni a segítségét. A dokkon álló 6 embert bámultam. Louis és Zayn Matty-t cibálták el, Niall és Liam Harry-t. Justin Matthew-t, Danielle Harry-t próbálta csitítani.
- Elrontottam a vakációt. - súgtam amint kiértünk a partra.
- Skyler, segíts egy kicsit! - kiáltotta Brii.
- Hagyd, majd mi megyünk! - hallatszott Logan segítőkész hangja. A sátor felé kezdtek ráncigálni.
- Nem megyek! Matty, Harry! - kiabáltam de egyre csak távolodtak.
- Nóri, pihenj le! - utasított Brii.
- Nem! Oda kell mennem! A gyerekem! - magyaráztam, de addigra már visszavittek a sátorba. Újra dörögni és villámlani kezdett. Hátborzongató. A körülmények, a jelenet...minden. A gyerekem nekimegy a szerelmemnek, a szerelmem meg lepofozza gyerekem. Ebben az egészben mindig is ez fájt a legjobban. Látni ahogy veszekednek... A fájdalom gondolatától hirtelen égő arcomra kaptam a kezem.
- Nagyon fájt? - kérdezte Logan. Brigi és Leeroy kiment, hogy lerendezze a többieket. Mia és Sky is elment velük.
- Nem. - motyogtam rá. Jól esett a gyermekded aggodalma. - Volt már rosszabb is. - legyintettem.
- Mint például az? - mutatott a karomra.
- Igen. Mint az.
- Biztos nagyon fájt. Nekem is szokott fájni amikor anya ad egy pofont amiért rossz voltam.
- Hát...igen.
- Szomori vagy?
- Egy kicsit. Nem szerettem volna elrontani az első kirándulásunkat amit veletek töltünk.
- Nem rontottad el. Ez volt eddig a legizgalmasabb. - biztosított.
- Ennek örülök.
- Na de Logi! Ilyet nem szabad mondani. - bujt be Dani is mellénk. - Jól vagy?
- Persze! Ne aggódjatok már! Minden a legnagyobb rendben.... - hazudtam. De Dani megérezte és szorosan átölelt...

