45.fejezet/4

Brigi szemszöge

Idegesen, szótlanul hajtottam végig London nyirkos utcáin. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fognak reagálni Nóri látogatására az otthoniak. Kiborulni biztos nem fognak. Esetleg ha már Nóriék elmentek.
Skyler biztos boldog lesz. Zayn el fog képedni, de amit aztán fog tenni, még csak elképzelni sem tudom. Liam tabu. Nem tudok hozzáfűzni semmit. Ő más mint a többiek. Kiegyensúlyozottabb és érettebb. Louis ugrándozni fog örömében, elmondja hogy miről maradt le Nóri az utóbbi hónapban, béna, hosszú sztorikat fog mondani. Szóval... Ő Louis lesz.
És ekkor azt hittem, hogy végeztem, hogy mindenkit számba vettem. De megérkeztünk. És Justin sportkocsija ott parkolt a bejárón...
- Mi a szar...? - sutyorgott Matty elképedve az anyós ülésen.
Összenéztünk. Mindkettőnk szemében ott motoszkált a zavarodottság.
Szemöldök ráncolva csaptam be a kocsi ajtaját, amint kiléptem belőle. Matthew is ezt tette kis fáziskéséssel és előre tántorodott, de megtorpant. A jóváhagyásomra várt.
- Hagyd. Előre megyek. Próbáld elterelni anyád figyelmét. - úgy éreztem magam, mint valami világvégés filmbe. Én voltam a kapitány, Matty pedig a közlegény.
Bólintott, majd elkocogtam a bejáratig. Beléptem, és a csendes,hatalmas házat üresnek éreztem. De ez az érzés hamar elszállt, amikor a lépcső irányából meghallottam ahogy a fiúk - és valószínűleg Sky - felkiáltanak. Inkább hangzott győzelmi kiállatásnak, mint segély kérésnek. Ezt megzavart. Megtorpantam, de a kíváncsiságom hamar tovább vitt, és már fent is voltam az emeleten. A nevetés irányába indultam, és Matty szobájának ajtajánál lyukadtam ki. Ledermedten álltam a nyitott ajtóban.
Liam, Louis, Zayn, Skyer és Justin (?!!) majd kidőlt a nevetéstől. Justin és Sky az ágyon birkóztak, Louis -rajtam kívül senki nem vette észre - lelopta Skyler lábáról a zoknit. Liam és Zayn pedig az ágy előtt fetrengett, konzollal a kezükben.
- Hali, srácok! - a frász hozta rám Nóri. A nevetés abba maradt, visszatértem a valóságba, és vártam. A szobában őrjöngök csak lestek elkerekedett szemmel. Magamban jót nevettem a rajtuk. De nem nevettem el magam. A csend csak még érthetetlenebbé tette számukra azt ahogyan Nóri - ismét mezítláb, farmerben és pólóban - beszökdécsel. De Ő sem tudta felfogni, hogy miért ilyen merevek a többiek.
- Van itt rajtam kívül valaki? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ööö....- mondta Zayn és Liam-mel egyszerre álltak talpra.
- Te....most akkor....- dadogott Louis, majd közelebb merészkedett. Justin pillantása beleütközött az én elítélő tekintetembe, majd elengedte Sky-t és felpattant.
- Mennem kell. Elkések a fogorvosomtól... - mondta.
- Kedves. Kicsit szívélyesebb fogadtatásra számítottam. - állította meg "Nóri" - aki már nem is volt annyira Nóri - amikor elhaladt mellette. Justin nem felelt, csak hátrébb lépett egyet, és szemügyre vette azt az apró teremtményt, aki egy hónapja a korosztályához illő külsővel rendelkezett.
- Te....- kezdett bele, de nem fejezte be. Nem tudta befejezni.
- Ahan. - bólogatott Nóri. - Na? Kapok egy ölelést? Vagy valami? - tárta szét a karját a szobában tartózkodóknak.
Hirtelen minden megtelt élettel. Mindenki egyszerre üdvözölte a kóbor családtagot, és ölelte át. Csak álltam az ajtófélfát támasztva. Meg sem próbáltam belelátni. Na nem mintha sikerült volna. Nem tudom mit tett Zack, de az biztos, hogy valamit nagyon megkavart. Örülök neki, hogy beszélhetek a barátnőmmel anélkül, hogy attól kellene félem, hogy megpróbál kicsinálni. De az viszont nagyon nem tetszik, hogy ezt az új Nórit rakta be közénk. Megint egy furcsa tinilány rohangál fel-alá, és ezt nem tudta felfogni nem túl nagy kapacitású agyam.
- Ez...röhejes.-zavarta meg a gondolat menetemet Matty.
- Beszélnem kell Zack-kel. Kiderítem, hogy mit csinált vele.-azzal lementem a földszintre. A nyitott bejárati ajtóban ácsorgott a mi kis csoda dokink. Szürke füstöt eregetett bűzlő cigarettája és grimaszolva álltam meg mellette.
- Mit csináltál vele?-kezdtem.
- Visszahoztam.
- Ja. Azt aki 20 évvel ezelőtt volt.-mormoltam.
- És ez miért baj?-fordult felém, ráncos szemöldökkel.
- Mert 37 éves, nem 17. Miért nem az eredeti Nórit hoztad vissza? Aki az előtt volt, hogy elment az esze.
- Ezt még te sem akartad volna.-tromfolt rám. Chh! Hogyne akartam volna? Pont ezt magyarázom neki.-Te sem akartad volna, hogy úgy éljen tovább.
Igaza van. A fenébe! Tényleg nem akartam volna. Sőt! Rühelltem volna! De ezt semmi pénzért nem voltam hajlandó bevallani.
- Hogy csináltad, hogy újra ilyen lett? - terelgetem.
- Hát...nem volt könnyű, de először meggyőztem arról, hogy nem halott. És hogy a nagy fehérség nem a menny, hanem egy gumi szoba volt. - magyarázta. Elgondolkodva bámult maga elé, sűrű szemöldöke ráncba szaladt.-Aztán azt is megértettem vele, hogy Harry csak egy illúzió, és csak azért akarja megölni, mert Ő ezt gondolja. Azt hiszi, hogy Harry haragszik rá, és bosszút akar állni. De amint ezt megértettem vele,azt is elmagyaráztam, hogy eltűnni nem fog. Csak szebbé teheti a Harry-vel töltött pillanatokat azzal, hogy arra gondol, Harry már megnyugodott. De komolyan...ha nincs a gitár amit hoztál...- csóválta a fejét és egy utolsót szívott a cigiből. A füstöt messzire fújta, majd a csikket az ajtó melletti szemetesbe dobta.-, a felénél se járnék....
- De hogy lett megint "17"?-kérdeztem amikor nem folytatta.
- Felidéztettem vele, minden kedves gyermekkori emléket. Veled kapcsolatban, Harry-vel és persze a fiúkkal.
- De mi van Justinnal?
- Ő....majd most kiderül.

