21. fejezet

Nóri szemszöge* 

Talpig feketébe burkolózva álltam a tükör előtt és vártam, hogy Brii értem jöjjön és együtt folytassuk utunkat. Úgy éreztem készen állok és minden erőmet - ami maradt - összeszedtem. Én és a magassarkú még most sem vagyunk jóban, így belebújtam a fekete lapőstalpú topánkámba, majd elbattyogtam az ablakig. Bámultam kifele a szemerkélő esőbe, figyeltem ahogy az esőcseppek puhán landolnak az ablaküvegen, majd végigszántják azt. Mintha sírna az ég is... Sírna, mert Harry nincs többé alatta. És megrígatja mind azt ami még alatta maradt... A fekete autó leparkolt a ház előtt, áthajtva egy méretes pocsolyán. Brii kinyitotta az ajtót, kidugta az esernyőt majd nagyra nyitotta és alá állt. Skyler is alászaladt majd elindultak a bejárat felé. Felkaptam a kabátomat, amit gondosan előkészítettem erre a napra, és egy perc elteltével már nyitottam is az ajtót.
- Pont most kell esnie. - mondta Brigi amint belépett. - Na? Készen állsz? - kérdezte miután becsuktam az ajtót.
- Nem. De mehetünk.
- Anya, én majd a fiúkkal.megyek. - mondta Sky.
- Okés. - Brigi nyomott egy puszit a fejére majd kinyitotta az ajtót. Sóhajtva indultam meg amikor egy kéz gyengéden fonódott a csuklom köré. Megfordultam és nyugodtan konstatáltam, hogy csak Matthew az. Szorosan átölelte a derekamat én pedig a nyakát. Egy puszi után elváltunk majd megjelent Justin is. Ő is szorosan átölelt, a testemet az övéhez préselve.
- Mi szeretünk. - súgta olyan halkan, hogy alig értettem. Nagyot nyeltem. Majdnem elsírtam magam.Újra.
- Tudom. - azzal elengedtem.
Ezt még az ellenségemnek se kívánnám. Látni ahogy a beszéd után a tömegből egyesével lépnek elő az emberek és egy egy szál virággal tisztelik meg Hazza-t, borzalmas. Borzalmas látni, érezni ahogyan végleg elmegy, ahogy emberek hada siratja, könnyes szemekkel vagy éppen zokogva gyászol... Amint mindenki lerótta a tiszteletét és elment, Matthew és én még ott maradtunk. Mi maradtunk utoljára, hogy elbúcsúzzunk és hogy lássuk ahogy lassan elnyeli a föld. Egy szál, hófehér rózsával ballagtam a koporsóhoz, miután Matty elbúcsúzott Tőle. Ekkor buktak ki a sós könnycseppek a szememből és áztatták el az arcomat. Mindeddig nem mertem szabadjára engedni őket. A tömeg miatt... Ne lássák hogy, gyenge vagyok. De nem bírtam tovább. Azt mondta soha ne hagyjam el... Ebből született a Don't Let Me Go, de most úgy érzem, hogy Ő hagyott el engem. Egyedül maradtam. Ami persze csak részben igaz, hiszen Brii és a srácok nélkül mozdulni sem mernék. De nélküle nem csak mozdulni de még létezni sem tudok... Nem gondolkodtam semmin. Azt tettem amit abban a pillanatban jónak láttam és így nem kell majd azon vakaróznom, hogy vajon jól csináltam e. Csak sírtam gondtalanul. Néhány rövidnek tűnő perc után hátrébb léptem, a karomat Matthew dereka köré fontam és együtt figyeltük ahogy végleg vége...
- Menjünk. - javasoltam.
- Oké. - hallatszott a válasz egy sóhaj után.

- Higgyétek el, idővel minden rendben lesz...- szolt egy másik hang a hátunk mögül. Louis.
- Lou? - kérdeztem meglepetten. Meg voltam győződve arról, hogy elment a többiekkel. De nem. Ott állt csillogó szemekkel és várt. Fogalmam sincs, hogy mire.