7. fejezet

Brigi szemszöge*

Felegyenesedtem, leszedtem magamrol Nóri leveleit és magyarázkodni kezdtem.
- Nem az én ötletem volt. Ne engem nézzetek hülyének. - mindenki Nórit kezdte bámulni.
- Mi van? - kérdezte.
- Semmi. - kócolta össze a haját Zayn, és levette róla a pulcsiját. Nevetve vándorolt vissza a barlangjába Louis-val.
- Tessék. - adta Dani kezébe a cipőket Nóri.
- Mire kellettek? - szólalt meg mellettem Leeroy.
- Így olyan volt mintha karmaim lennének. - mondta Nóri olyan hangsúllyal mintha mi lennénk a hülyék.
- Anya a lábán szokta hordani őket. Akkor neki is karmai vannak? - kérdezősködött Lee.
- Feküdjetek vissza. - utasította őket Liam és eltűnt Danival a sátorban.
- Jössz? - kérdezte Niall.
- Mindjárt megyek. Menj csak. - mosolyogtam rá. Mintha nem is történt volna semmi. Egy csapásra minden olyan lett mint régen. Leszámítva, hogy Nóri egy bokszzsákhoz hasonlóan össze lett verve és az én kezem is lila foltos. Csak abban reménykedtem, hogy mindez valóság, nem pedig egy gyönyörű álom.
- Mi is menjünk. - ajánlotta fel Hazza, miközben Nórit ölelte. Nem tudtam elképzelni, hogy ennyi fájdalom, és bántás után, hogy képes átölelni. Mert, bár, én is kikapok, Niall nem okoz ilyen komoly sebeket
- Egy pillanat. - mondta Nóri, mire Hazza elengedte és elment. - Na indulás befelé. - terelgette Nóri a skacokat. - Nyugodtan alhattok még.
- De mindjárt reggel van. - mondta Justin a gyerek kupac mögött.
- Látom a napot. - mondta Mia.
- Jól van. Ti fogtok meghalni a túrán. - tudattam velük.
- Túra? - csattant fel mellettem Nóri.
- Ne kezdj el nyafogni. - szólt rá Matty. Matty....szolt rá az anyjára.... Okéé...
- Ti mehettek, de én itt maradok. - ellenkezett.
- Nem maradhatsz itt egyedül. - mondtam.
- Csak figyeljetek. Öreg vagyok már ezekhez a fel a sziklára meg le a szikláról dolgokhoz.
- Tényleg. Ilyen vén csontok nem szoktak túrázni, hogy miután kiértek az erőből a városba, strandra menjenek. - mondtam megértő hangon.
- Mikor indulunk? - kérdezte készségesen.
- Ahogy elnézem...csak néhány óra múlva. Már negyed hat van, és ahogy elnézem senki sem akar aludni. Reggeli után indulhatunk is. - vontam vállat. Beszélgettünk még egy keveset majd egy óra múlva mind a farönkökön ücsörögtünk és a teánkat szürcsölgettük. Pontosabban...szürcsölgettük volna, ha Matty, Mia és Sky nem ugrik be a tóba, és a dokknál nem rántanak bele engem és Justin-t.
- Elment az eszetek! - kiáltottam nevetve amint feljöttem a víz alól.
- Minek strandra menni? Ez sokkal jobb! - kérdezte Sky.
- Már mindent megszerveztünk. Ma túra, strand. Este városnézés. - mondtam és felkapaszkodtam a deszkázott vízi útra.
- Mi lenne ha nem mennék túrázni? Nóri sem nyafogna, és fizetni sem kellene a belépőkért. Olcsóbban megúsznánk.
- Mondja az akinek a garázsában két Ferrarii parkol. - vigyorgott Matthew.
- De annyit szervezettem.
- Nem kell semmit se megtervezni. Csak érezzük jól magunkat. - mondta Mia és felmászott mellém.
- Pontosan. - Matty pedig Mia mellé kapaszkodott fel. Átvetette a karját a tinilány válla fölött, majd amikor hátradőlt, hogy napoztassa meztelen felsőtestét, magával húzta Mia-t is.
- Sky, ne különcködj. Gyere ide mellém. - mondta Matty.
- Nem birok felmászni. - grimaszolt Sky.
- Segítek. - Justin készségesen nyúlt a lányomért és rakta fel a barátai mellé, aki ki terült és Mia-hoz hasonlóan ráfeküdt Matt karjára
- Beszélek a többiekkel. - sóhajtottam. Kihúztam a lábamat a vízből, majd csurom vizes ruhában és cipőben elcsoszogtam a beszélgető csapathoz. - Nem akarnak strandra menni, se túrázni. - jelentettem ki.
- Ez az! Nem kell túrázni, nem kell túrázni! - és még az én táncom a béna. Nóri úgy nézett ki mint egy másnapos pingvin.
- Én se akarok menni. - mondta Lee.
- Anya! - kiabált Logi az egyik sátorból.
- Mondjad! - hangzott a meglehetősen hangos válasz Dani-től.
- Hol van a rövid gatyám? - ekkor Sky jelent meg.
- Adsz egy törölközőt? - kérdezte halkan.
- Mindjárt hozok egyet. - bebújtam a legnagyobb sátorba, amiben a gyerekek és a bőröndök voltak. A poggyászaink simán befértek, mert a gyerekek - plusz Justin - 6-an voltak, a szállásuk pedig 12 férőhelyes
- Tessék. - adtam a kezébe amint visszaértem mellé. Szégyellősen nézegette ahogy Logan egy szál boxerben ordítozik.
- De nem én raktam el! - kiáltotta.
- Tuti, hogy Lee suvasztotta el!
- Hozzá se nyúltam a gatyádhoz! - Leeroy is torka szakadtából üvöltött.
- Befejezni! Most! - szolt rájuk Liam. Apai tekintélyének köszönhetően azonnal csend lett.
- Felveszem a másikat. - durrogott Logi. Bement a bőröndös sátorba és eltűnt.Hallottam ahogy Sky légzése helyreáll és már nem percenként egyszer vesz levegőt.
- Szóval nem megyünk túrázni, se strandra? -  kérdezte Dani, hogy megtörje a kínos csendet.
- Nagyon úgy néz ki. - mondtam.
- Akkor ugorjak a tóba? - kérdezte Louis.
- Megyek veled. - mondta Nóri.
- Csak felveszem a fürdőruhám. Nóri eltűnt, és pár perc múlva bikiniben tért vissza. Louis-val beugrottak a  tóba, majd őket követte Logan, Lee és Hazza is. Zayn, Danielle, Sky és én beszélgettünk. Liam beült a kocsiba és a térképet babrálta.
- Menj te is. - böktem oldalba Skyler-t. Danielle és Zayn jól elbeszélgettek így saját csevejt kezdeményeztem a kislányommal.
- Nincs kedvem.
- Valami baj van Matty-vel? Vagy esetleg Logi miatt...
- Nem Logan miatt. Semmi bajom vele.
- Tudom. Épp ez az. Bejön neked, nem igaz?
- Ha lehet ezt inkább hanyagoljuk. Egyébként is... Eddig is vele voltam, pedig már régóta tetszik.
- Akkor Matty miatt?

