43.fejezet

Brigi szemszöge*

Az orvosok másfél hét könyörgés után, megengedték, hogy átmenjek a kórház idegosztályára és - bár csak üvegen keresztül - láthatom Nórit. Kissé kezdtem, úgy érezni mintha már nem is lenne ezen a világon. Mintha már nem is lenne, nem létezne csak az emlékeimben. Látnom kellett, hogy meggyőzzem magam arról, hogy tévedek.
A csuklom teljesen meggyógyult, a bordáim pedig...hát... Teljesen gallyra vágtam őket amikor nem bírtam magammal, és Nóri után vetettem magam. Amikor már a felépülésem első szakaszának túl voltam a felén - az orvosok szerint, nem szeretném - ketté vágtam a gyógyulásom zökkenő mentes folyamatát. Így csak kerekesszékkel mehettem látogatóba.

Megkértem a srácokat, hogy ma ne jöjjenek be hozzám. Nem akartam azon agyalni, hogy vajon mi lesz amikor bemegyek Nórihoz, és szentül meg voltam győződve arról, hogy felteszik a kérdést: Mire számítasz? Hogy van most? És utána is megkérdeznék, hogy mi volt. De nincs kedvem beszámolni nekik... Esetleg 24 óra elteltével. Akkor már kellően leülepednek, majd a dolgok.

Egy széles vállú, ápoló - egyenruhát viselő férfi jött értem késő délután. Belépett a szobámba, közölte, hogy hová fog vinni, majd szótlanul folytattuk az utunkat. Ami, ha jobban belegondolok, nem is olyan nagy probléma. Annál mindenesetre jobb, mintha egy cserfes nőcskét küldtek volna...

A folyóson haladva a szíveresem kezdett felgyorsulni. Éreztem, hogy már nem sok van hátra. Nemsokára újra láthatom Nórit. Még ha el is választ majd minket egy fal... Éles jobbkanyart vettünk, majd néhány méter múlva balra egy zöld ajtó előtt álltunk. A férfi kinyitotta, majd betolt rajta.

A szobában egy farmeres, inges férfi állt, nekünk háttal, és erősen koncentrált egy monitorra, amin egy hófehér szoba volt, közepén egy hosszú, barna hajú nővel, fehér pólóban. Nem zavartuk különösebben. Az ápoló a férfi bal oldala mellé tolt, és távozott.

Nem szólaltam meg. Vagy azért mert nem tudtam megszólalni az elgyötört nő látványától, vagy mert nem akartam megzavarni...nem tudom pontosan. Nem tudtam gondolkodni...

- Mit csinál? - kérdeztem.

Feltűnt, hogy Nóri kezében van valami. Egy fekete kis eszközzel babrált amiből két vékonyka kábel kígyózott és eltűnt kócos haja alatt.

- Zenét hallgat. - mondta férfi, meglehetősen mély hangján.

Gondolhattam volna...

De ők honnan tudták? Talán kísérleteket végeztek rajta? Azt nem tehetik meg, ugye?

- Hogyan jöttek rá, hogy ez segít neki?

- A fiától kaptuk az információt. - a férfi most először nézett le rám. - Nem bánja ha leülök? - az otthonosan berendezett szoba kanapéja felé biccentett. Megráztam a fejem és elgurultam a kanapéig, majd szembe fordultam vele. A férfi kezet nyújtott. - Dr. Zac Norton. - majd leült velem szemben.

- Brigitta Horan. Matthew itt járt?

- Igen. Én kértem. Abban a pillanatban idehívattam,amint megtudtam, hogy a páciensnek van egy gyermeke.

- Ugye tudja, hogy a páciensének felállna a szőr a hátán, ha hallana a gyermek szót?

- Mégis miért?

- Túl puccosnak tartja. Elég ha nyit mond, hogy gyerek.

- Rendben. Mi lenne ha mesélne még róla?

- Azt hittem azért vagyok itt, hogy minél többet megtudjak Nóri állapotáról, nem azért, hogy kibeszéljem. -kissé tolakodónak találtam a doktor kérését, és bosszantott is. A védelmező, anyai ösztön azonnal előtört belőlem. Megvédtem Nórit és úgy éreztem, hogy kissé magamat is.

- Ha segíteni akar Nórin, mindent el kell mondania. Nekem csak arra kellenek az információk, hogy meggyógyítsam, nem arra hogy elpletykáljam őket.

- Remélem, hogy segíteni fog, nem szívesen osztok meg személyes infókat idegenekkel.

- Vegye úgy, hogy régi barátok vagyunk.

- Akkor tegezzen.