- Egyedül maradhatnék....? Csak egy perce. - kérdezte félénken.
- Persze. - vágtam rá a választ gondolkodás nélkül. Brigi kocsija már nem állt a temető kapujában. Feltételeztem, hogy haza ment Skyler-rel és Clarie-vel, aki a temetés előtt érkezett. Már csak Justin állt ott a kocsijának dőlve, zsebre dugott kézzel. Borzasztó letört volt. Lehajtott fejjel pásztázta a földet amíg oda nem értünk. Akkor szó nélkül beült a kocsiba, én az anyósülésre és Matthew is elfoglalta a hátsó ülést. Csendben keltünk útnak. Senki nem szolt egy szót sem. Nem volt rá okunk, és beszélni sem volt túl sok kedvünk. Majd leparkoltunk a ház előtt, ahonnan - szerencsére - az eső elmosott minden kamerás idiótát.
- Matty, légy szíves menj be. Mi is megyünk, egy perc az egész. - meglepetten hallgattam Justin érdekes kérését. Nem szóltam közbe. Kíváncsi lettem, amit a körülmények csak még érdekesebbé tettek. Elvégre, Justin a lakásban is beszélhetne velem négyszemközt.
- Okéé...- dünnyögött Matty majd kilépett a szemerkélő esőbe. Behúzott nyakkal szaladt a bejáratig, majd eltűnt az ajtó mögött.
- Szóval...- adtam meg kezdő löketet.
- Csak annyit akartam hogy... Tudnod kell, hogy ezzel nincs vége a világnak. Nem szeretném ha most a depressziós rész következne.
- Milyen rész?
- Az amikor begubózol, nem eszel, lefogysz, a szemed alatt ocsmány karikák lesznek, stb...
- Aha...
- Élned kell. Harry is azt akarná, hogy boldog legyél. Nem foszthatod meg magadtól azt ami jár. És mi lenne Matthew-val?
- Semmi. Nem.leszek depis... Majd meglátod.
- Jól van, oké. Én csak szoktam. - emelte maga elé a kezét, majd sietősen kiugrott az esőbe. Egyedül maradtam a méreg drága autóban. De nem sokáig tartott az egyedüllétem. Viszonylag hamar én is követtem és beszaladtam a házba. Lezuhanyoztam, belebújtam a "pizsamanákhasználom" pólóba, majd Matthew szobája felé bandukoltam. Bementem hozzá, és a látvány lesokkolt.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem dermedten.
- Takarítók. - jelentette ki egyszerűen, majd visszafordult és pakolni kezdett.
- Le kellene feküdnöd.
- Nem.
- Tudom miért csinálod.
- És?
- Ez nem megoldás. - odaléptem hozzá és gyengéden az ágyhoz irányítottam. Leült a szélére, én pedig mellé.
- Így nem gondolok rá.
- De igen. Az lenne a legjobb, ha már nem akarsz ezen agyalni, hogy lefekszel és alszol egyet.
- És ha vele álmodok?
- Akkor biztos jót fogsz álmodni. Hidd el, ha még csak álmodban is, de örülni fogsz annak, hogy láthatod. Nem kellett tovább magyarázni, azonnal bebujt a takaró alá. Nyomtam egy puszit az arcára majd rácsuktam az ajtót. Elindultam a hálószoba felé, amikor meghallottam Justin halk suttogását.
- Nóri! -súgta Justin.
- Mi van? - fordultam felé.
- Gyere...csak egy perc az egész. - beléptem a vendégszoba ajtaján, és becsukta mögöttem az ajtót. Leültünk az ágyra ahol a laptop nyitva várt minket. Felém fordította. A you tube-on nézelődhetett amikor rátalált a videóra. Kidrauhl címmel volt feltüntetve...- Mi van vele? - kérdeztem rendes hangon.
- Ez egy fan-videó.
- És?
- Mit szeretnek benne?

