31.fejezet

Nóri szemszöge*

-Kész a vacsora.-dugta be Brigi a fejét a szobába néhány röpke ora elteltével.
Az ágyon ücsörögtem törökülésbe. Gondolkoztam. Vajon Harry miért jött el? Elvégre meg sem érdemlem... Egyszerűen nem értettem... De azt sem tudtam teljesen felfogni, hogy, hogy lehetett ennyire valoságos. Talán..még itt van? Nem halt meg? Szinte biztos voltam a válaszban. Ès abban is, hogy talán csak nekem ilyen valoságos a jelenléte. Görcsösen vájtam bele az ujjaimat az emlékébe. Nem eresztettem, mert nem akartam elereszteni.
Rápillantottam Brigire anélkül hogy a fejem is forditottam volna. Pislogtam párat, majd nyeltem egyet.
-Nem vagyok éhes.-jelentettem ki monoton hangon.
Lesütötte a szemét,majd nagyot sohajtott és bolintva távozott. A szoba sötétje ismét körül ölelt. Csak az éjjeli lámpa fénye segített valamit. Talán ha nincs felkapcsolva, meg sem látom az ajto melletti üres falrésznek támaszkodó,fekete öltönyös Hazza-t...
-Harry ...-súgtam. A tekintetét a padlóra szegezte, kezeit a zsebébe rejtette. Heves reakciómra csak egy huncut mosollyal válaszolt. Elökte magát a faltól, majd zsebre dugott kézzel,a padlót bámulva hanyagon elbóklászolt az ágy végéhez. Szembe állt velem, de csak akkor nézett rám amint össze szedte a gondolatait.
-Nem teheted ezt.-jelentette ki. Olya kemény volt a hangja... Mintha nem is ő lett volna.
-Mit?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Nem éhezhetsz, nem vonhatod meg magadtól a létfonotsságú dolgokat.
-Nem vagyok éhes, és mindenem meg van ami az életbenmaradáshoz  szükséges.-válaszoltam ugyan olyan keményen.
-Menj le enni.
Nem is értem hogy hogyan, vagy miképp kerültem a szoba ajtajába majd a konyhába. Lesütött szemmel ácsorogtam. Néha felpillantottamaz asztalnál ülő csapatra ... Matty, Sky, Niall és Brii ... Úgy éreztem, hogy nem vagyok közzéjük való.
Amint megláttak, abba hagyták a beszédet és egy percig csak engem bámultak. A következő pillanatban már a villa hangja hallatszott amint éles, fémes hangal koppan a tányéron. Brigi kitólta maga alatt a széket, majd a konyhaszekrényből levett egy tányért és megtöltötte kajával.
-Gyere nyugodtan.-bátorított Brigi mint amikor a kisgyereket elöször viszik óvodába és bisztatásra van szüksége.
-Köszi.-súgtam. Elhúzztam a tányéromat az asztal tulsó végéhez, hogy ne "másszak" bele a kis társaságukba. Nem éreztem hogy jó helyen lennék ha közelebb foglaltam volna helyet ...
Egyik lábam felhúzztam és a szabad kezzemmel magamhoz fogtam. A villám beleszúrtam a még langyos fasirtba majd a számhoz emeltem. Az íze pont olyan volt mint amilyennek lennie kellett. Ennek ellnére mégsem mondhatom, hogy túlzottan jól esett volna.
-Mi a baj? Nem ízlik?-kérdezte Brigi miután Matthew hatalmas puffanással ejtette bele a tányérba a villáját. Hátradőlt a széken és a szemöldökét ráncolta. Brigi türelmesen várt a válaszra.
-Elment az étvágyam.-jelentette ki Matty...
Borzasztó rosszul esett... Ennyire utálna...? Lesütöttem a szemem, óvatosan visszaengedtem a tányéromba az evőeszközömet, majd lassan kitóltam a széket...
-Köszönöm, finom volt.-mondtam félénken. Brigi zavartan - szinte hitetlenkedve - nézett hol rám, hol Matty-re.
-Nem is ettél szinte semmit.-mutatott a tányéromra.
Nem válaszoltam csak elballagtam. Hallottam amint Skyler lehúrrogja Matthew-t.
-Ez meg mire volt jó?-kérdezte gyermekded, mégis nőies és határozott hangján.
-Nincs gusztusom az ilyen undoritó emberekhez ...-mondta Matty.
-Te nem az én Matty-m vagy.-Skyler a következő pillanatban ott állt mellettem és együtt vettük a lépcsőfokokat. Azon kaptam magam hogy a vendègszobában ücsörgök vele, amint vigasztalni probál ...