54.fejezet

Brigi szemszöge*

A többiek mind őrjöngtek. Megrpóbálták felfogni a történteket. Zayn azonnal utánuk akart indulni, de visszatartottam. Hogy miért? Elgondolkodtam. Mit akarhattak? Miért kellett nekik Nóri?

És mert bizonytalan voltam. Nem éreztem, hogy bármi is valódi volna, hogy bármi is úgy van ahogy annak lennie kell. És ez a bizonytalanság megőrjített. Bele se mertem gondolni, hogy vajon kik voltak ezek.

- Zack vitette el. - jelentettem ki hosszas merengés után. Ki más tette volna..? Nincs ellenségünk a környéken.

- Hogy az a...! - indult meg Zayn és Liam egyszerre.

- Álljatok meg! - kiabáltam. Durrogva visszafordultak. Nagyon nem voltam kíváncsi a duzzogásra, és legszívesebben beolvastam volna nekik, ordítva, mint valami felörült.

- Mégis minek?! - ordított Zayn.

- Mire vársz még?! - kiabált Liam is.

- Nem ronthattok rá. - a hangom kimért volt. Megpróbáltam minden indulatot bent tartani, hogy nehogy olyasmit mondjak amit később megbánok.

- Miért?! Ő megteheti?! - kiabált Louis is.

- Vegyetek visszább. - mondtam egyszerű, visszafojtott, monoton hangon. - Nem ordítozok, pedig tudnék, higgyétek  el. Úgyhogy legyetek szívesek visszább venni. - egy percnyi néma csönd után folytattam. -Számítani fog ránk. Főleg rád, Zayn.

- Miért pont rám?

- Mert te vagy a leghevesebb és a legérzékenyebb. Szóval... Én megyek. Matthew-val. - senki sem szólt egy szót sem. Matty kajánul elvigyorodott, majd elindult felém.

- Indulatunk? - kérdezte és megállt velem szembe.

- Igen. - elgondolkodtam. Senki sem zavart meg, valószínűleg az előbbi "lecseszés" megtette a hatását... -Srácok, hívjátok a zsarukat. Sky..tartsd magadnál a telefont. Sunyiba megcsörgetlek ha bejöhetnek a rendőrök.

A terv készen állt, és nem volt időm felkészülni lélekben. Bár megtehettem volna! Bárcsak lett volna időm arra, hogy kisírjak magamból mindent. Mindent! De összeszedettnek kellett lennem. Meg kellett zaboláznom az indulataimat, hogy legalább én maradjak épelméjű ebben a tébolyult világban.

Soha nem engedtem Matty-t vezetni. Nem volt jogsija, ami engem felettébb zavart, mert mindig ide-oda kocsikázott. De most nem tudtam volna kellőn az útra figyelni. Nem ment volna. Elég volt arra koncentrál, hogy bent tartsak mindent. Minden olyat, amitől gyengének látszottam volna. Nagy feladat volt így önmagában is, a vezetés pedig nem segített volna rajta...

*

Most itt vagyunk. A meleg szobában, a kandalló mellett, és mindent átjár a karácsony szelleme és a fenyő illata. A sebeim még fájnak. Azok a sebek amelyeket akkor szereztem amikor meg kellett tanulnom élni egy olyan világban, ahol nincs barátnőm, nincs bátyám, és nincs szerelem. Ugyanis miután Zac-et lecsukták, Nórit még így is vissza kellett vinnünk. A saját érdekében. Jobb így neki, nem kell egy olyan helyen élni ahol mindennap éri valami inger. Ahol a problémák napi szinten jelen vannak. Ott ahol most van jó neki. De mielőtt az új orvos keze közzé engedtem volna, alaposan elbeszélgettem vele és utána néztem.

Niall-el kapcsolatban alakultak legjobban a dolgok. Ami azt illeti, nem túl jól, de a körülményekhez képest nagyon jól. 8 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Lassan, de telnek a napok. Egymás után vánszorognak, de tudom, hogy egyszer célba érnek.