- Igen... - lehajtott fejjel babrálni kezdte a körmét.
- De mi történt? Nem láttam semmit.
- Hát...az van...hogy Mia meg Ő... Szóval, nem foglalkozik velem úgy mint mielőtt azt csinálták volna.
- Mit csináltak? - ennyi idősen még csak eszembe se jutott elveszíteni a szüzességemet, gondoltam.
- Mielőtt csókolóztak volna.
- Jaaah. - sóhajtottam.

- Inkább vele van mint velem. Mintha....Mia kidúrt volna, érted? - nézett rám szomorúan. Mintha egy darabot szakítottak volna ki belőle. Matt hiánya valahogy gyengébbé tette.
- Jaaj, kicsim! - vontam a mellkasomra és a haját kezdtem simogatni. - Biztos nem szándékos. Sem Mia, sem Matty nem akart megbántani. Nem tennének ilyet.
- Tényleg nem. - szólalt meg Mia a hátunk mögött. Sky kiugrott az ölemből és szembefordult az aprócska lánnyal. - Nem tudtam, hogy bánt. De azonnal véget vetek neki. Ne haragudj! Nem tudtam, de tényleg. - szabadkozott a Mia.
- Semmi baj. - mondta Sky. Zayn-nek és Dani-nek is szemet szúrt a jelenet és a lányok figyelték.
- Nem fordul elő többet. - suttogta Mia, miközben átölelték egymást

- Na mi van itt? - megérkezett a hő szerelmes. A mosolya azonnal lehervadt amint meglátta ahogy Sky arca szomorúan, csukott szemmel kandikál ki Mia válla fölött. Sietősen, mégis gyengéden és óvatosan fordította ki Skyler-t Mia karjaiból és szembe állította magával. - Skyler, mi a baj? Rosszul vagy? Fáj valamid?
- Nem, minden rendben.
- Akkor mi ez a....meghitt, szomorú jelenet?
- Ez csak olyan csajos izé. - legyintett Mia, majd alig észrevehetően Sky-ra kacsintott.
- Jobb ha nem tudok róla? - kérdezte Matt miközben Sky szeme közzé nézett. Egy pillantást sem vetett Mia-ra. Sky még mindig jobban érdekelte...
- Ahan. - mondta halkan Skyler és átölelte Matty-t.
Dél elmúlt, megebédeltünk amikor cseperegni kezdett az eső. Átpakoltuk a bőröndöket a kisebb sátrakba és bebujtunk a nagyba. Az eső szinte már szakadt, amikor besötétedett és villámlani kezdett. A hideg minket, a szél pedig a sátra rázta. Csendben, összebújva vacogtunk, a vihar végét várva...

6. fejezet

Brigi szemszöge*

Egy pillanatra kínos érzés fogott el, de aztán rájöttem, hogy feleslegesen aggódok. Abban a pillanatban....azt éreztem, hogy önmagam vagyok... Kezdett sötétedni, Justin és Harry helyet cseréltek. Justin beült hátra, Niall helyére. Majd folytattuk az utunkat.

- Mikor érünk oda? - hallatszott Nóri hangja leghátulról.

- Hazza! - hajoltam közelebb, Niall-en keresztül, a sofőrhöz.

- Igen? - felém fordította zöld szemeit, majd visszakapta az útra.

- Mikor érünk oda?

- Fél óra.

- Fél óra! Annyit kibírsz! - ordítottam hátra.

