24. fejezet

Nóri szemszöge*

 A Justin-nal töltött éjszaka után borzalmasan éreztem magam. Nem azért mert nem jól csinálta amit csinált, vagy nem élveztem. Az utána következő órákban nem tudtam elaludni. Félálomba vergődtem át a hátralevő időt. Hajnalban éreztem ahogy Justin magához von, és végigsimít a hajamon. Kirázott a hideg. Nem tudtam hova tenni. Annyira jól esett minden egyes érintése, mégis úgy éreztem, hogy darabokra szakadt a szűnni nem akaró érzés. Nem reagáltam, úgy tettem mint aki alszik, majd nemsokkal később - amikor meggyőződtem arról, hogy biztosan alszik - kibújtam a takaró alól. Felkaptam a földről a bugyimat és a pólómat, belebújtam, majd sietősen, mégis teljes csendben távoztam.

 Be pánikóltam. Most mindennek vége. Hogy tehettem ezt? Hogy csalhattam meg? Mit gondolhat most, hogy már odafent van és mindent lát? Egy szemét ribanc vagyok. Ennyi. Nincs mit beszélni, vagy letagadni. Megcsaltam azt az embert akit soha nem akartam. Soha. Mégis mit gondoltam? Hogy ha nincs akkor mindent szabad? Még az nap félre léptem amikor eltemettem. Nincs nálam rosszabb ember. A világon nincs még egy ilyen....nem tudom mit kellene mondanom. Nincs semmi amit tehetnék. Nem volt másom csak Ő. Mit tenne ha még élne...?

 A légzésem felgyorsult, a kezem eszeveszett remegésbe kezdett, a szívverésem is kétszer gyorsabb volt a szokásosnál. Leültem az ágyra, nehogy rosszul legyek. Ilyenkor van az hogy elájulok. Be pánikolok, a pulzusom az egeig szalad, a cukrom leesik és már el is terültem.
- Minden rendben? - láttam ahogy a résnyire nyílt ajtón beszökik egy fénycsík a sötétszobába, belép rajta egy férfi alak, majd a fény eltűnik és a reggeli homály veszi birtokába a szobát. Nem válaszoltam, csak a légzésemre ügyeltem. Justin leült mellém, átkarolta a vállamat és magához húzott. - Nóri, mi a baj?
A hideg ismét rázni kezdett. Újra és újra hozzámér, én pedig újra és újra elvesztettem az eszemet. Mit tegyek? Zavarjam el, és veszítsek el egy barátot, akit a fiam a testvére ként szeret és legyek haragba a fiammal is? Vagy hagyjam? Szenvedjek, csak amiatt mert jót akart? Teljesíteni akarta az egyetlen, igazi álmomat?

- Szólalj meg. Nóri, vegyél levegőt! - csak most tűnt fel, hogy nem vettem levegőt. Azonnal szippantottam egy mélyet és a tüdőm egy pillanat alatt megtelt levegővel.

- Mit tenne most? Mit tenne ha tudná? Hogy tehettem ezt?

- Azt akarná, hogy boldog legyél. Most is biztos figyel, és valószínűleg azon jár az esze. hogy miért foglalkozol még vele. Miért azon agyalsz. hogy Ő mit akar, ha már nincs. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ezt mondogatja, csak mi éppen nem halljuk.

- De nem vagyok boldog nélküle. - jelentettem ki fakó hangon. Váratlanul az ölébe vonszolt. Nem volt erőm, se energiám, sőt még elég akaratom se ellenkezni.

- De velem boldog voltál. - súgta és magához szorított, mint egy anya a kisbabáját.

Egy gondolat futott át az agyamon. De nem lehetek vele boldog. Ez természet ellenes. Nem vele kell boldognak lennem. Ez a rövid de lényegre törő gondolat elég erőt adott ahhoz, hogy kicsusszanjak az öléből és talpra álljak. Szembe fordultam vele, Justin pedig két tenyere közzé fogta a csípőcsontomat és magához húzott. Az állát kb. 2 cm választotta el a hasamtól.

- Nem lehetek veled boldog. - nagy hangsúlyt fektettem a "veled" szóra, hogy megértse pontosan mire is gondolok.

- Miért nem? Nincs senkim, csak te és Matty. Neked sincs már senkid, olyan értelemben. Kinek árhatnánk.-lecsúsztatta a kezét a combomra, majd újra feltolta a csípőmre de ez utal a Hazza-tól kunyizott pólóm alá.

- De nekem van. - léptem hátrébb. - És lesz is. - szögeztem le. Felállt, szembe állt vele, a kelleténél közelebb, és lassan kezdte felhúzni a pólóm.

- Nem szabad ennyire ragaszkodnod hozzá. - hajolt a nyakamhoz.

- Justin. - szóltam rá. A légzésem ismét gyorsulni kezdett, a kezemet izmos mellkasára raktam és a maradék erőmmel megpróbáltam hátrébb tolni. De persze erősebb volt nálam, és ezzel a reakciómmal is csak rontottam a helyzeten. A csípőjét az enyémhez nyomta és a nyakamat kezdte csókolgatni. Megfordított, olyan hirtelen, hogy a lábam sem érte a földet, és befektetett az ágyba.

- Justin, hagyd abba. - nyögtem, de a hangom nem bizonyult túl határozottnak. Minden erőmet elvette. Lassan haladt lefelé a nyakamon.

- Ez meg mi?! - nyílt ki sarkig az ajtó. Matthew pedig hitetlenkedve bámult.

- Haver, ez nem az aminek látszik. - mentegetőzött a sablonos dumával Justin de nem ment sehová. Ugyan úgy feküdt fölöttem, a fejét felemelve az ajtóra szegezett tekintettel.

- Hogy tehetted ezt?! - ordított nekem. De nem szóltam egy szót sem. Ledermedve kukucskáltam Justin alól.

- Matt, haver, nyugodj meg. - állt talpra Justin. - Én csak megadom anyádnak azt amire szüksége van.

- És nem tudtál volna várni?! Tegnap temettük el! Szégyen! Szégyen, hogy ekkora ribanc az anyám és ekkora seggfej a legjobb haverom!! - azzal elviharzott.

 A hasamra fordultam, és sírni kezdtem. Nem azért amit mondott. Hanem azért mert minden szava igaz volt.

- Majd megnyugszik. - simított végig Justin a hátamon.

- Menj innen! - löktem félre a karját, amint ülőhelyzetbe vergődtem magam. - Ne éj hozzám! - zokogtam.

- De...

- Hagyj békén. - szögeztem le. - Akkor leszek boldog ha nem érintkezek veled, se senki mással. Hagyj békén.

 Lassan bólogatott. Leállt, majd az ajtóban visszafordult. Megállt és elgondolkodott egy percre.

- Remélem azt azért tudod, hogy ezt nem csak magam miatt tettem. - majd eltűnt.

 És most? Nem indult elég szarul a napom, nekem még jobban el kellett baszni! Elkergettem Matthew-t. Szép kis anya vagyok.... Elveszítettem egy legjobb barátot. Még jobb.