Zac. Nos... Hát róla kiderült egy két dolog. Amikor beértünk Mattyvel a kórházba mindenki megbámult minket. Megértettem őket, mert elég feltűnő volt, ahogy ott szaladgáltunk a sok öreg nénike és bácsika között. Nem találtuk őket, majd összefutottunk az ápolóval aki először vitt be Zac-hez. Szerencsére tudta hol vannak. És megtaláltuk őket... A lány teste, ami életlenül hevert a padlón a szívbajt hozta rám. Hál' Istennek hamar kiderült, hogy csak elájult és még él, sápadtsága és mozdulatlansága ellenére is. És az is kiderült,ami a legmeglepőbb volt a dologban...

Hogy ismertem Zac-et..

Még régről. Együtt járt Nórival és velem középiskolába, és mivel izmos és jóképű volt - csak volt - így hamar összeakasztották a bajszukat Nórival. Aztán Nóri szakított vele. És mivel nemsokára rá jelentek meg a fiúk az életünkben, meg volt győződve arról, hogy a Harry hibája, hogy Nóri szakított vele. Amikor megtudta, hogy Harry meghalt, Nórinak pedig elment az esze, kapott az alkalmon, hogy lecsapjon rá. Mivel pszichológus volt, azt hitte, hogy ez majd milyen könnyen fog menni, de Nóri túlságosan kapaszkodott Hazza emlékébe. A dolog pedig visszafelé sült el.

Ezután következett, hogy Matthew lerohanta Zac-et... Én pedig hívtam a rendőröket, akik elvitték Zac-et, a lefizetett rendőröket és Matthewt. A megvesztegetett rendőrsereget felfüggesztették, Zac 21 évet kapott, Matty-t pedig sikerült kihúznom a szarból...ismét. 

Időközben sikerült kiharcolnom, hogy én lehessek Matthew törvényes gondviselője. Szóval most már törvényesen nevelhetem. De Justin-tól nem bírtam elszakítani. Ha akartam volna, se tudtam volna. Egyrészt, mert nem volt szívem. Másrészt pedig tulsagosan szerette..

Így most itt vagyok. Így kerültem ide. Ahogy átgondoltam mindent, ami velünk történt,kirázott a hideg, és hirtelen túl hangosnak éreztem a társaságot. Felálltam, belebújtam a csizmámba, felvettem a sapkámat, és magköré fogtam a kabátomat.

- Hova mész? - kérdezte Sky.

- Csak levegőzöm egyet. - bólintottam halványan mosolyogva.

- Oké, de siess, mert ki akarom bontani az ajándékomat. - azzal visszaszaladt és beugrott a fiúk közzé.

Elvánszorogtam az öreg kis padhoz, ami a befagyott tavacska mellett volt, hóval borítva. Lesepertem róla a havat, és letelepedtem. Meredten bámultam a tavacska befagyott vizét a sötét éjszakában, és belegondoltam...

- Hát... Azt hiszem..most van vége a történetnek...- mondtam, mintha Nóri ott ülne mellettem, és válaszoltam volna a 20 évvel ezelőtt feltett kérdésére...

Búcsúzás!

A búcsú fájdalmas és nehéz. Ezért nem szereti senki. De sajnos mindig eljön, és most is itt van. Reméljük nem okoztunk csalódást. Nehezen, de eljutottunk idáig. És köszönünk mindent! Ez a búcsú az össze olvasónknak szól. Az összes olvasónknak, aki valaha is olvasta a We Are Not Afraid-ot, és annak "2. évadát". :)

Teljesen felesleges lenne regényt írni, így hogy már vége. Mert egy a lényeg: köszönünk mindent! <3