- Melyik poronty nyugtalankodik? - kérdezte Niall. A karját átvetette a vállam fölött és közelebb húzott magához. Az amit akkor éreztem....leírhatatlan. Mind tiszták, együtt utazgatunk, és mindenkinek jó kedve van...mint régen...

- Hát...Nóri. Ha öt porontynak lehet nevezni. - kuncogtam.

- Van egy olyan érzésem, hogy még mindig annak számít.

- Sokat komolyodott. - tette hozzá Liam a hátunk mögül.

- Az lehet, de még mindig nem tud főzni. - Harry szája huncut mosolyra húzódott.

- Erre való a házvezető nő. - keltem a barátnőm védelmére.

Érkezéskor hatalmas sóhaj kíséretében kezdtek kiszállingózni a gyerekek a busz hátuljából. Az ikrek azonnal beleugrottak tóba, Matty és Skyler térerő után kutattak. Mia volt az egyetlen aki segített nekem.

- Ezt vigyük oda, rendben? - kérdeztem és a bogrács állványát a kezébe adtam én pedig az edényt vittem.

- Oké. - mosolygott.

- Most pedig szedjük ki a sátrakat.

- A bőröndökkel mi lesz? - kérdezte útban a csomagtartó felé.

- Majd a fiúk kiszedik. - legyintettem. A kezébe adtam két, összehajtogatott, tasakba dugott sátrat, majd én is kézbe vettem párat. - Matty, Sky! - kiáltottam, mire kérdőn fordultak felém.  - Gyertek pakolni.
- Lee, fejezd be! - szólt Dani hangja a tópartról. Mindössze 100 méternyire tőlünk.
- Ne már, Brii! Szólj anyunak. - nyavalygott a csupaizommégislusta srác.
- Ha szolok anyádnak kezdhetünk összepakolni. Pedig még ki se pakoltunk.
- Segítek felállítani. - ajánlkozott Sky Mia-nak aki a sátorral bajlódott. Félelmetesen nézett ki aprócska kezében a kalapács amivel az első éket akarta leütni.
- Segíts a lányoknak. - mondtam kedves, kérlelő hangon.
- Jól van. - odaszaladt a két ügyetlenkedő, 14 éves lányhoz és egy pillanat alatt leverte a földbe a hegyes tárgyat. A pakolás végeztével igazi nyári tábort építettünk. Mindenki kiválasztotta egy neki tetszőt, ideglenes otthont. Niall és én egybe, Zayn és Lou is egybe bújtak be, ahogy Liam és Dani is. Harry és Nóri kisajátított egyet, és csak abban reménykedtem, hogy nem lesz semmi baj. A gyerekeké a legnagyobb sátor lett és mind együtt terültek el benne. Előtte viszont kipróbáltuk a tűzhelyünket és Daniella megfőzte a világhíres kakaóját. Miután mindenki bögréje kiürült bebujtunk a sátrainkba. Nem tudtam aludni Niall-el ellentétben. Mélyen aludt amikor lépteket hallottam és a cipzár, amely ajtóként funkcionált, szétnyílt. Rémülten ültem fel.
- Gyere, van egy ötletem. Gyere már. - unszolt Nóri. Megdermedve ültem majd megráztam a fejemet és újra két lábbal álltam a földön.
- Hajnali kettő van. Hagyjál már. - sutyorogtam. A lustaság átható ereje...
- Jaj, gyere már.
- Jól van. De nem érdekel, hogy szerinted teli hold van. Nem kezdek el megint vitatkozni. - kimásztam a sátorból majd nyújtózkodtam egyet. - Na mondjad.
- Szívassuk meg a srácokat. - vigyorgott égő szemekkel.
- Mi van?
- Szíva...
- Ne mond el megint.
- Oké. Szóval a terv: a tipikus horrorfilmes, vérfagyasztó szívatás.
- Ahan. - bambultam. Az álom majdnem állva ragadott magával, de tudtam, hogy ha visszafekszek az álmosságnak nyoma vész.
- Kellenek faágak, Zayn pulcsija, Dani nem túrázni való cipője, azt...
- Olyan sok minden változott de te még mindig gyerek vagy. - vágtam közbe. Pár év és betöltjük a 40. életévünk...de ő minden rossz ellenére önmaga maradt.
- Ez olyan mintha én beszélnék Kidrauhl-ról, csak....ő már nem Kidrauhl. - biccentett egyet a srácok sátra felé, amiben Justin is ott bujkált.
- A terv. - juttattam eszébe egy rövid csend után.
- Ja, igen! Szóval... Már összegyűjtöttem cuccokat. - beledugta Dani tűsarkújába a kezét, miután belebujt Zayn pulcsijába.
- Ez meg minek?
- A cipő azért mert így olyan mintha karmaim lennének, a pulcsi meg azért, hogy ne látszódjon ki a fejed. Na segíts egy kicsit. - felkaptam a faágakat és leveleket majd a hajába, a pulcsi nyakához majd vártam a következő utasításra, bár az, hogy a fejem nem látszódhat kissé megijesztett. - Most pedig vegyél a nyakadba.
- Mi van?!
- Csssss! Meghallják.
- Mi van? - kérdeztem újra, jóval halkabban.
- Vegyél a nyakadba, hogy magasabb legyek.
- Értem, hogy alacsony vagy, és magasabbnak akarsz tűnni, de tudod, erre találták fel a magassarkú cipőket.
- Nem akarok magasabb lenni, csak addig míg a szívbajt hozom a srácokra. - Nagyot sóhajtottam majd a nyakamba küszködtem Nórit aki a hatalmas pulcsi derekát a fejemre húzta. Elkormányozott a célpontig majd morogni kezdett.
- Ez nem elég meggyőző. - suttogtam az álcánk alól. Alig kaptam levegőt és el is fáradtam. Először utaztam 8 órát, aztán pakoltam legalább 2 órán keresztül. Az álcánkon pedig egy óráig dolgoztunk, majd legalább háromnegyed órába telt mire rájöttünk, hogy hogyan kéne felrakni Nórit a nyakamba. Negyedjére sikerült, így az is beletelt egy órába, ha nem többe. 4 óra negyed 5 körül járhatott, amikor a sátor mellett portyázni és morogni kezdtünk.
- Akkor morogj te.
- Nekem nem megy. - nyafogtam.
- Akkor ne kritizálj. Grrrrr! - folytatta. Úgy lépkedtem, hogy minél több faágra tapossak rá, hogy ijesztőbb legyen. Pár perc elteltével Mia hangját hallottuk.
- Sky! Sky! - szólt a vékonyka hang.
- Mi van? Hagyjál már, alszok. - morgott Skyler.