45.fejezet/3

Brigi szemszöge*

Hál'istennek Matthew eltakarta előlem Nórit, így csak rémesen sovány karját láttam, ami szorosan fonódott körbe a magas fiú nyakán. Behúzódtam Zack mögé amennyire csak tudtam. Nem, nem azért mert féltem. Vagyis igen, de nem Nóritól. Hanem attól, hogy újra kiborul, amint meglát. Úgy látszik, én vagyok az egyetlen aki elveszi az eszét.
De nem sikerült megmenekülnöm. Amint elengedte Matty-t, Matthew arcán egy rég nem látott mosoly ült, ahogy felém fordult. Nóri szeme összeszűkült. Oldalra dőlt, hogy lásson engem. De addigra már teljes testemmel Zack mögé bújtam. Ez sem segített. Nem tudom, hogy mit csinált vele a doki, de meglepően bátran lépkedett felém.
És ekkor néztem végig egész testén. Eddig csak az arcát figyeltem, és mivel abból kiderült, hogy rémes állapotban van, nem mertem végignézni rajta igazán. Mezítláb lépkedett felém. Vékonyka lábán csillogott a bőr, ami a szokásosnál egy-két árnyalattal barnább volt, és tökéletesen sima. Picike rövidnadrágja megbújt hatalmas, fehér pólója alatt. Csak a szára látszott. A haja lófarokba kötve. Egyik kezében egy fehér rózsa, mellette egy vörös. Óvatos lépteken kecsesen siklott felém.
Megállt Zack előtt. Felnézett a férfira, aki bólintott. És mint valami jelre, Nóri hangja hasított a levegőt...
- Szia, Brii. - mosolygott félre billentett fejjel.
Mosoly volt. De nem tetszett. Bár, tudtam, hogy igazi, őszinte mosoly, nem olyan volt mint a régi. Mintha Ő állna előttem újra, de mégse. Nóri egy furcsa változata, de nem tudtam mi olyan furcsa benne.
- Szia. - köszöntem vissza és kiléptem Zack széles vállai mögül. De viszonozni a mosolyt nem sikerült.
- Miért bujkálsz? - vonta fel egyik szemöldökét. Így még inkább hasonlított tizenéves alakjához.
- Én..csak...öö... - dadogtam.
- Mindegy. - vágott közbe határozott hangon. - Mikor indulunk? - kérdezte.
Zavartan ráncoltam a szemöldökömet. Kiléptem egy újabb lépést, és a dokira szegeztem a tekintetem. Matthew Nóri mögé állt és jelentőség teljes pillantást vetettünk egymásra, majd újra az orvos válaszára vártam.
- Oh! Tényleg! Teljesen kiment a fejemből! Megígértem Nórinak, hogy elmegyünk, és meglátogatunk titeket. Na meg Harry-hez is benéznénk. - magyarázkodott Zack. A hangja teljesen más volt. Nem az a megszokott, karót nyelt pasi állt előttem, hanem egy hétköznapi ember.
- Okéé... Beszélhetnénk? - kérdeztem. Határozott pillantást vetettem rá, hogy kissé fenyegetve érezze magát.
- Persze. - vont vállat.
Visszavonultunk a folyosóra. Kérdőn álltam előtte, ne hogy azt higgye, hogy csak szórakozom.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Igen. Tudom, mit csinálok.
- Nem úgy néz ki. Teljesen ki fog borulni, ha újra meglátja Harry sírját.
- Sokat változott az utóbbi időben. Majdnem három hét telt el azóta, amióta láttad.
- De ez akkor is sok lenne még neki.
- Nem, nem hiszem. Hagynom kell, hogy különböző ingerek hassanak rá. Mint például te és Matthew jelenléte. Különben egy agyhalott zombivá változna rövid időn belül. - ehhez nem volt hozzáfűznivalóm. Nem is tudtam volna. Elvégre Ő a doki...
- Jól van. Te tudod. De ha valami baja lesz...
- Nem lesz.
- Ajánlom. - azzal visszavonultam a kertbe.
- Na? Indulunk? - szaladt elém Nóri. Nem vagyok még ehhez hozzászokva. Még mindig annál a hátborzongató jelenségnél járok, akit utoljára láttam. Kissé hátrahőköltem, de gyorsan összekaptam magam.
- Igen, persze. De húzz valamit a lábadra. És valami melegebbet is felkaphatnál.
- Igen anya! - forgatta a szemét, és elindult befelé.
Meglepetten néztem utána. Évek óta nem halottam ezt. De most is ugyan úgy iritált. Mit csinált vele ez a csávó?! Olyan mintha újra az a 17 éves lány állna előttem, mint évekkel ezelőtt.
A hideg rázott a gondolattól. Nem sokat változott, nem komolyodott meg kellően, de mégis csak belevert a fejébe egy két dolgot az élet.
- Hát asszem...nem teljesen reménytelen. - mondta Matthew. Mellém állt és egy percig csak álltunk. Majd összenéztünk.
- Ne szóld el magad. - azzal elindultam kifelé. Matty is megindult, majd a kórház bejáratánál újra találkoztunk Nórival és Zack-kel.
Fekete, csőnadrágban és tornacipőben jelent meg Nóri, a bállókabátos Zack oldalán. Csak egy vékony bőrdzseki volt rajta. Nem értettem, de amint hozzáért a kezemhez éreztem a benne lángoló tűzet.
- Te lázas vagy. - mondtam és megtorpantam.
- Nem, nem vagyok. - ráncolta a homlokát.
- Dehogy is nem. Tűzforró a kezed. - magyaráztam.
- Nem beteg. - lépett mellé Zack. Közelebb hajolt, és suttogni kezdett. - Majd mindent elmagyarázok, ha Matthew nem hallja.
Egészen addig rágódtam rajta amíg be nem ültem a kocsiba. Aztán megpróbáltam az útra koncentrálni...