Love,

Brigi&Nóri

53.fejezet

Brigi szemszöge*

Muszájnak éreztem felhívni Justint-t. Bár megfogadtam, hogy soha többé nem engedem be, most meg tettem. Mert meg kellett tennem. Elvégre, Ő is megérdemli, hogy elbúcsúzzon.
Fogalmam sincs, hogy miért, de érzem, hogy ennyi volt. Hogy holnapra már semmi nem lesz belölle. Max estig velünk lesz. Talán addig kibírja. De abban 100%-ig biztos vagyok, hogy a holnapi pirkadat lesz az utolsó amire ebben a házban ébred. Mert el fog menni...
A nyitott ajtóban bámultam kifelé, és vártam, hogy Justin megérkezzen. Nemsokára le is parkolt a bejárón, és sietősen lépkedett a szemerkélő esőben.
- Gyors voltál. - mondtam bágyadt hangon. A sírás folytogatott. Ha intezívebben szólalok meg, biztos, hogy elbőgöm magam.
- Mi történt? - kérdezte, amint becsuktam az ajtó.
- Vége.
- Minek?
- Nem minek, hanem kinek. Nórinak.. Búcsúzz el tőle.
Felmentünk az emeltre. Justin egy szót sem szólt mindvégig. Az ajtóban éreztem rajta, hogy feszült, de végül bement, én pedig kihívtam a srácokat.
Alig aludtam. Egész éjjel fent voltam, és a nappaliban tévéztem. A fiúk a konyhában ücsörögtek, de nem beszéltek. Inkább az alkoholba folytották a bánatukat. Matty felment Skyler-hez, aminek nagyon örültem. Egyrészt, mert így Sky nincs egyedül. Másrészt pedig, Matthew nem issza le magát. Justin odafent volt Nóriraval órákon át. Majd lejött és egy szó nélkül távozott. Nevezhenénk bunkóságnak is, de most csak menekülésnek hívnám. Ebben a helyzetben így tudom hívni...
Felmentem Harry szobájába, beültem a hatalmas fotelbe, a sarokba és felhúztam a lábaimat, egy bögre forró kakaóval. Aztán csak néztem. Néztem, ahogy alszik. Őrködtem felette, de tenni már nem tudtam semmit. Pontosan ugyan úgy ültem ott, mint 20 évvel ezelőtt, pontosan ugyan úgy bámultam. Részegen terült el az ágyamban, én pedig nem tudtam aludni. A méregtől. Meg mert nem volt hol aludnom. De legfőképp a méregtől. Hát..most nem részeg. Tiszta. Nem bűzlik. És ami a legfontosabb...hogy nem az én ágyamban van. Ezeket leszámítva minden olyan volt, mint régen..
Hajnalban levánszorogtam a konyhába, és nekiálltam reggelit csinálni. Megvártam, amíg a srácok is megjönnek. Ők sem aludhattak sokat, a lila karikák, amik a szemük alatt éktelenkedtek, elárulta őket. Mindenki letelepedett az asztalhoz, de senki nem nyúlt a reggelijéhet. Vártunk. Senki nem mondta ki, hogy mire, mégis mint tudtuk. Nórira..
A egyszercsak megjelent...
Senki nem mert egy szót sem szórlni.
- Jó reggelt. - mosolygott, és leült az asztalhoz.
Lassan enni kezdtünk, és kezdtem megnyugodni, hogy van még időnk, de akkor hatalmas robbaj hallatszott. Egy pillanat alatt történt minden. Az ajtó darabjai átrepültek a nappalin, ami a konyhából tökéletesen belátható volt. Aztán fura kommandós férfik lepték el a házat..
Fegyverük volt. Annyian voltak, hogy semmit sem láttam, mint valami rovartámadás. Sikolyokat hallottam. Skyler.
- Neee! Kereszt anyu! Eressze el, maga seggfej!- orditott Sky.
A férfi, aki szorosan lefogott, arrébb állt egy pillanatra, és ez az egy pillamat pont elég volt arra, hogy felmérjem a helyzetet, és sikerüljön felfognom.
A srácok mind ordítottak, vergődtek, mert lefogták őket. Nórit felkapta egy kommandó szerkós pasas, majd elviharzott vele. Aztán mindenki szabad lett. És eltűntek.. Mintha ott sem lettek volna. Egyedül a felborogatott székek árulodtak, hogy nálunk jártak.
- A rohat eget! - Matthew leseperte mérgében az asztalról a reggelinket, tányéostól.
- Ez meg mi a szent szar volt?! - dúrt a hajába Liam.
- Hova lett?! - kiabált Zayn is.
Louis ott állt mellettem, lefagyva. Skyler pedig zokogott.
Nem moccantam, nem szólalatam meg, nem pislantottam. Csak percek mulva tértem magamhoz.
- Mondtam, hogy elmegy..


