23. fejezet

Brigi szemszöge*

Leszaladtam a konyhába, és megpróbáltam minél higgadtabban viselkedni, nehogy anyu meglássa milyen idegállapotban vagyok. Éppen ezért nem fordultam felé, kerültem a tekintetét majd a telefonhoz siettem. Nem tudom miért ugrott be első ként Nóri, de az biztos, hogy abban a pillanatban amikor elegem lett és kirohantam a szobából kötelességemnek éreztem felhívni. Elkezdtem bepötyögni amikor Niall megjelent az ajtóban.

- Brii, gyere fel légyszíves. - mondta higgadtan. Felé kaptam a fejem, majd anyura pillantottam de azonnal el is kaptam a tekintetemet. Csak kíváncsi voltam, hogy hogy reagált Niall-re. Egy pillanatig csodálkozott majd visszafordult a konyhapulthoz és tovább kenegette a szendvicsét. Nagyot fújva visszaraktam telefont a helyére, majd Niall mellkasára rakva a kezemet, kitoltam a nappaliba.

- Mi van? - kérdeztem halkan, de ingerülten.
- Nem voltam rá képes.
- Mire?

- Nem voltam képes elmenni a temetésre.

- Szerinted nekünk annyira élvezetes volt?

- Beszéljük meg odafent.

- Nem. Lezártam az ügyet, érted? Mára bőven elég volt belőled. - azzal ismét magam mögött hagytam. Mérgemben nem tudtam mást tenni csak arccal beleesni az ágyba, egy párnába temetni az arcomat és belesikoltani. Szerencsére a párna jó vastagnak bizonyult így nem hallotta meg senki. Kiengedtem a fáradt gőzt... Olyannyira megkönnyebbültem, hogy a szememből könnyek kezdtek záporozni. Telesírtam a párnát, de hiába. Nem változtatott semmin. Még mindig hallottam az eső kopogását ahogy odakint a sötétben kopog az ablakpárkányon. Harry még mindig hallott volt. Niall még mindig életem szerelmeként tett tönkre mindent, és hiába tette tönkre azt a rengeteg dolgoz valahogy, valamiért még midig szerettem. Én még mindig érzem az égető érzést ami belülről szétmarja a testemet. Minden megváltozott, de mégsem. Minden más lett, aztán újra, de másodjára már nem voltunk olyan mázlisták. És most mégsem változik semmi. Pedig mindent megteszek, és már csak a sírás maradt. És mint kiderült az sem segít. Most miért nem változik semmi?

- Elegem van. - súgtam a párnába. - Mindenből.

- Azt hittem vannak dolgok amiket még nem utáltál meg. - hallatszott anyu hangja. Kiemeltem a párnát az arcomból, majd felültem egyik lábamat magam alá húzva. Lassan sétált felém. Végig mosolygott. Hiába hálózták  be az arcát aprócska ráncok tömkelege, minden mosolynál megszépült...és én csak bámultam. Leült mellém az ágyra és ráncos kezei közzé fogta az enyémeket. -Nézz rám. - szolt halkan. A tekintetemet - amit eddig a kezén nyugtattam - felvezettem csillogó, gondoskodást sugárzó szemére és vártam. - Tényleg azt hitted, hogy nem tudok róla? Hogy nem tudom mi folyik itt?

 -Igen. - súgtam.

- Hát nagyon tévedtél. Egy anya mindig mindenről tud. Hiába lógtál eldugott helyeken az iskolából mindig megtudtam.

- Sose lógtam. Az Nóri volt.

- De Angela mindig tudta, hogy merre jár.

- Nem értettem, hogy honnan.

- Mert egy anya mindent tud. Látja ha fáj valami, ha szeretnél valamit, ha szomorú vagy esetleg boldog vagy. Te is észreveszed ha Skyler szomorú, igaz? - lassan bólintottam és újra a kezünket fürkésztem.

- És honnan tudod?

- Nem vagyok benne biztos, hogy tudom a választ. - elgondolkodtam egy pillanatra. Eszembe jutotta táborozás, aztán a temetés és még sok más szituáció. - Amikor szomorú, érzem rajta. Szinte szemmel látható. Észre veszem ha senki más nem.