Mostanában megint cserbenhagytatok minket?! Nagyon szeretnénk ha ehhez a részhez legalább két komi jönne (természetesen a mi válaszunkon kívül). Tudjátok, hogy imádunk titeket de nagyon szeretnénk kommenteket kapni;D
xxlov you allxx

45.fejezet/2

Brigi szemszöge*

Összeszedtük magunkat. Matthew-val felkészültünk lélekben, majd elindultunk a kocsi felé. Skyler kikísért minket, és biztatóan szónokolt. Megpróbálta elhitetni velünk, hogy Nóri mostanra már valószínűleg jobban van, és nem fog rátámadni egyikőnkre sem. De ezt még Ő maga sem gondolta komolyan.
Matthew egész úton szótlanul bámult kifelé a szélvédőn. Nem sűrűn vagyunk kettesben. És talán ez kissé gonoszan hangzik -mert az is-, de úgy éreztem, mintha pótolni tudná az elveszített gyermekemet. Még most is eszembe jut a még fejletlen magzatom. Talán idővel Matty tudná pótolni. Elvégre... Az a kisbaba még azt sem tudta, hogy létezik, és az anyai ösztöneimen kívül semmi nem kötött hozzá. Matthew-hoz viszont annyi emlék, annyi hely csatolt amit egyszerűen képtelenség elfelejteni.
- Na, mizujs Mia-val? - kérdeztem barátságosan. Gyanúsan pillantott felém. Nem tudta mire vélni, én pedig csak abban reménykedtem, hogy a bizalmába fogad.
- Semmi különös. - mondta hidegen. Az arcáról ismét eltűntek az érzelmek, és fagyosan bámult ki a Range Rover ablakán.
- Beszéltél vele? - puhatolóztam.
- Nem.
- Hogy-hogy?
- Amióta elvitték Niall-t, te korházba kerültél, és anyut...elvették, nem beszéltem vele.
- De miért? Lehet, hogy segített volna.
- Mert nem volt hozzá hangulatom.
- Mia biztos azt várta, hogy felhívd,és...
- Figyu, - vágott közbe.-nem kell erőlködnöd.-a fenébe! Elfelejtettem, hogy okosabb mint az anyja. Átlát a szitán.. - Mia-val nem okés a dolog, de van egy olyan érzésem, hogy nem is ez izgat igazán. - mondta nyugodt hangon.
Megjöttünk. Kiszálltunk a kórház előtt. Az épület bejárata előtt megálltunk és a nagy, fehér épületet bámultuk.
- Csináljuk... - mondta Matty, majd egyszerre sóhajtottunk és megindultunk befelé.
Dr. Zack ugyan abban a szobában várt ránk. Egyedül volt, és most is, mint mindig, ugyan azt az idegesítő "túlnyugodtvagyok" maszkot viselte.
- Jó napot! - üdvözölt miközben felállt.
- Jó napot! - bólintottam és megfogtam a felém nyújtott kezét.
- Napot, Zack. - üdvözölte Matty is, de nem rázott vele kezet. A doktor pár másodpercig várt, majd leeresztette a kezét, tudván hogy Matthew-nál kudarcot vallott.-Hol van anyu?-szegezte Matty az orvosnak a kérdést.
- Menjünk ki. A kórház kertjében bóklászol, néhány dolgozóval. - Zack az ajtó felé biccentett.
Megindultunk kifelé. Végigmentünk a végeláthatatlan, fehér folyósokon, majd egy virágokkal tömött udvaron találtuk magunkat. A nap halványan sütött, de mintha a fény az üvegházban megkétszereződött volna. Minden szikrázott.
Egy magas, szőke, izmos férfi állt nekem háttal. Matty-vel összenéztünk. Jelentőségteljesen pillantást váltottunk. A férfi felénk fordult, meghallotta a lépteinket. Lecövekeltünk. Az ápoló hátrébb lépett. A bokrok mozogni kezdtek, majd tőlünk 10-12 méterre előbukkant egy elgyötört nő -aki most inkább egy depis tinire hasonlított.
Te jó Isten! Ez nem lehet Ő... Annyira kicsi, sovány és... Nem tudom elmondani. Egyszerűen borzalmasan néz ki.
Rémültemben elkaptam a tekintetem beesett arcáról és Matthew-ra szegeztem. Zavart voltam. Azt sem tudtam eldönteni mint érezhet, vagy mit gondolhat....
Egészen addig míg Nóri nyakába nem borult...

45.fejezet/1

Brigi szemszöge*

Hiány. Niall. Valahogy ez a két szó kezdett egy és ugyanaz lenni. Elmondhatatlanul rossz érzés. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani  amikor a vándormadarak "V" alakban hagyják el az országot, és két madár közt túl nagy a távolság. Nem tudod, hogy miért, és igazából nem is túl szembetűnő, mégis érzed, hogy valami - vagy valaki - hiányzik onnan. Jó, tudom. Ez egy elég bénácska kis hasonlat, de ha ezt el tudod képzelni 10x-es nagyításban  kezded megközelíteni  sejteni azt ami most bennem játszódik le.

Egy hónap után újra beléptem szeretett otthonomba Skyle-rel, Matty-vel, Louis-val, Liam-mel és Zayn-el. Minden pontosan ugyan úgy volt ahogy itt hagytam  Mintha senki sem nyúlt volna semmihez. A rend rend maradt, a gyűrött takaró ugyan olyan gyűrötten volt ledobva a kanapéra. Egyedül a konyha változott. Pontosabban a konyhabútorom. De az is csak színben.

A srácok nagyon rendben voltak. A táskáimmal koslattak utánam, miközben körbejártam a földszintet. A konyha közepén sarkon fordultam, és ráncos homlokommal feléjük fordultam.

- Minden pontosan ugyan, úgy van ahogy hagytam. Szóval ..most vagy mindent restauráltatok, vagy nem tudom. - Sky a földre szegezte a tekintetét. Nem akarta megint kellemetlen helyzetbe hozni a srácokat ezért nem nézett a szemembe. Nehogy kihúzzak belőle valamit. Mert, hogy sandítanak abban 100%-ig biztos vagyok.

- Nem is voltak itthon. - Louis egyenesen a szemembe nézett. Tartotta a hátát, a többiek helyett is. Nagyon remélem, hogy a magyarázata végére nem húzom fel magam. Nem lenne szívem lecseszni. - Nálam volt mindenki.

- Ki az a mindenki? - kérdeztem teljesen higgadtan.

- Sky, Matty, Zayn és Liam.

- Megkértél, hogy vigyázzunk a srácokra, én pedig amúgy is egyedül voltam, szóval...visszaköltöztem a "bandalakba". - magyarázta Zayn.

- Danielle teljesen megértette, hogy min mész most keresztül, így nem ellenkezett amikor azt mondtam, hogy egy kis időre én is visszamegyek. Napközben pedig Ő is ott volt, Lee-vel és Logi-val. - mondta Liam.

- Ez nem is volt olyan rossz ötlet. De szólhattatok volna. - mosolyogni próbáltam. Nem azért nem ment, mert valójában nem tetszett a dolog. Folyamatosan Niall járt a fejemben.