U.i.: Hát, srácok...azt hiszem ti is érzitek, hogy a vége itt van. Pontosabban itt lesz. Mindössze 2, maximum 3 rész van hátra. :') Utólag is fejtsétek ki a véleményeteket az elkövetkezendő néhány fejezet kommentjeiben. :)
Igyekszünk, hogy a végén se unatkozzatok!
xXBóriXx

52.fejezet

Nóri szemszöge*

Bűntudatom volt amiért el kellett mondanom. Nem tehettem mást, esélyem se lett volna mást mondani. Brigi látta, és Harry sem hagyta, hogy elsimlisskedjem. És...én sem bírtam volna. Kezdtem még jobban megbolondulni a kínzó fájdalomtól. Akárhányszor víz érte a bőrömet a sikoltás és hisztizés kerülgetett.

De nem tudtak segíteni. Feleslegesen mondtam el. Nem lett jobb nekem, Nekik pedig főképp nem. És azt sem tudtam, hogy mit mondjak, hogy mi az oka. Briginek elmondtam. De az is biztos, hogy közölte a többiekkel.

Próbáltam nem vergődni és üvölteni míg Brigit vártam. Le kellett gyűrnöm, hogy ne idegeskedjenek még jobban. Harry pedig az agyamra ment. Ott ült a sarokban, a fotelben azzal az idegesítő, önelégült mosollyal az arcán, ami úgy tűnt, soha nem fagy le az arcáról.

Arra számítottam, hogy Brigi beállít egy tál müzlivel, de ehelyett Matthew nyitott be, háta mögött Skyler-rel, és a többiekkel. De Brigi nem volt ott. Felvont szemöldökkel fordultam feléjük. Sky gyorsan letörölte a könnyeket az arcáról, amiket nem tudtam mire vélni.

- Ahój, Kapitány! - indult meg Matty. Beugrott mellém az ágyba én pedig csak mosolyogtam. Ekkor Hazza arcáról is eltűnt a gunyoros mosoly, és egy sokkal szívmelengetőbb vette át a helyét.

- Ahój, Matrózok! - a srácok eleinte megilletődtek egy kicsit, de aztán bátran lépkedtek befelé. - Hát ti? - kérdeztem, amint mindenki letelepedett. - Hol van Brii?

- Nem tudom. - mondta Louis.

- Szerintem még lent van a konyhába. - mondta Zayn.

- Ahan. De...ti? Na nem mintha baj lenne, hogy itt vagytok, csak nem számítottam rátok. - mondtam.

- Csak benéztünk, hogy minden rendben van-e. - mondta Liam.

- Hát...minden oké. Már amennyire lehet. - magyaráztam.

Örültem neki, hogy mind itt vannak velem, de valahogy nem állt össze, hogy mit is akarnak pontosan. Talán csak beszélgetni szeretnének? De miért pont most? Ott áll előttünk a holnap. Senki nem megy sehová, én pedig főleg nem.

- Srácok...- szólalt meg Lou. Minden szempár rászegeződött. A többieknek nem tetszett valami, nem úgy néztek ki mint akik azt akarják, hogy Louis bármit is mondjon. De Lou fel sem nézett. Nem érdekelte, hogy mit gondolnak. - Elmondom.

- Ne.. - súgta Matty.

- Lou, nyeld le,léci. - mondta Liam megértő hangon. Zayn csak a fejét rázta.

- Mond csak. - mosolyogtam Louis-ra és közelebb ültem hozzá.

- Hát..-kezdte. - Igazából azért jöttünk, hogy elbúcsúzzunk.

- Mi..? - kérdeztem hangtalanul. Elakadt a lélegzetem. Vissza akarnak vinni..?!

- Nem tudhatjuk, hogy mikor hagysz itt minket.