- Pontosan. Én is mindvégig tudtam, hogy Niall miket tesz. És a többiekről nem beszélve. Látom a hegeidet, a foltjaidat. Láttam Nóri kötését és sebeit. Láttam Zayn sebes öklét. Láttam Louis drogtól beesett arcát. Liam véres szemét és Niall-t is. Mind borzalmasan néztek ki, de nem szólhatok bele. Felnőttél. Ez a te életed, te irányítod. Nincs beleszólásom.

- De...

- Nincs de. Sajnos ez is eljött. Sőt. Nem most, te már réges-régen felnőtt ember vagy. Irányítanod, kormányoznod kell, mert ez a te hajód. Nem tudtam mit mondani. Anyu mindenről tudott. Mégsem láttam mostanáig különösebben aggódni. És igaza van. Sajnos. De én nem akartam felnőni. Nem kértem hogy saját, független életem legyen. Szükségem van a segítségre, és Nórival nem sokra megyek. Imádom, de ő nem tud igazi, felelősségteljes felnőttként élni. A mostani állapotában pedig még "hasznavehetetlenebb". Ebből következik, hogy főállású felnőtt lettem. Anya vagyok ami kötelez arra, hogy úgy viselkedjem mint egykor az én anyukám aki tökéletesen játszotta a felnőtt főszerepét. Vagy legalábbis nekem tökéletesnek és így könnyűnek is tűnt. De biztos vagyok benne, hogy ő is félt. Félt a felelősségtől. Ahogy most én...

Addig morfondíroztam amíg észre nem vettem, hogy anyu már nincs a szobában és nem fogja a kezem. Elborultam és valószínűleg még akkor el is aludtam.

Reggel lebandukoltam a lépcsőn, csináltam egy kávét majd a telefonhoz csoszogtam ismét, több számmal nagyobb mamuszomba. Felhívtam Nórit, de Matty vette fel.

- Haló? - szolt bele az ismerős hang.

- Szia, Miatty. Itt Brii. Nóri?

- Ma még nem láttam. Biztos alszik.

- Mond meg neki, hogy kerestem. És hívjon vissza ha felkelt.

- Oké.

- Köszi szépen. Szia.

- Nincs mit. Szia.

Anyu leült az asztalhoz, megvárta míg befejezem és csak az után köszöntött.

 -Jó reggelt, Napfény!

- Jó reggelt.

- Jól aludtál?

- Fogjuk rá. De majd a kávé felébreszt. Nem láttad Niall-t?

- Nem. Miért?

- Tudtam. - választ nem adva ugrottam fel az asztal mellől. - Megígérte Sky-nak. - durrogtam magamban majd azonnal tárcsáztam a számát. Szerencsémre fel is vette. - Hol a büdös francban vagy? Megígérted Skyler-nek, hogy nem mész el.

- Neked is szia.

- Ho..

- Elfelejtettem, hogy megígértem na. - mormolta a telefonban részegen.

- Reggel van, de te már is fúl részeg vagy?!

- Nyugi már! Csak lazulunk egy kicsit.

- Mint mindig. Azonnal gyere haza. Ha megtudja Skyler hogy mit tettél, soha többet nem áll veled szoba, érted?!


Ui.: Úristen nagyon nagyon sajnálom, hogy eddig nem osztottunk!! Ne haragudjatok érte! Kár pótlásul ma két fejezetet hozunk (a másik olyan 30-35 perc múlva várható).
Kérlek titeket olvassátok a fejezeteket, komizzatok és iratkozzatok fel. Mondjátok ismerősöknek, barátok akik szeretnek blogot olvasni, hogy iratkozzanak fel rendszeres olvasóknak és kövessék velünk a történet folytatását!:)xx

Ui2.: Tegnap volt egy hónapos a blog (*o*) nagyon köszönjük a több mint 3000 megtekintést és a 10 db feliratkozót!:) Nagyon örülünk nektek.
Mikor szombatra ígértem a fejezetet azért nem hoztuk mert mentünk Debrecenbe megnézni a TIU-t!*-* Fenomenális egy film. Mindenkinek ajánljuk aki még nem látta! Higgyétek el megéri megnézni. Utána vasárnap meg hétfőn más elfoglaltság miatt (tanulás) nem tuddtunk ujjat hozni... Szóval kérünk titeket hozzatok nekünk olvasókat és komizzatok! És mialőtt azt hinétak, hogy ilyen önző semmire kellő vagyok, nem! Csak szeretnénk ha sokan lenétek és támogatnátok minket!
Jó olvasást, így utólag is!:)xx
                                                                                                                                          xxBrigixx