- Menjünk oda. Ott több a hely, több a szoba. És így mindkettőtöknek lehet saját szobája. -mutogattam Sky és Matty felé, majd elindultam a bejárat felé. - És ha kijön Nóri is...

- Kiengedik? - Zayn azonnal ott termett mellettem. Kiléptem a küszöbön és félreálltam.

- Remélem. Különben Matthew-t is elvihetik. - mondtam szomorúan míg kijöttek a többiek, és bezártam az ajtót.

- Mi? Hova visznek? - fordult vissza Matty.

- A kocsiban elmagyarázom.

Bemásztunk mindannyian  Louis nem kapcsolta be a rádiót  pedig köztudott tény, hogy Lou csak rádió mellett tud vezetni. De most hallani akarta a mondandómat. Ahogy mindenki más is.

- Ha Nóri bent marad, vagy tartósan sérültnek nyilvánítják  esetleg gyógyíthatatlannak  akkor Matty-t elviszik nevelőintézetbe.

- Mi? És erről eddig miért nem tudtam? - Matthew teljesen bepánikolt. Teljesen meg tudom érteni. Mellettem ült és szinte éreztem, hogy remeg.

- Nyugi. Majd megoldom, hogy akkor se vigyenek el, ha anyádat karanténba zárják. -vigasztaltam.

- Nem mehetek oda. Tiszta bolondok háza! Nincs rendes kaja, közös zuhany, lakótársak. -nyavalygott.

- Nem mész oda. Nyugi. - sutyorogta Skyler.

Matthew egész úton pánikolt. Pedig tudtam, hogy nem lesz semmi. Éppen ezért én nem is aggódtam. Most csak Niall-re tudtam koncentrálni. És arra, hogy két nap múlva újra látom. De nem számítok semmi jóra  Nórival kapcsolatban reménykedtem, de minden elszállt, amikor megláttam. Őt holnap láthatom újra. Bárcsak elmondhatnám ezt Harry-ről is...

Szeretem ezt a házat, mindig a régi, kellemes emlékeket juttatja eszembe. Louis és Zayn felvitték a cuccaimat a régi szobámba - a vendégszobába. Leültem a kanapéra és mielőtt újra kusza gondolataim közzé vetettem volna magam, leszögeztem egy tényt gondolatban: Először csak Nórival foglalkozom. Ezzel arra akartam célozni, hogy az agyam ne kavarja össze a dolgokat. Így hát..megpróbáltam kizárni Niall-t egy időre a fejemből.

- Matthew. - szóltam hátra. Kilépett a konyhaajtón, majd mellém sétált.

- Igen? - lehuppant a puha kanapéra, és egyik karját átvetve a háttámlán, felém fordult.

- Azt szeretném kérdezni, hogy...nem-e jönnél el velem holnap anyudhoz? - az arcáról eltűnt az érdeklődés. Sőt, mi több  az összes érzelemnek nyoma veszett. Kifejezéstelen arccal rágódott. Türelmesen vártam a válaszra.

- Nem .- jelentette ki végül határozottan.

- Oké..megértem. De elmondod, hogy mi akadálya?

- Nem.

- Hát jó... Látom nem vagy túl beszédes kedvedben. - bólintottam.

Viszonozta a biccentésemet, majd visszament Sky-hoz a konyhába. Nem volt szándékomba hallgatózni de mindent hallottam. Rajtuk kívül - és persze rajtam - már mindenki fent volt az emeleten. Nem vettem észre, hogy Liam mikor ment fel, de tudtam hogy ott van.

- Mi az? - kérdezte Skyler.

- Semmi, csak annyit kérdezett, hogy...nem-e lenne kedvem bemenni vele anyuhoz. - Matty hangja kissé furcsán hatott. Megköszörülte a torkát és Sky reakciójára várt.

- Holnap mentek? - Skyler nagyon optimistán állt a dolgokhoz. Nem gondolt arra, még csak eszébe sem jutott, hogy Matty nemet mondott.

- Nem.

- Mikor? Úgy tudtam, hogy holnap megy kereszt anyuhoz.

- Ahan. Akkor lesz a látogatás... - egy ideig csend honolt.

- De te nem mész, ugye? - csalódott volt, de egyáltalán nem volt meglepve. Mintha Skyler mindvégig tudta volna, de mégis.

- Nem.

- De miért?

- Csak.

- Matty! Mond el, léci! Tudod, hogy bármilyen nyalás dolgot fogsz mondani, úgysem nézlek le...ahogy azt te gondolod.

- Skyler, nem akarom elmondani. Nem kell mindenről tudnod. Amúgy meg...nem bírod az ilyesmit. Nem kell, hogy még az én hülyeségem miatt is a te fejed fájjon.

- Nem érdekel, hogy fája a fejem, ha a tied nem.

- Jaj, Sky! 

- Jaj, Matty!

- Miért akarsz mindig, minden lépesemről tudni? Komolyan, néha rosszabb vagy mint egy barátnő. - Ouch! Ez még nekem is szarul esett.

Kicsit úgy éreztem, mintha magamat és Nórtenillát hallgatnám...

- Mert szeretem tudni, hogy mi bajod. Te is ezt csinálod, ha én duzzogok. - helyesbítek: csak nekem esett szarul...

- De az más! - ellenkezett Matty fennhangon.

- Nem, nem az. Csak mond el...léci!

- Ahhhh! - Matthew hangja végigsöpört a házon. Kirázott tőle a hideg, de tudtam, hogy semmi komoly. - Jól van! Ülj le! - hallottam ahogy az asztal melletti székek egyikének lába arrébb csúszik a sima padlón és hangosan nyikorog. - Nem akarok elmenni, mert nem akarom látni ahogy szenved. Elég szar amikor azt kell nézned ahogy az anyádnak teljesen elmegy az esze, miután az apád meghal.

- Úgy sajnálom..

- Mit?

- Mindent. Nem akartam, hogy ez legyen. - Sky hangja eltorzult. A sírás fojtogatta...

- Ne sajnáld, nem te tehetsz róla.

- Gyűlölöm ezt. - valószínűleg ölelkeznek, mert Skyler hangja eltompult.

- Hidd el, én is...

Reggel Harold nyávogására ébredtem. A Nap még csak felkelőben volt, de a szürke kandúr máris talpon volt. Ott ült a résnyire nyitott ajtóban és sötét bundája segített kivenni az alakját. Tuti, hogy direkt nyávog pont az én ajtómban  Nem bír.  De én se őt. Akkor került ide, amikor Sky macskát kért tőlem meg az apjától hét éves korában. De nem kapott. Nem voltam hajlandó befogadni egy újabb kisállatot. Májky után nem. Ha a következő is a szívemhez nő és elpusztul... - gondoltam akkor. De persze ott volt kereszt anyu meg kereszt apu  Akik a "mindent szabad elv" mellett fogaltalak álláspontot. És másnap beállítottak egy rusnya kiscicával. Sovány volt, a szőre ramatyállapotban  a színe is zavaros volt. A szürke foltok a lehető legérdekesebb módon helyezkedtek el a fején, hogy leginkább egy pici, rusnya hiúzhoz hasonlított. A Harold elnevezést persze Hazza után kapta. De mivel nem voltam hajlandó együtt élni vele, ide költözött be, de ettől függetlenül Skyler cicája maradt.