- Mi..? - ismételtem.

Miről beszél? - kérdezte Harry.

- Nem tudom. - súgtam.

- Szóval...csak annyit szeretnénk mondani...hogy szeretünk.

- Mi..? - kérdeztem rendes hangon. Lehet, hogy ennek egy érzéki pillanatnak kellett volna lennie, de jól elcsesztem, az tuti.

- Miről beszélsz, Lou? Csak mert én ugyan nem megyek sehová. - a homlokom ráncba szaladt, és eszembe jutottak a bent töltött idők..- Nem megyek el.

- Remélem is. - mondta Zayn.

- Mi bajotok van? - kérdeztem teljesen zavart állapotban. - Ennyire ne nézzetek hülyének, légyszíves.

- Nóri... Mi csak... El akartunk búcsúzni. - mondta Liam és kinyújtotta felém a kezét, majd megsimogatta a vállamat.

- De nem megyek sehova! - mondtam kissé ingerülten. Megpróbáltam egy lendületes mozdulattal keresztül vágni a szontyoli képű Lou-n, de a sebein feszültek a kötés alatt, és hasogatni kezdtek. Káromkodva, de végül kimásztam az ágyból, teszem hozzá: tök feleslegesen...

Brigi is megjött. Justin-nal...

Lecövekeltem és úgy döntöttem, hogy egy szót sem szólok. Csak hallgatok. Hogy kire azt még nem tudom. Talán a srácokra..talán Harry-re.

Mi a szart keres ez itt?! - üvöltött Harry. - Már kezdtem megnyugodni, hogy végleg eltűnt a föld színéről!

- Hali, srácok! - intett Justin.

- Helló..- üdvözölték a többiek.

- Hagyjuk itt őket. - mondta Brigi. Mindenki megindult, Zayn pedig csigatempóban követte őket. Az ajtóban odahajolt Justin-hoz.

- Hozzá ne nyúlj. Az ő érdekében. - köpte oda. - Na meg persze a sajátodéban.

- Zayn..- szólaltam meg mégis. Valahogy nem bírtam ki. De még mindig ott álltam mozdulatlanul.

Justin belépett az ajtón.

- Csukd be. - mondtam mielőtt közelebb jöhetett volna.

Leültem az ágy szélére, egy lábamat lelógattam a másikat pedig magam alá húztam. Justin is leült majd feltettem neki a kérdés, ami akkor fogalmazódott meg bennem, amikor megláttam.

- Hogy hogy itt vagy? És hogy hogy Brigi beengedett?

- Ő hívott. - meglepett arccal bámultam rá. Átmásztam az ágyon és átültem arra az oldalra ahol ő volt. Szembe ültem vele, és a szemébe néztem.

- Miért akarnak elbúcsúzni tőlem a többiek? - kérdeztem halkan.

- Hazudjak?  -kérdezett vissza.

- Ez milyen hülye kérdés? - vigyorogtam az értelmetlen mondaton.

- Szerintem nem akarod tudni az igazat. - mondta komor arccal. Ezt látva az én mosolyom is elveszett.

- De igen. - jelentettem ki ugyan olyan komoran.

- Érzik, hogy meg fogsz halni. Félnek, ha most elalszol reggel nem kelsz fel, így mielőtt lehunynád a szemed, el akarnak köszönni.

Nem szóltam semmit. Felesleges lett volna. És nem túl helyénvaló. Így inkább Justin ölébe másztam, kissé fájtak a sebeim, de megpróbáltam nem túl gyorsan mozogni, így túléltem. Szorosan bújtam hozzá, és éreztem ahogy Harry egyre ingerültebb lesz, majd eltűnik..

- Te is azt hiszed, hogy meg fogok halni..? - kérdeztem.

- Nem tudom. Esélyes vagy rá.

- Hát...minden esetre..elég szar tudni, hogy talán nem érem meg a holnapot. Pedig...azon kívül, hogy belehalok a sebeim okozta fájdalmakba...semmi bajom. - mondtam optimista hangon.

Pedig rémült voltam... Rettegtem..