22. fejezet

Brigi szemszöge*

Skyler ráncos szemöldökkel nézte a koporsót amit hatalmas virághalom fedett le.
- Jól vagy? - kérdeztem suttogva.
- Nem. Haza mehetek? - suttogott ő is. Nem lepett meg, hogy nem bírja. Engedékenyen bólintottam. Nagyot sóhajtva sarkon fordult.
- Elkísérlek. - hallottam egy sutyorgó fiú hangját. Hátranéztem és figyelemmel kísértem ahogy Logi és Skyler elhagyja a temetőt. Majd ismét a szertartásra összpontosítottam. Borzasztó dolog eltemetni egy elhunyt szerettünket. Nincs nehezebb mint megszervezni egy temetést, kiválasztani egy ruhát és rendbe tenni egy holtestet... Sem nekem, sem Nórinak nem volt elég erőnk felöltöztetni.... Így hát másra bíztuk. Nehéz. Nehéz látni azt ahogy mindenki siratja. Érezni, hogy már nincsenek könnyeid, mégis sírsz és a szemed ég... Leróttam a tiszteletemet, anyuval az oldalamon. Majd a One Direction többi tagjával távozni készültünk.
- Azt hiszem...elfelejtettem valamit. - mondta Lou a fiúknak. Zayn és Liam egyszerre bólintott majd Louis sarkon fordult és eltűnt a temető udvarán.
- Ez hihetetlen. - mondta anyu felrázva útban hazafelé. - Teljesen meg voltam győződve arról, hogy ez a banda mindig együtt lesz.
- Én is. De...nem lenne baj ha ezt most inkább hagynánk? Csak addig míg eltelik egy kis idő.
- Hát...oké. Ahogy gondold. - vetettünk véget az egyébként is rövid beszélgetésnek, épp amikor felhajtottam a bejáróra. Egymás után léptünk be az ajtón, majd anyu a konyha felé vette az irányt. Ledobtam a cipőmet majd felszaladtam a lépcsőn .Skyler szobáját tűztem ki célul, de csak a küszöbig jutottam. Nekidőltem az ajtófélfának, de nem szóltam egy szót sem, nehogy észre vegyenek.
- Felajánlotta, hogy elkísér, aztán a kapuban megálltunk mert mondani akart valamit. És képzeld.... Tetszem neki! - ujjongott Sky Niall-nek. Egymással szemben ültek az ágy közepén. Igaza apa-lánya pillanat amit ennyi idő után üdítő volt nézni, nem pedig beleszólni.
- Rendes gyerek. - mondta Niall. Hiányzott a hangja és most, hogy hallhattam kissé megnyugodtam.
- Nekem már nagyon régóta bejön. Akkor tetszhettem meg neki amikor kirándulni voltunk. És most már nem kell afelől aggódnom, hogy Matty hanyagol Mia miatt és egyedül leszek...
- Szóval...már együtt is vagytok? Nem gyors ez egy kicsit? Olyan kicsi vagy még és ....
- Anya, anya, anya! - szaladt felém Sky amint feltűntem neki. Niall eddig háttal ült, és most felém fordította tengerkék szemeit. - Képzeld, apa hazajött! - örvendezett és átölelt.
- Igen, látom. - nyomtam egy puszit a fejére. - Ki is az új barátod? - kérdeztem miközben elhúzódtam. - Hát...izé... Logan.
- Ez az! Össze jött! Ooooh, teee! - vontam a mellkasomra. Örültem neki. Egyrészt mert nagyon tetszett Skyler-nek. Másrészt pedig Logi nagyon rendes gyerek... A kirohanásai ellenére is.
- Megfojtasz. - sziszegett Sky.
- Ooopsz! Bocsi. - azzal elengedtem. - Hát te? Hogy hogy itt vagy? És miért nem jöttél el a temetésre?
- Ezt majd négyszemközt. - hallatszott a válasz.
- Aj, hagyjuk már! - legyintett Sky és úgy fordult, hogy mindkettőnket lásson. - Ti nem tudtok"négyszemközt" beszélgetni. Hallja az egész utca.
- Mi lenne ha most lenne az a "négyszemközt", ami Skyler szerint nem négyszemközt? - kérdeztem. Hamar meg akartam ejteni a beszélgetést mert féltem, hogy újra elmegy.
- Felőlem. - azzal feltápászkodott az ágyról.
- De ugye vissza jössz? Nem mész el megint, ugye? - állta el az útját Skyler.
- Nem megyek sehová. - na persze, gondoltam. Azzal elindultunk a hálószobába, Sky-t magunk mögött hagyva.
- Anyu a konyhában van, nem szeretném ha hallaná. - mondtam. - Nincs szükség az ordítozásra.
- Ahan.
- Szóval?
- Nem jöttem haza. Ezen emut kell annyit beszélni? Szabad ember vagyok. - vont vállat és lehuppant az ágyra.
- Szabad, családos férfi vagy. - helyesbítettem.

- És?
- Mit és? Nincs és. Az vagy. Itthon kell lenned. Nem azt mondom, hogy 0-24-ben, de jó lenne ha még számítanánk valamit. A gyerek teljesen ki volt akadva, hogy hol vagy. Azt hitte, hogy úgy jársz mint Harry. Elmész, de nem jössz vissza.
- Chhh!
- Most mi van? Szeret téged, de te...
- Én is szeretem. Ennek semmi köze nincs Skyler-hez. Ő a második életem és szándékosan soha nem bántanám.
- Mégis azt teszed. El nem tudod képzelni, hogy mit tettél azzal, hogy nem jöttél haza. Főleg a történtek után... Amúgy meg...hol voltál..? Megint.
- Lógtam. Nem szabad?
- Nem vagy már husz éves.
- De 60 se. Nem fogok itthon ülni.
- De jó lenne ha legalább naponta hazajönnél.
- Persze, persze. Ezt fogja az a másik görcs is csinálni? - mutatott a hasamra.
- Mit?
- Az is halálra fogja magát aggódni?
- Nem. Nincs másik gyerek.
- Hova lett?
- Elveszítettem.
- Mázli.
- Bunkó.
- Mégis minek kellett neked az annyira? - ült fel ismét a hasamra mutatva.
- Nem az, hanem ő. De nem igaz, hogy nem érted. Hozzád akartam kötni magam, egy újabb módon. De te ezt is elvetted tőlem.
- Nem én tehetek róla, hogy elveszítetted.
- Elveszítettük. Ez a gyerek ugyan annyira a tied volt, amennyire az enyém.
- De nekem nem kell.
- És ha nem meg el és megszületik? Akkor mit csinálsz? Halálra éhezteted? Vagy mit?
- Semmit. Nem érdekelt volna. Jobb is hogy nincs. Mert így legalább nem kell azt hallgatnom, hogy milyen sz*r apa vagyok.
- Miért nem voltál ott Hazza temetésén? - kérdeztem egy perc elteltével.
- Dolgom volt.
- Mi lehet ennél fontosabb?!
- Most mondtad hogy nem kell ordítozni.
- Leszarom! Mi dolgod volt?! Mi lehet fontosabb mint a testvéred temetése?! Tudod mit? Ne is válaszolj. Nem érdekel. - azzal kirohantam a szobából...