- Jézus fasza! Húzz már innen! - eldobtam a párnám, ami nekicsapódott az ajtónak és beljebb hajtotta. A macska fújtatva, de végül távozott.

Túl voltam a reggeli készülődésen, majd lementem reggelizni. Amint azon is túlestem  levetettem magam a nappali kanapéjára és a tv-t kapcsolgattam. Azon kívül, hogy megnéztem az időjárást, semmit nem csináltam. Ne volt benne semmi figyelemre méltó, így végül kikapcsoltam. Csak néztem a fekete, üres képernyőt a bögrémmel a kezemben, amibe néha-néha beleszürcsölgettem. Léptek hallatszottak a lépcső felől  Liam ballagott lefelé, Zayn-nel a sarkában. Jó reggelt kívántunk egymásnak, majd elindultak a konyhába reggelizni. Matty és Louis jött lefele, de vitatkozás közben elfelejtettek köszönni. Matthew-t jobban érdekelte Lou sípolós  répa alakú mamusza, Louis-t pedig, hogy a mamusz védelmére kelljen.

Ebéd után a fürdőszobában igazgattam a hajam, amikor a nyitott ajtón kopogtak. Matthew. Az ajtófélfának támaszkodva figyelte mit ügyködöm.

- Mizujs, Matty? - kérdeztem egy kis idő múlva.

- Hát...igazából...lehet, hogy hülyén fog hangzani..de azt szeretném kérdezni, hogy nem-e mehetnék-e veled mégis? - meglepetten vettem le a szemem a tükörképemről és szegeztem Matty-re. Aludt rá egyet. Tuti, hogy ez segített neki újragondolni a dolgokat. Vagy talán Skyler.

- Dehogy is nem. Örülök neki, hogy így döntöttél ...

44.fejezet

Nóri szemszöge*

Justin Bieber és a One Direction zenéje duruzsol a fülemben. A zene a testem minden pontját átjárja. Érzem, hogy gyenge lánggal melegíti a testem, de nem éget meg. Óvatosán nyaldossa a bőrömet. Minden hangon hosszan elidőzöm, megízlelem, hogy egyetlen másodpercet se felejtsek el, hogy semmiről se maradjak le.

Törökülésben ücsörgök napok óta. A lában elzsibbadt, a szívverésem lelassult, alig élek. Meg kellene mozdulnom, hogy elmúljon a zsibbadás, és a szívem ne csak lustán verdessen, hanem egy is dobbanjon.

Magam elé bámulok, a zoknimat figyelem, amikor egy pár láb jelenik meg előttem, mankóval kisegítve. Nem mozdulok. Abban reménykedem, hogy ez a valaki azért jött, hogy elvigyen oda ahová való vagyok. Az alvilágba.. Hogy egyszerűen csak felcibál a földről, és elvisz innen...mert én nem ebbe a fehérségbe vagyok való. De nem történik semmi. Semmi!

Felnézek, mérgesen pillantok fel, hogy megértessem vele, nem tetszik a tétlensége. A szeme elkerekedett. Hatalmas barna írisze kissé ijedten, aggódva pillant le rám. Ekkor feltűnik, hogy ezt arcot ismerem. Jobban mint bármelyik másikat. Kihúzom a fülhallgatót, és lerakom magam mellé.

- Szia. Hoztam neked valamit. - felém nyújt egy gyönyörű hangszert. A húrokon csillognak a fények, soha nem láttam gyönyörűbbet.

Nem válaszoltam, köszönésképp bólintottam.

- Szóval, nem is beszélsz velem. - várt...válaszra. De hiába. - Hát jó. Akkor...csak egyszerűen elmondom, hogy kiviszlek innen.

Tényleg elvisz? Képes rá? Hatalma van mind-e felett?

És ekkor belém hasit a felismerés.... Brigi is halott. És itt van velem, a nagy fehérben. Nem! Neki nem szabad, nem lehet, ő nem...! Vigyáznia kell Niall-re, Liam-re, Zayn-re, Louis-ra, Sky-ra és Matty-re! Nem lehet itt! El kell innen tűnnie! Most!

- Menj! Menj el! Nem szabad itt lenned! Tűnj el! - ordítok. A szívem újra verni kezd. Pontosabban zakatolni. Felugrok, megragadom a vállát és elkezdem tolni a szivaccsal fedett ajtó felé. De ellenáll, ha bár elég gyenge. Nekimegy az ajtó mellett a puha falnak. És az ajtó kicsapódik. Nagydarab pizsis csávók özönlenek be, és fognak le. Lehámoznak Brigiről, mintha az életét féltenék, pedig már halott. - Menj! Ne gyere vissza! El kell menned! Soha ne gyere vissza! Vigyáznod kell rájuk! Menj már innen! - már vagy két méter távolság van köztünk, de a pizsis pasik még mindig ugyan olyan erősen szorítanak. Brigi ledermedve lapul a falhoz, majd egy zavart pillantással elintézi. Újra életre kel. Lerakja a gitárt, a falnak támasztja. Majd elmegy....

- Na végre! Menj! Menj! Vissza se nézz! Ne...nézz...vissza... - apró szúrás, a hangom elcsuklik, a fény megszűnik. A szorítás enged, a szemem lecsukódik, a lábam megrogy, és álomba merülök...

Ui.: Ez a rész rövidebb, mint a többi. És ez annak köszönhető, hogy ez csak egy kis jelenet volt, ami bemutatja Nóri jelenlegi életét, érzéseit, és elmondja, hogy hogyan látja most, összetörve a világot.

A kommenteket várjuk! :)Xx

43.fejezet

Brigi szemszöge*

Az orvosok másfél hét könyörgés után, megengedték, hogy átmenjek a kórház idegosztályára és - bár csak üvegen keresztül - láthatom Nórit. Kissé kezdtem, úgy érezni mintha már nem is lenne ezen a világon. Mintha már nem is lenne, nem létezne csak az emlékeimben. Látnom kellett, hogy meggyőzzem magam arról, hogy tévedek.
A csuklom teljesen meggyógyult, a bordáim pedig...hát... Teljesen gallyra vágtam őket amikor nem bírtam magammal, és Nóri után vetettem magam. Amikor már a felépülésem első szakaszának túl voltam a felén - az orvosok szerint, nem szeretném - ketté vágtam a gyógyulásom zökkenő mentes folyamatát. Így csak kerekesszékkel mehettem látogatóba.

