42.fejezet

Nóri szemszöge*

Nem mertem kinyitni a szememet. Az émelyítő fertőteleintő szag csapta meg az orromat, amint magamhoz tértem. Lépeseket hallottam jobbról és balról is. Eleinte szűkösen éreztem magam. De a körülöttem toporgok enyhítettek a helyzetemen, és a feszes valami lassan engedni kezdett, majd teljesen el is eresztett. A lépések halkulni kezdtek, lassan megszűntek, nekem pedig lett elég bátorságom kinyitni a szememet.

A fal leginkább Spongya Bob-ra hasonlított, annyi különbséggel, hogy nem volt lyukacsos, se sárga. A plafonon aprócska lámpák bújtak meg a falat borító szivacs között. Bevilágították az egész helyiséget. A fény élénken verődött vissza, és valósággal szúrta a szememet.

Meghaltam. Hál' a Jó Istennek! Végre. De ha meghaltam akkor miért nem a föld alatt poshadok egy felszarvazott, fekete, leginkább egy drogosra hasonlító ürgével, akit csak Ördög ként emlegetnek? Mi ez a fehérség? Nem itt van a helyem. Bűnhődnöm kell, azért amit tettem, és bár legszívesebben kihagynám ezt az egész "bűnhődős" dolgot, muszáj itt lennem. Harry-ért megteszem..újra és újra megtenném.

- Mit keresek itt? - kérdeztem eleinte halkan. Majd elismételtem "párszor". De nem hallotta meg senki, vagy ha meghallotta, akkor sem akar nekem segíteni... - Nem itt van a helyem! Azt a fogyatékos eget rátok! -kezdtem kiborulni.

Éreztem ahogy elhatalmasodik rajtam az ideg. A méreg. A kezem lassan ökölbe szorult. A fogamat csikorgattam. Nem akartam kárt tenni semmibe - holott nem is volt rajtam kívül semmi a szobában. Beültem a sarokba, és megpróbáltam lehiggadni azzal a módszerrel, amit az óvónőm ajánlott anyunak anno. Így hát elkezdtem felsorolni azoknak a nevét akit szeretek, és egy-egy szóval illettem mindenkit.

Harry: a legfontosabb. Matthew: hűséges. Brigi: a világ legjobb, legsegítőkészebb embere. - bár ez több volt mint egy szó, egyetlen egyet sem voltam hajlandó visszavonni. Zayn: megmentő  Liam: az apukám. Louis: az ikertesóm. Niall: a lelkipásztorom. Justin: a hősöm...

Justin-nal kapcsolatban... Az az igazság, hogy hezitáltam. A hősöm volt, lesz, és az is. De valahogy...már nem azért a hősöm amiért régebben. Másképp látom a dolgokat. Főleg most, hogy túl vagyunk a vitánkon. Ami nem is volt igazi vita csak...

Akkor nagyon gyűlöltem. Azért mert képes volt ezt tenni Hazza-val. Nem tudtam elfogadni, hogy ezt tette azzal az emberrel akivel mindig ugyan azon agyaltak, együtt agyaltak... Mindig, minden körülmények között megpróbálták a teljes biztonságot nyújtani számomra. Ahogy mindenki... De ezzel csak az a baj, hogy ezeket az embereket - Brigi, Justin, és a One Direction tagjai - én is biztonságban akartam tudni. És az akaratunk sokszor ütközött. De Justin mindig Harry pártját fogta. Mindig együtt voltak. Ők, akik folyton azon agyaltak, hogy hogyan tudnának segíteni, megvédeni.

Aztán amikor megjelent Justin az ajtóban, nem tudtam rá haragudni. Egyrészt, mert nem tudnám kizárni az életemből, nem tudnék vele haragba lenni. Másrészt pedig rájöttem, hogy nem is rá haragszok igazából. Azt eddig is tudtam, hogy enyém a dolog oroszlánrésze, de megpróbáltam hárítani. Akkor pedig leesett: Justin nem tett semmi rosszat. Egyszerűen csak kielégítette a vágyait, amit Selena hiányában nem tehetett meg olyan sűrűn.

- Mit keresek itt?! - ordítottam. - Mit keresek itt? - elismételtem egy fokkal halkabban. - Mi keresek itt... -majd újra elmondtam, de a végére a hangom zokogásba fulladt.

- Szenvedj csak. - jelentette ki a számomra legfontosabb ember.

Felkaptam a fejem, Harry-re pillantottam. Ott ült mellettem. Egyik lábát felhúzta, és az alkarját pihentette a térdén, a másikat pedig maga alá húzta. A szemközti falát bámulta.

Furcsa, ijesztő, és valamilyen szinten kellemetlen öröm futott végig az egész testemen, amit a jelenléte váltott ki.

- Szóval, Justin...és Zayn. Zayn soha nem bántaná, mert szeret téged. - eddig a másik kezét maga mellett nyugtatta - nem is esett a látóhatáromon belülre -, most felemelte és megcsillant a kése pengéje. Felemelte, körbeforgatta, és alaposan megfigyelte ahogy a fény, szemmel láthatóan borotva éles pengéjén játszik. -Más szóval elárult engem. Ahogy te is.

A lélegzésem gyorsulni kezdett. Kezdtem ismét be pánikolni. Élénkzöld tekintete belefúródott az én gyenge, zavart pillantásomba. És átfutott az agyamon: miért akar megölni, ha már úgyis halott vagyok..?

Rákjárásba elindultam a sarok legbelsőbb zuga felé. Lassan felém fordult. Négykézláb tett egy lépést felém, közben a kése hegyével mutogatott fenyegetően.

- Én szerettelek. Megvédtelek. Az életemet adtam volna a tiedért. Most is itt vagyok. De nem kellek neked...

- Ez nem igaz! - sikoltottam zokogva. A hátamat a saroknak préselve próbáltam menekülni, de egyre közelebb jött. Csak pár centire volt az arcomtól. A kése pengéje pedig súrolta a vékonyt bőrt a nyakamon.

- Elárultál! Megcsaltál! Nem szeretsz! Neked csak Bieber kell! De te az enyém vagy! - rám mászott, de ügyelt arra, hogy ne érjen hozzám sehol. Egyedül a kés hideg fémpengéje volt az amit éreztem magamon...majd egy éles, égető érzés.

A karom újra feltárult. A hegből ömlött a vér. Teljesen váratlanul ért. Arra számítottam, hogy elvágja a nyakamat. Fájdalmamban megvonaglottam. A kezemet a puha padlón "pihentettem", miközben kisikoltottam a tüdőmet.

- Szeretlek! - üvöltöttem becsukott szemmel, zokogva. - Ne! - újra felsikoltottam. Tehetetlenül vergődtem. A fájdalom egyre lejjebb kúszott a kezemben, éreztem ahogy a hideg penge mélyen belehatol, és felszakítja a bőröm.

Hatalmas robaj, és minden elsötétül...