- Hát...én imádtam Kidrauhl-t. Kár, hogy kinyírtad.
- De miért szeretted? - apró mosoly jelent meg az arcomon. A képernyőt bámulva gyűjtötte össze a szavakat majd használatba vettem őket.
- Kidraulh pótolhatatlan. A mosolya, az arca, a haja...mindene. Az élet ami benne tombol, a gyermekded, vékony hang, a gombafrizura... De most... Nincs mosoly, vagy legalábbis nem olyan. Nincs gomba haj. Nincs lila szerkó. Nincs babahang. Csak izom, k*baszott szexi test, férfias hang, új stílus. Egyedül a gyönyörű, csillogó barna szem maradt.
- Szerinted szexi vagyok?
- Mindig is úgy gondoltam, hogy az vagy. Most is úgy gondolom. És...aki egyszer Belieber lesz...az az is marad.
- Kidrauhl még él.
- Tudom.
- De nem hordhatok olyan cuccokat mint évekkel ezelőtt, a hajam sem lehet ódivatú, a hangom pedig magától változik.
- Én szeretem Kidrauhl-t és szeretem Justin-t... De azt is meg kell értened, hogy hiányzik... És nem csak nekem, hanem 43 millió másik embernek is.
- Nekem is hiányoznak dolgok. Mégsem kaphatom őket vissza. El kell fogadnom a változást. Itt van Sel... Ő is hiányzik... És rájöttem valamire. Nem szeret.
- Haaa?- Nem szeret.
- Miért ne szeretne?
- Éreztem mostanában ,hogy nem úgy viszonyul hozzám...az ágyban mint régebben. Szóval... Szerintem ez az egész sajtó ürügy nem is izgatja. Csak egy jó ok, hogy véget vethessen a kapcsolatnak, hogy sértettként kerüljön ki belőle.
- Ahan...- azzal leborultam a párnára. Elnyúltam az ágyon és felkészültem a beszélgetésre. De nem volt folytatás. Arrébb tolta a laptopot és lefeküdt mellém.
- Milyen szerencsétlenek vagyunk. - jelentette ki.
- Tudom...de lehetne rosszabb is.
- Igaz. Például ha...nem lennénk itt egymásnak.
- Tudod, mindig volt egy álmom. Mivel Belieber és Directioner vagyok, rólad és a 1D-ről álmodoztam. De főképp rólad. Hamarabb lettem Belieber ezért hozzád jobban kötődtem. Mindig az járt a fejemben, hogy egyszer találkozunk és még aznap lefekszünk. "Egyszer úgyis az enyém lesz" jelem mondattal biztattam magam.
- Sok ilyet hallottam de..tőled még nem.
- És a legviccesebb, hogy most itt fekszek, egy szál bugyiban és pólóban melletted, te pedig alsóban, ami elég fura. - megfogta a kezemet és az ujjainkat összekulcsolta amitől zavartan éreztem magam. De nem vettem el. Időm se volt lereagálni.
- És így még furább.
- Ahaan...-mocorogni kezdett. Felült, lerakta a laptopot az éjjeli szekrényre majd ismét megfogta a kezemet, a lábát átrakta az enyémek fölött és szabad kezével megtámaszkodott a fejem mellett.
- Hunyd be a szemed. - utasított halkan. Magam sem tudom, hogy miért, de becsuktam a szememet. Talán kíváncsiságból, vagy azért mert eldöntetem, hogy gondolkodás nélkül a pillanatnak élek. Dús ajka az enyémet végigsimította majd táncolni kezdett rajta. A szemeim kipattantak, és rémülten néztem ahogy Justin lassan hátrébb húzódik.
- Mit csinálsz? - kérdeztem ijedten.
- Ha rajtam múlik, az álmaid valóra válnak. - mondta halkan de határozottan.A rémület olyan gyorsan ment, amilyen gyorsan jött. Mindig az járt a fejemben, hogy teljesüljön minden vágyam, de sajnos nem így lett. De ezt az egyet még talán valóra válthatom...