Megkértem a srácokat, hogy ma ne jöjjenek be hozzám. Nem akartam azon agyalni, hogy vajon mi lesz amikor bemegyek Nórihoz, és szentül meg voltam győződve arról, hogy felteszik a kérdést: Mire számítasz? Hogy van most? És utána is megkérdeznék, hogy mi volt. De nincs kedvem beszámolni nekik... Esetleg 24 óra elteltével. Akkor már kellően leülepednek, majd a dolgok.

Egy széles vállú, ápoló - egyenruhát viselő férfi jött értem késő délután. Belépett a szobámba, közölte, hogy hová fog vinni, majd szótlanul folytattuk az utunkat. Ami, ha jobban belegondolok, nem is olyan nagy probléma. Annál mindenesetre jobb, mintha egy cserfes nőcskét küldtek volna...

A folyóson haladva a szíveresem kezdett felgyorsulni. Éreztem, hogy már nem sok van hátra. Nemsokára újra láthatom Nórit. Még ha el is választ majd minket egy fal... Éles jobbkanyart vettünk, majd néhány méter múlva balra egy zöld ajtó előtt álltunk. A férfi kinyitotta, majd betolt rajta.

A szobában egy farmeres, inges férfi állt, nekünk háttal, és erősen koncentrált egy monitorra, amin egy hófehér szoba volt, közepén egy hosszú, barna hajú nővel, fehér pólóban. Nem zavartuk különösebben. Az ápoló a férfi bal oldala mellé tolt, és távozott.

Nem szólaltam meg. Vagy azért mert nem tudtam megszólalni az elgyötört nő látványától, vagy mert nem akartam megzavarni...nem tudom pontosan. Nem tudtam gondolkodni...

- Mit csinál? - kérdeztem.

Feltűnt, hogy Nóri kezében van valami. Egy fekete kis eszközzel babrált amiből két vékonyka kábel kígyózott és eltűnt kócos haja alatt.

- Zenét hallgat. - mondta férfi, meglehetősen mély hangján.

Gondolhattam volna...

De ők honnan tudták? Talán kísérleteket végeztek rajta? Azt nem tehetik meg, ugye?

- Hogyan jöttek rá, hogy ez segít neki?

- A fiától kaptuk az információt. - a férfi most először nézett le rám. - Nem bánja ha leülök? - az otthonosan berendezett szoba kanapéja felé biccentett. Megráztam a fejem és elgurultam a kanapéig, majd szembe fordultam vele. A férfi kezet nyújtott. - Dr. Zac Norton. - majd leült velem szemben.

- Brigitta Horan. Matthew itt járt?

- Igen. Én kértem. Abban a pillanatban idehívattam,amint megtudtam, hogy a páciensnek van egy gyermeke.

- Ugye tudja, hogy a páciensének felállna a szőr a hátán, ha hallana a gyermek szót?

- Mégis miért?

- Túl puccosnak tartja. Elég ha nyit mond, hogy gyerek.

- Rendben. Mi lenne ha mesélne még róla?

- Azt hittem azért vagyok itt, hogy minél többet megtudjak Nóri állapotáról, nem azért, hogy kibeszéljem. -kissé tolakodónak találtam a doktor kérését, és bosszantott is. A védelmező, anyai ösztön azonnal előtört belőlem. Megvédtem Nórit és úgy éreztem, hogy kissé magamat is.

- Ha segíteni akar Nórin, mindent el kell mondania. Nekem csak arra kellenek az információk, hogy meggyógyítsam, nem arra hogy elpletykáljam őket.

- Remélem, hogy segíteni fog, nem szívesen osztok meg személyes infókat idegenekkel.

- Vegye úgy, hogy régi barátok vagyunk.

- Akkor tegezzen.

- Rendben. - és várt. Várt, hogy megkezdjem a beszámolómat. Én pedig mély levegőt vettem, és összeszedtem magamat. Minden gondolatot gondosan elrendeztem fejben, majd nekivágtam.

- Alapjáraton hatalmas egója van. Nagyon tud szeretni, de nem az a fajta aki szereti kimutatni, mit érez. A véleményét viszont akkor is megmondja, ha esetleg az széttiporhatja a másik lelki békéjét. Lusta. A takarításnál borzalmasabb dolgot el sem tud képzelni. A verekedés havi átlaga pedig az évek múlásával fokozatosan csökkent, de még mindig nem múlt el az "agyonütömaztakiszúrjaaszememet" hajlama.

- Igen. Ez nekem is feltűnt. A harci készsége alapján leginkább katonának tudnám elképzelni. Meglepetten gyakorlott mozdulattal ütötte le a nővéreket. - bosszús tekintetem a dilidokira szegeztem, de a végére elmosolyogtam magam. Imádom ezt a nőszemélyt, gondoltam.

- Számítottam rá, hogy ez fog történni.

- Folytatnád? Azt hiszem van néhány dolog amire...sikerült rájönnöm.

- Oké, hát... Ez az egész dolog akkor jött elő nála amikor Harry meghalt.

- Harry?

- Harry Styles. A számára legfontosabb.

- A One Direction-ből? Ő volt a férje?

- Hát..majdnem. A haláltusája közben kérte meg a kezét. Nóri pedig igen mondott, minden előtte történt dolog ellenére.

- Mi történt előtte? - szúrós tekintetem Zac barna szemébe fúrtam. Nem vagyok hajlandó kiteregetni mindent!

- Nem akarok beszélni róla.

- Pedig muszáj lesz.

- Nem gondolod, hogy kezdesz messzire menni?

- Pszichológus vagyok, nem a valamelyik barátnőd. Nem fogok kiteregetni semmit.

-Jó, oké. Szóval... Harry Matthew születése után kiborult. Drogozott, ivott, Nórit pedig halál közeli élményekben részesítette. A heg a karján... Harry felhasította...és..én...nem..

- Harry tette?

- Igen, és én nem voltam..

- .. nem voltál ott, hogy megvédd. - fejezte be helyettem. A sírás fojtogatott. - Nem is kellett ott lenned. Talán épp az a baj, hogy mindenütt ott voltál.

- Mi?! - csattantam fel. Ez nem... Nekem..igenis itt kellett lennem! Különbem, hogy maradt volna életben ez az aprócska lány, ebben a hatalmas világban?!

- Túlságosan sokat törődtél vele. Nem volt soha magára utalva..

- Elég! Ha tudnád miken ment keresztül! Egyedül még csak életben sem tudott volna maradni!