- Rendben. - és várt. Várt, hogy megkezdjem a beszámolómat. Én pedig mély levegőt vettem, és összeszedtem magamat. Minden gondolatot gondosan elrendeztem fejben, majd nekivágtam.

- Alapjáraton hatalmas egója van. Nagyon tud szeretni, de nem az a fajta aki szereti kimutatni, mit érez. A véleményét viszont akkor is megmondja, ha esetleg az széttiporhatja a másik lelki békéjét. Lusta. A takarításnál borzalmasabb dolgot el sem tud képzelni. A verekedés havi átlaga pedig az évek múlásával fokozatosan csökkent, de még mindig nem múlt el az "agyonütömaztakiszúrjaaszememet" hajlama.

- Igen. Ez nekem is feltűnt. A harci készsége alapján leginkább katonának tudnám elképzelni. Meglepetten gyakorlott mozdulattal ütötte le a nővéreket. - bosszús tekintetem a dilidokira szegeztem, de a végére elmosolyogtam magam. Imádom ezt a nőszemélyt, gondoltam.

- Számítottam rá, hogy ez fog történni.

- Folytatnád? Azt hiszem van néhány dolog amire...sikerült rájönnöm.

- Oké, hát... Ez az egész dolog akkor jött elő nála amikor Harry meghalt.

- Harry?

- Harry Styles. A számára legfontosabb.

- A One Direction-ből? Ő volt a férje?

- Hát..majdnem. A haláltusája közben kérte meg a kezét. Nóri pedig igen mondott, minden előtte történt dolog ellenére.

- Mi történt előtte? - szúrós tekintetem Zac barna szemébe fúrtam. Nem vagyok hajlandó kiteregetni mindent!

- Nem akarok beszélni róla.

- Pedig muszáj lesz.

- Nem gondolod, hogy kezdesz messzire menni?

- Pszichológus vagyok, nem a valamelyik barátnőd. Nem fogok kiteregetni semmit.

-Jó, oké. Szóval... Harry Matthew születése után kiborult. Drogozott, ivott, Nórit pedig halál közeli élményekben részesítette. A heg a karján... Harry felhasította...és..én...nem..

- Harry tette?

- Igen, és én nem voltam..

- .. nem voltál ott, hogy megvédd. - fejezte be helyettem. A sírás fojtogatott. - Nem is kellett ott lenned. Talán épp az a baj, hogy mindenütt ott voltál.

- Mi?! - csattantam fel. Ez nem... Nekem..igenis itt kellett lennem! Különbem, hogy maradt volna életben ez az aprócska lány, ebben a hatalmas világban?!

- Túlságosan sokat törődtél vele. Nem volt soha magára utalva..

- Elég! Ha tudnád miken ment keresztül! Egyedül még csak életben sem tudott volna maradni!

Kiborultam. Eddig bírtam. Megfogtam magam és faképnél hagytam Zac-et. Nem voltam hajlandó tovább mesélni ennek a bunkó embernek. Kirontottam a szobából. Olyan gyorsan mentem a kerekesszékkel amennyire csak tudtam. Már a szobám folyosóján száguldottam, amikor beleütköztem valakibe. Felnéztem rá, és amikor nem láttam rendesen, csak akkor jöttem rá, hogy zokogok. Nagyokat pislantottam és újra felnéztem.

- Kérlek ne borulj ki. Hallgass meg! Legalább te! Kérlek.. - már éppen le akartam ordítani a tökéletesen beállított séróját arról az idióta fejéről amikor belém fojtotta a szót.

- Mi van? - nem tudtam teljesen felfogni a szavakat. Csak lógtak előttem a levegőben. De nem jutottak el az agyamig, vagy akár csak a fülemig.

- Most az egyszer hallgass meg. Nem kérek többet. Ha most sikerült elmagyaráznom a dolgokat, akkor te is tisztában leszel mindennel. És máshogy ítéled majd meg a dolgokat. - a magyarázata teljesen egyértelművé tette számomra: a fekete foltok most végre eltűnhetnek, és tisztán láthatok...Justin-nak köszönhetően...

Kissé zavartan, de végül rábólintottam. Beállt mögém, és betolt a szobámba.

Annyi gyanús dolog forgott körülötte. Nem tudtam, hogy melyik dolog hová való, amíg szint nem vall. Most végre mindent megtudok. Justin számomra mindig is egy hatalmas kérdőjel volt. Hol azt figyeltem mikor fekteti meg Nórit, hol azt ahogyan Harry-vel és Nórival röhögnek egymás idióta viccein, mint a legjobb barátok. - És csak úgy mellékesen: ekkor éreztem magam a legelhanyagoltabbnak. Mintha nem is léteznék. - Néha azt hittem, hogy belezúgott Nóriba. Nóri pedig belé. Nehéz volt eldöntenem, de mindig amellett maradtam, hogy ez csak egy hülye gondolat. Tudtam, hogy Nóri soha nem engedné el Hazza-t. A történtek után pedig egy újabb kérdőjel jelent meg.