- Mi az? - kérdezte Logan aggódva.
- Mi csoda? Nincs ott semmi. - Justin is ébredezett.
- De van! - sikoltott Mia és Logan egyszerre.
- Mi a sz*r?! - ordított a visongókra Matt.
- Az! - sikoltott Sky.

- Mi a fene! - Leeroy hangja pár oktávval feljebb csúszott.
- ÁÁÁ! - Justin sikoltása összekeverhető volt egy nőjével, mire Nóri és én elnevettük magunkat. Olyan hangosan kacagtatunk, hogy felismerték a hangunkat és Matty vágódott ki az ajtón.
- Anyu, te hülye vagy?! - kacagott.
- Anya? - Skyler húzta feljebb a pulcsi derekát és kukucskált be alá.
- Dől a faaa! - ordította Nóri. Éreztem ahogy az egyensúlyom elhagy, és a gravitáció hátrafelé ráncigál. Lee és Logan lépett ki a sátorból, Justin-nal és Mia-val.
- Borulunk! - kiabáltuk egyszerre Nórival.
- Anya!
- Anyu!
- Fogd meg!
- Itt vagyok!
- Megvannak! - hallatszottak a kiáltások. Újra talpra álltunk mire a One Direction tagjai és Dani is megjelent. - Ez mi?! - nevettek.
- A cipőm! Az mit keres ott?! Nóri! - Dani is nevetésben tőrt ki.
- Szedjétek le, mert megszakadok! - nyögtem. - Jövök! - kacarászott Harry a hátam mögött majd egy perc elteltével a súly eltűnt a nyakamból.

ui.: A szereplők életkorábbanegy aprócsak változás történt Logan, Leeroy és Matty 15 évesek míg a lányok Mia és Sky 14. A többik maradtak annyik amennyik voltak.:)xx