Kiborultam. Eddig bírtam. Megfogtam magam és faképnél hagytam Zac-et. Nem voltam hajlandó tovább mesélni ennek a bunkó embernek. Kirontottam a szobából. Olyan gyorsan mentem a kerekesszékkel amennyire csak tudtam. Már a szobám folyosóján száguldottam, amikor beleütköztem valakibe. Felnéztem rá, és amikor nem láttam rendesen, csak akkor jöttem rá, hogy zokogok. Nagyokat pislantottam és újra felnéztem.

- Kérlek ne borulj ki. Hallgass meg! Legalább te! Kérlek.. - már éppen le akartam ordítani a tökéletesen beállított séróját arról az idióta fejéről amikor belém fojtotta a szót.

- Mi van? - nem tudtam teljesen felfogni a szavakat. Csak lógtak előttem a levegőben. De nem jutottak el az agyamig, vagy akár csak a fülemig.

- Most az egyszer hallgass meg. Nem kérek többet. Ha most sikerült elmagyaráznom a dolgokat, akkor te is tisztában leszel mindennel. És máshogy ítéled majd meg a dolgokat. - a magyarázata teljesen egyértelművé tette számomra: a fekete foltok most végre eltűnhetnek, és tisztán láthatok...Justin-nak köszönhetően...

Kissé zavartan, de végül rábólintottam. Beállt mögém, és betolt a szobámba.

Annyi gyanús dolog forgott körülötte. Nem tudtam, hogy melyik dolog hová való, amíg szint nem vall. Most végre mindent megtudok. Justin számomra mindig is egy hatalmas kérdőjel volt. Hol azt figyeltem mikor fekteti meg Nórit, hol azt ahogyan Harry-vel és Nórival röhögnek egymás idióta viccein, mint a legjobb barátok. - És csak úgy mellékesen: ekkor éreztem magam a legelhanyagoltabbnak. Mintha nem is léteznék. - Néha azt hittem, hogy belezúgott Nóriba. Nóri pedig belé. Nehéz volt eldöntenem, de mindig amellett maradtam, hogy ez csak egy hülye gondolat. Tudtam, hogy Nóri soha nem engedné el Hazza-t. A történtek után pedig egy újabb kérdőjel jelent meg.

- Nem tudom miért tettem. - szólalt meg.

- Hát Nóri biztos nem azért tette, mert nagyobb a farkad mint Hazza-é. - pimaszkodtam. Kissé szemét húzás volt ez tőlem..de nem éreztem lelkiismeret furdalást.

- Persze, hogy nem.

- És nem azért mert jobban csinálsz valamit. - percekig nem szólalt meg. Én pedig nem voltam hajlandó megtörni a csendet. Ez most az ő vallomásának az ideje.

-Az nap este folyton azon járt az agyam, hogy mit tegyek Nóriért. Hogyan tudnék neki segíteni? Aztán, egy idióta ötlet befurakodtak magát a fejembe, és nem hagyott nyugodni. Azt akartam, hogy Nóri mindent megkapjon Harry halála után is. Amikor megtudtam, hogy meghalt, olyan érzésem támadt, mintha lekapcsoltak volna egy gépet, ami eddig életben tartotta az egyik létfontosságú szervemet. - elég undi hasonlatnak tartottam, de így jobban belegondolva, én sem tudtam volna jobbat mondani. - Nem akartam, hogy hiányt szenvedjen. De azt is nagyon jól tudtam, hogy Hazza-t nem tudom majd felülmúlni. Ha valakivel úgy fekszel le, hogy a szerelemnél is erősebb érzelmek kötnek valakihez, akkor azt senki, soha, semmivel nem tudja majd felülmúlni. - ezen elgondolkoztam. Van a szerelemnél is erősebb? Nem tudtam róla.. De mintha mégis tudnám miről beszél. Mintha eddig is tudtam volna csak nem fogalmazódott meg bennem. - De én hülye, mégis megpróbáltam. És kellemesen csalódtam. Rájöttem, hogy valamilyen szinten szeret és én is őt. Mert annyira maradandót alkottunk, hogy még most, egy hónap elteltével is minden mozdulatra emlékszem...

- Szóval...most azt akarod bemesélni nekem, hogy azért dugtad meg, mert nem akartad, hogy szexuális elvonási tünetei legyenek?

- Ha nagyon le akarod butítani...akkor igen.

- Te nem vagy normális, komolyan mondom.

- Te is mindig azt akartad, hogy jó legyen neki. Ne tegyél úgy mintha nem tudnád miről van szó.

- Ne pimaszkodj. Örülj, hogy meghallgatlak, és magyarázz.

- Rettenetesen rosszul érzem magam. - Érezheted is... - Elveszítettem Matthew-t. - Abban biztos lehetsz... -Magamra haragítottam a srácokat. - Számukra halottember vagy, Bieber... - Te legszívesebben lelőnél. -Ennél szebben nem is mondhattad volna... - Oda a családom is. - ehhez már nem volt hozzáfűzni valóm.

- Justin... Én tényleg nagyon sajnálom a családodat. De remélem azt tudod, hogy jobban utállak most mint amennyire sajnállak. Szóval... kösz, hogy elmondtad, de...egy nehéz napon vagyok túl...és szeretném ha ezt máskor fejeznénk be.

- Szóval nem hagysz magamra? - a szeme megtelt reménnyel. Valami olyan szikra lobbant benne, amit csak nekem köszönhet. Most mit mondjak? Legszívesebben azt mondanám, hogy nem... De tudom, hogy sokat jelent ez a szóban forgó nőszemélynek...

- Nem. Téged nagyon is magadra hagylak... Kidraulh-t viszont nem...

Emlékszem arra amikor Nóri elsírta magát...

Tizennégy évesek lehettünk. Justin mindennél többet ért Nórinak  Jobban mondva Kidraulh... Beszélgettünk, és megpróbáltam leírni - fogalmam sem volt, hogy hogyan kell leírni - és nem sikerült pontosan.
Aporocska, fényes könnycseppek gördültek végig az arcán, és azt mondta:

"- Te és Ő vagytok nekem a legfontosabbak."

Az hogy megpróbáltam egy ajándék volt számára. Az hogy ennyit megtettem, mindent felülmúlt .. Mert Kidraulh örök..

Ui.: Az utolsó néhány mondat (a dőlt betűs szöveg) igaz történet alapján íródott. 
Ui.2: Reméljük a hosszú fejezet jó sok komival jár! ;)

42.fejezet

Nóri szemszöge*

Nem mertem kinyitni a szememet. Az émelyítő fertőteleintő szag csapta meg az orromat, amint magamhoz tértem. Lépeseket hallottam jobbról és balról is. Eleinte szűkösen éreztem magam. De a körülöttem toporgok enyhítettek a helyzetemen, és a feszes valami lassan engedni kezdett, majd teljesen el is eresztett. A lépések halkulni kezdtek, lassan megszűntek, nekem pedig lett elég bátorságom kinyitni a szememet.

