36.fejezet

Brigi szemszöge*

Láttad már azt ahogyan életed egyik legfontosabb embere elgyengülve hull a földre? Nem? Nem is kívánom, hogy bárki ezt lássa ...

Hosszú percekig - amik szinte már óráknak tűntek - csak térdelt a nedves fűben. A könnyei az arcára fagytak, a haja az arcára tapadt, a szeme bevörösödött...
A szívem ketté hasadt. Lehet hogy folyamatosan anyáskodnom kellett felette, lehet hogy állandóan a helyes út felé kellett terelgetnem...mégsem éreztem úgy mintha ez teher lenne. A barátom, a barátja vagyok, voltam, leszek...akár mi is történt. Bárki bármit mondott, mégsem tudtam rá úgy tekinteni mint egy kellemetlen púpra a hátamon. Ez volt a feladatom. És szívesen elvégeztem.
Amikor senki sem volt, amikor mindenki egyedül hagyott, eljött hozzám. Elmondhattam neki mindent. És megvédett ... Szembe szállt mindenkivel, csak hogy én épségben megússzam. A nála egy fejjel magasabb srácoknak is neki ugrott. Soha nem tudtam felfogni igazán, hogy ilyenkor mi zajlik le benne. Talán az adrenalin teszi elég erőssé ahhoz, hogy a monstrumokat is lepofozza.
És amit én tettem semmi ahhoz képest, hogy "harcba" szállt értem ... Nem lehetek elég hálás...

- Köszönöm. - súgta a sírkövet bámulva. Mintha csak a gondolatmenetemet folytatná hangosan. Nem pislogott, a tekintete üvegessé vált a sírástól.
- Mégis mit? - kérdeztem zavartan. Letérdeltem mellé, és az arcát kémleltem.
- Hogy végig itt voltál velem.
- Nem csak voltam. Most is itt vagyok.
- De én már nem.
- Miről beszélsz?
- Brii, nem vagyok hülye. Na jó, az vagyok, de azt még fel tudom fogni, hogy valami nincs rendjén.
- Minden a legnagyobb rendben van.
- Nincs. - felém fordította elgyötört arcát, a vér pedig egyszeribe belefagyott az ereimbe. - Nem tudom hogy milyen időközönként, vagy hogy meddig tart, de egyszerűen elveszítem az eszméletemet. Ma...a vendégszobátokba, az ágyon ülve "tértem magamhoz".
- Minden rendben van. Csak most egy kicsit el vagy kenődve. Te is tudtad, hogy nem lesz egyszerű túllépni...Harry-n.
- Persze, persze. - rázta meg a fejét, majd visszafordult a sírkőhöz. - Szeretlek ... - halk suttogásától végig futott rajtam a hideg.
Két ujját szorosan egymás mellé szorította, megpuszilta a hegyét, majd a sírkőhöz érintette. A kezem a közelebbi vállára raktam,megsimítottam majd nagyot sóhajtottam.
- Mehetünk? Kezd besötétedni.
Kettőt bólintott. Feltápászkodtunk, majd magunk mögött hagytuk az örök álmot alvó Harry-t ...

Leparkoltam a ház előtt, majd a lakáskulcs után kezdtem kutatni. Nóri egyszeribe kifutott az autóból, és elszaladt. Megráztam a fejem, majd tovább kutattam. Úgy gondoltam, hogy csak sietni akar. De azon már nem gondolkoztam hogy miért.
A bejárathoz vezető ajtón sétáltam, vagyis inkább vánszorogtam. Szinte egy helyben álltam. Összeszűkült szemekkel figyeltem Niall-t és Nórit ahogy az ajtóban trécselnek.
- Hali-hó! - köszönt Niall hangosan, meglepődve Nórinak. - Hát te? Kibújtál a barlangból?
- Nem tudom. Nem emlékszem. - mondta halkan Nóri. Mintha szégyellte volna magát ...
- Igyál egy kortyot. - nyomta Niall Nóri kezébe a whiskey-s üveget.
- Oké. - azzal meghúzta az üveget.
Szedni kezdtem a lábamat. Van Nórinak most elég baja, nem kell neki még az alkohol is.
- Nóri, tedd le. - parancsoltam rá amint odaértem. - Nem hiányzik most neked ez a méreg. - kikaptam a kezéből az üveget.
- Ne már! - nyavalygott.
- Szia, Brii! - vigyorgott Niall. Bűzlött az alkoholtól. Elfintorodtam majd belekezdtem.
- Mit keresel itt? Miért mentél el? És miért vagy megint segg részeg?
- Skyler-hez jöttem.
- Ilyen állapotban be nem teszed ide a lábadat ...