29.fejezet

Brigi szemszöge*

Kapkodva vettem a levegőt. Az érzékeim felélesültek. A hangok hangosabbak voltak, a színek élesebbek. Hatalmas tömeg gyűlt körénk. Mind segítőkész, londoni járókelők voltak. A sofőr először - aki elgázolta a kicsikémet - csak szabadkozott, majd ahelyett, hogy tovább sajnálkozott volna, hívta a mentőket.

Matthew Sky kezét szorongatva beszélt hozzá. Szinte már kiabált. A pánik kezdett elhatalmasodni rajta, ami nem túl sokat segített. Én is beszéltem hozzá. Annyira lefoglalt, hogy nem is törődtem vele amikor Niall át furakodta magát a tömegen és térdelve kérdezősködött. Hol tőlem hol Sky-tól.

- Sky, kicsim! Figyel apura! - utasítottam közelebb hajolva, hogy hallja. Engedelmesen, könnyes, rémült szemeit rám szegezte és figyelt. - Nem szabad becsuknod a szemeidet, nem szabad elaludnod. Mindjárt jön a mentő, és bevisznek a kórházba. Tarts ki, kincsem. Minden rendben lesz. - simogattam az arcát.

A mentőautó szirénája hallatszott úgy két saroknyira. Egyre közeledett és egy perc múlva megállt a tömeg mellett. Az orvosok megkérték az embereket, hogy ha tehetik hagyják el a helyszínt, hogy legyen helyük a munkához. Skyler apró kis testét egy hordágyra csatolták, majd betolták a mentőautó hátuljába. Természetesen vele mentem. Beültem mellé. Amikor elindultunk a helyszínt magunk mögött hagyva, kibámultam az aprócska hátsóablakok egyikén: Matthew elhidegülve, szinte már undorodva pillantott Niall-re. De nem foglalkozott vele sokáig. Azt figyelte ahogy lassan eltűnünk a hangos, piros autóval.

Hál' Istennek egy "kis" töréssel és zúzódással is megúsztuk. Nem lett komolyabb baja. Szerencsére nem lett agyrázkódása amivel aztán hónapokig ágyban kellene feküdnie.

Begipszelték a karját, és néhány óra múlva Matthew-val és Niall-el a szobában vártuk, hogy a nővér végezzen és megbeszélhessük a dolgokat.

- Ez a te műved. - dünnyögött Matty Niall-nek amint a nővérke elhagyta a szobát.

- Mi? Mit csináltam? - kérdezett vissza Niall.

- Kurváztál. Ha most nem hagyod ott, és nem szedsz fel valami ribit, Skyler nem pánikól be és rohan el. -vádaskodott Matthew. A hangja éles volt. Szinte már sértő. De teljes mértékben egyet értettem vele.

- Matthew, mi lenne ha most kimennél egy percre? Lenne itt egy kis megbeszélni való. - mondtam.

- Én ugyan nem megyek sehová. - azzal leült a Sky melletti székre és megfogta a kezét.

- Akkor menjünk mi. - dörmögött Naill. Tudta, hogy mindenről ő tehet és valószínűleg arra számított, hogy jól lecseszem majd. De nem volt szándékomba. Épp ellenkezőleg. Minden erőmmel azon voltam, hogy helyre állítsam a dolgokat.

- Apa? - mondta Skyler. De nem fejezte be. Tisztában volt vele, hogy Niall tudja mire gondol.

- Hozzád vissza jövök. - mondta Niall és elhagytuk a szobát.

Kimentünk a kórház elé. Szükségét érezte elszívni egy cigit.

- Szóval? - kérdezte.

- Mi ez az egész? Semmit sem értek. Először nem jössz el a temetésre, aztán elmész és megígéred Skyler-nek, hogy vissza jössz, de e helyett becsajozol, engem meg jól megcsalsz.

- Ez...egy nagyon egyszerű dolog. Nem látom jónak  a vitákat, hogy mindig megbántjuk egymást és hogy...fájdalmat okozok neked. Nem tudok vele lenni. És nem azért mert nem szeretnék. Sőt!

- Akkor? Miért? Miért ne lehetnénk együtt?

- Mert...nem bírom nézni ahogy szenvedsz.

- Nem szenvedek.

- Chh! - kacagott kínjában. - Nem tagadhatod. Amikor...elveszítetted a gyereket...akkor... úgy éreztem hogy én öltem meg...

- De nem így volt. És lehet másik. Még most lehet. Egy belefér. Annyira öreg még nem vagyok.

- De én nem akarok.

- Mi?

- Nem akarok csak azért, hogy utána csak szenvedjen és azt kelljen hallgatnia, hogy milyen az apja. - nem tudtam mit mondani erre. Erre nem is lehet mit mondani, így csak egy perc múlva válaszoltam.

- És most mi lesz? Tényleg nem jössz vissza?

- Nem tudom.

- Próbáljuk meg.

- Te is tudod, hogy halott ötlet.

- De...

- Ne ragaszkodj hozzám ennyire. - szíven ütött.

Nem mondta semmi féle különleges hangleejtéssel, se akcentussal. Ez csak egy egyszerű kijelentés volt, de ólom súllyal bírt. Mintha fejbe vágtak volna egy boling golyóval. Nem túl kellemes. És nem is bírtam tovább. Elsírtam magam de a könnyem azonnal letöröltem. Nem akartam, hogy meglássa, és azt higgye, hogy ezzel akarok hatni rá.

- Nem tudom... Csak ennyit mondok. Visszamegyek ha úgy érzem, hogy képes leszek rá.

Lassan bólintottam. Meglepetésemre átölelt. Majd visszamentünk a kórterembe.

Szegény kicsikémnek egy hétig bent kellett lennie. Időközben bekötötték neki az infúziót is. De mindennek ellenére Matty segítségével meglepően jól átvészelte a kórházasdit. A gipsz már másnap tele volt firkálva, és volt akkora mázlijuk, hogy egy kisfiú gipszét egyben vették le, aki nekik adta. Így mindketten begipszelve járkáltak.

Skyler oldalán lévő zúzódás szépen gyógyult, egy hét alatt nagyon sokat javult. A keze is rendben van. Hazafele menet szaladtak felfelé a lépcsőn. Mielőtt Matty is fel ment volna feltettem neki egyetlen kérdést:

- Anyud otthon van?

- Tegnap mikor hazaszaladtam nem láttam de tuti, hogy otthon volt. Szólt a gitár. De nagyon furán. Mint valami gyászinduló.

Majd felszaladt a lépcsőn. Niall segített hazacuccolni Sky-t, így ott volt amikor elmentem Nórihoz....