A fal leginkább Spongya Bob-ra hasonlított, annyi különbséggel, hogy nem volt lyukacsos, se sárga. A plafonon aprócska lámpák bújtak meg a falat borító szivacs között. Bevilágították az egész helyiséget. A fény élénken verődött vissza, és valósággal szúrta a szememet.

Meghaltam. Hál' a Jó Istennek! Végre. De ha meghaltam akkor miért nem a föld alatt poshadok egy felszarvazott, fekete, leginkább egy drogosra hasonlító ürgével, akit csak Ördög ként emlegetnek? Mi ez a fehérség? Nem itt van a helyem. Bűnhődnöm kell, azért amit tettem, és bár legszívesebben kihagynám ezt az egész "bűnhődős" dolgot, muszáj itt lennem. Harry-ért megteszem..újra és újra megtenném.

- Mit keresek itt? - kérdeztem eleinte halkan. Majd elismételtem "párszor". De nem hallotta meg senki, vagy ha meghallotta, akkor sem akar nekem segíteni... - Nem itt van a helyem! Azt a fogyatékos eget rátok! -kezdtem kiborulni.

Éreztem ahogy elhatalmasodik rajtam az ideg. A méreg. A kezem lassan ökölbe szorult. A fogamat csikorgattam. Nem akartam kárt tenni semmibe - holott nem is volt rajtam kívül semmi a szobában. Beültem a sarokba, és megpróbáltam lehiggadni azzal a módszerrel, amit az óvónőm ajánlott anyunak anno. Így hát elkezdtem felsorolni azoknak a nevét akit szeretek, és egy-egy szóval illettem mindenkit.

Harry: a legfontosabb. Matthew: hűséges. Brigi: a világ legjobb, legsegítőkészebb embere. - bár ez több volt mint egy szó, egyetlen egyet sem voltam hajlandó visszavonni. Zayn: megmentő  Liam: az apukám. Louis: az ikertesóm. Niall: a lelkipásztorom. Justin: a hősöm...

Justin-nal kapcsolatban... Az az igazság, hogy hezitáltam. A hősöm volt, lesz, és az is. De valahogy...már nem azért a hősöm amiért régebben. Másképp látom a dolgokat. Főleg most, hogy túl vagyunk a vitánkon. Ami nem is volt igazi vita csak...

Akkor nagyon gyűlöltem. Azért mert képes volt ezt tenni Hazza-val. Nem tudtam elfogadni, hogy ezt tette azzal az emberrel akivel mindig ugyan azon agyaltak, együtt agyaltak... Mindig, minden körülmények között megpróbálták a teljes biztonságot nyújtani számomra. Ahogy mindenki... De ezzel csak az a baj, hogy ezeket az embereket - Brigi, Justin, és a One Direction tagjai - én is biztonságban akartam tudni. És az akaratunk sokszor ütközött. De Justin mindig Harry pártját fogta. Mindig együtt voltak. Ők, akik folyton azon agyaltak, hogy hogyan tudnának segíteni, megvédeni.

Aztán amikor megjelent Justin az ajtóban, nem tudtam rá haragudni. Egyrészt, mert nem tudnám kizárni az életemből, nem tudnék vele haragba lenni. Másrészt pedig rájöttem, hogy nem is rá haragszok igazából. Azt eddig is tudtam, hogy enyém a dolog oroszlánrésze, de megpróbáltam hárítani. Akkor pedig leesett: Justin nem tett semmi rosszat. Egyszerűen csak kielégítette a vágyait, amit Selena hiányában nem tehetett meg olyan sűrűn.

- Mit keresek itt?! - ordítottam. - Mit keresek itt? - elismételtem egy fokkal halkabban. - Mi keresek itt... -majd újra elmondtam, de a végére a hangom zokogásba fulladt.

- Szenvedj csak. - jelentette ki a számomra legfontosabb ember.

Felkaptam a fejem, Harry-re pillantottam. Ott ült mellettem. Egyik lábát felhúzta, és az alkarját pihentette a térdén, a másikat pedig maga alá húzta. A szemközti falát bámulta.

Furcsa, ijesztő, és valamilyen szinten kellemetlen öröm futott végig az egész testemen, amit a jelenléte váltott ki.

- Szóval, Justin...és Zayn. Zayn soha nem bántaná, mert szeret téged. - eddig a másik kezét maga mellett nyugtatta - nem is esett a látóhatáromon belülre -, most felemelte és megcsillant a kése pengéje. Felemelte, körbeforgatta, és alaposan megfigyelte ahogy a fény, szemmel láthatóan borotva éles pengéjén játszik. -Más szóval elárult engem. Ahogy te is.

A lélegzésem gyorsulni kezdett. Kezdtem ismét be pánikolni. Élénkzöld tekintete belefúródott az én gyenge, zavart pillantásomba. És átfutott az agyamon: miért akar megölni, ha már úgyis halott vagyok..?

Rákjárásba elindultam a sarok legbelsőbb zuga felé. Lassan felém fordult. Négykézláb tett egy lépést felém, közben a kése hegyével mutogatott fenyegetően.

- Én szerettelek. Megvédtelek. Az életemet adtam volna a tiedért. Most is itt vagyok. De nem kellek neked...

- Ez nem igaz! - sikoltottam zokogva. A hátamat a saroknak préselve próbáltam menekülni, de egyre közelebb jött. Csak pár centire volt az arcomtól. A kése pengéje pedig súrolta a vékonyt bőrt a nyakamon.

- Elárultál! Megcsaltál! Nem szeretsz! Neked csak Bieber kell! De te az enyém vagy! - rám mászott, de ügyelt arra, hogy ne érjen hozzám sehol. Egyedül a kés hideg fémpengéje volt az amit éreztem magamon...majd egy éles, égető érzés.

A karom újra feltárult. A hegből ömlött a vér. Teljesen váratlanul ért. Arra számítottam, hogy elvágja a nyakamat. Fájdalmamban megvonaglottam. A kezemet a puha padlón "pihentettem", miközben kisikoltottam a tüdőmet.

- Szeretlek! - üvöltöttem becsukott szemmel, zokogva. - Ne! - újra felsikoltottam. Tehetetlenül vergődtem. A fájdalom egyre lejjebb kúszott a kezemben, éreztem ahogy a hideg penge mélyen belehatol, és felszakítja a bőröm.

Hatalmas robaj, és minden elsötétül...