- Nem tudom miért tettem. - szólalt meg.

- Hát Nóri biztos nem azért tette, mert nagyobb a farkad mint Hazza-é. - pimaszkodtam. Kissé szemét húzás volt ez tőlem..de nem éreztem lelkiismeret furdalást.

- Persze, hogy nem.

- És nem azért mert jobban csinálsz valamit. - percekig nem szólalt meg. Én pedig nem voltam hajlandó megtörni a csendet. Ez most az ő vallomásának az ideje.

-Az nap este folyton azon járt az agyam, hogy mit tegyek Nóriért. Hogyan tudnék neki segíteni? Aztán, egy idióta ötlet befurakodtak magát a fejembe, és nem hagyott nyugodni. Azt akartam, hogy Nóri mindent megkapjon Harry halála után is. Amikor megtudtam, hogy meghalt, olyan érzésem támadt, mintha lekapcsoltak volna egy gépet, ami eddig életben tartotta az egyik létfontosságú szervemet. - elég undi hasonlatnak tartottam, de így jobban belegondolva, én sem tudtam volna jobbat mondani. - Nem akartam, hogy hiányt szenvedjen. De azt is nagyon jól tudtam, hogy Hazza-t nem tudom majd felülmúlni. Ha valakivel úgy fekszel le, hogy a szerelemnél is erősebb érzelmek kötnek valakihez, akkor azt senki, soha, semmivel nem tudja majd felülmúlni. - ezen elgondolkoztam. Van a szerelemnél is erősebb? Nem tudtam róla.. De mintha mégis tudnám miről beszél. Mintha eddig is tudtam volna csak nem fogalmazódott meg bennem. - De én hülye, mégis megpróbáltam. És kellemesen csalódtam. Rájöttem, hogy valamilyen szinten szeret és én is őt. Mert annyira maradandót alkottunk, hogy még most, egy hónap elteltével is minden mozdulatra emlékszem...

- Szóval...most azt akarod bemesélni nekem, hogy azért dugtad meg, mert nem akartad, hogy szexuális elvonási tünetei legyenek?

- Ha nagyon le akarod butítani...akkor igen.

- Te nem vagy normális, komolyan mondom.

- Te is mindig azt akartad, hogy jó legyen neki. Ne tegyél úgy mintha nem tudnád miről van szó.

- Ne pimaszkodj. Örülj, hogy meghallgatlak, és magyarázz.

- Rettenetesen rosszul érzem magam. - Érezheted is... - Elveszítettem Matthew-t. - Abban biztos lehetsz... -Magamra haragítottam a srácokat. - Számukra halottember vagy, Bieber... - Te legszívesebben lelőnél. -Ennél szebben nem is mondhattad volna... - Oda a családom is. - ehhez már nem volt hozzáfűzni valóm.

- Justin... Én tényleg nagyon sajnálom a családodat. De remélem azt tudod, hogy jobban utállak most mint amennyire sajnállak. Szóval... kösz, hogy elmondtad, de...egy nehéz napon vagyok túl...és szeretném ha ezt máskor fejeznénk be.

- Szóval nem hagysz magamra? - a szeme megtelt reménnyel. Valami olyan szikra lobbant benne, amit csak nekem köszönhet. Most mit mondjak? Legszívesebben azt mondanám, hogy nem... De tudom, hogy sokat jelent ez a szóban forgó nőszemélynek...

- Nem. Téged nagyon is magadra hagylak... Kidraulh-t viszont nem...

Emlékszem arra amikor Nóri elsírta magát...

Tizennégy évesek lehettünk. Justin mindennél többet ért Nórinak  Jobban mondva Kidraulh... Beszélgettünk, és megpróbáltam leírni - fogalmam sem volt, hogy hogyan kell leírni - és nem sikerült pontosan.
Aporocska, fényes könnycseppek gördültek végig az arcán, és azt mondta:

"- Te és Ő vagytok nekem a legfontosabbak."

Az hogy megpróbáltam egy ajándék volt számára. Az hogy ennyit megtettem, mindent felülmúlt .. Mert Kidraulh örök..

Ui.: Az utolsó néhány mondat (a dőlt betűs szöveg) igaz történet alapján íródott. 
Ui.2: Reméljük a hosszú fejezet jó sok komival jár! ;)